Erzsébet
0 °C
7 °C

Jupiterként fénylő üstökös lesz az égen

2011.12.09. 21:56

Negyvenegy évnyi szünet után sikerült ismét napsúroló üstököst felfedezni a földfelszínről, az égitest december 15-én éri el napközelpontját. Egy Kreutz-féle napsúroló üstökös megjelenése a leginkább várt esemény az üstökösészlelők körében.

Az Ikeya-Seki-üstökös 1965. október 28-án, egy héttel napközelsége után. John Laborde gyönyörű felvételén a csóva 25 fok hosszan követhető.
Az Ikeya-Seki-üstökös 1965. október 28-án, egy héttel napközelsége után. John Laborde gyönyörű felvételén a csóva 25 fok hosszan követhető.

Ez a különleges üstököscsalád adta az emberiség történetének legfényesebb üstököseit, köztük a -10 -12 magnitúdóig fényesedő, tehát a telehold fényességét elérő 1882-es Nagy Üstököst, és az 1965-ös Ikeya-Seki-üstököst. A dolog apró szépséghibája, hogy ezt a rendkívüli fényességet a Nap közvetlen közelében, néhány százezer kilométerrel a fotoszféra felett érik el, amikor 1 foknál is közelebb látszanak vakító fényű csillagunkhoz. Ennek ellenére 1965. október 21-én elég volt valamilyen tereptárggyal kitakarni a Napot, és azonnal láthatóvá vált mellette a telehold fényével izzó Ikeya-Seki. A két hete felfedezett C/2011 W3 (Lovejoy)-üstökös ugyan nem fog ilyen látványt produkálni, ám mivel utoljára 1970-ben észleltek a földfelszínről is látható napsúrolót, mindenki kiemelt figyelemmel követi az égitest közeledését csillagunkhoz.

A Lovejoy-üstökös elsősorban tesztobjektumként lehet jelentős, mivel 1978 óta már több mint kétezer törpe napsúroló üstököst fedeztek fel a napkutató szondák felvételein, de ezek egyikét sem sikerült megfigyelni földi távcsövekkel, így például a fényességük csak nagyon pontatlanul becsülhető. Most viszont egy olyan napsúroló fog megjelenni a képeken, melyet a Földről is tudunk észlelni, így fényessége pontosan kalibrálható lesz.

Az üstököscsalád létezését Heinrich Kreutz német csillagász vette fel elsőként 1888-ban, miután rájött, hogy az 1843-ban, 1880-ban és 1882-ben megfigyelt rendkívüli fényességű, és hasonló pályán járó üstökösök egy évszázadokkal korábban felbomlott nagyobb égitest maradványai lehetnek.

Az Ikeya-Seki-üstökös a napközelsége időpontjában a japán Norikura Obszervatórium koronagráfjának felvételén.
Az Ikeya-Seki-üstökös a napközelsége időpontjában a japán Norikura Obszervatórium koronagráfjának felvételén.

Ezt támasztotta alá, hogy a csillagászok megfigyelték az 1882-es üstökös magjának több darabra hasadását, melyek majd 600-800 év múlva fognak visszatérni. Az elméletet az 1882-es egyiptomi teljes napfogyatkozás alatt megfigyelt halványabb üstökös, és az 1887-ben megjelent újabb fényes napsúroló is igazolta. Ezt követően hosszú ideig nem láttunk napsúrolót, ám 1945-ben sikerült négy, egymás utáni éjszakán lefotózni egy halvány családtagot, amely még csak közeledett a Nap felé. Ezt követően az 1960-es években megjelent egy újabb csoportosulás, 1963-ban a Pereyra, két évvel később a már említett Ikeya-Seki, majd 1970-ben a White-Ortiz-Bolelli-üstökös száguldott el a Nap mellett. Ez utóbbi érdekessége, hogy második felfedezője egy Air France gép pilótája volt, aki az Indiai-óceán felett repülve vette észre a horizont közelében szabad szemmel is látható üstököst.

Az első törpe napsúrolót egy amerikai katonai műhold 1978-as felvételein találták meg, majd az 1980-as évek végén az SMM, újabban pedig a SOHO és a STEREO napmegfigyelő szondák gyűjtik számolatlanul az üstökösöket. Eddig már több mint kétezret sikerült megfigyelni, közös jellemzőjük, hogy a Földről nem láthatók, és elpárolognak, még mielőtt elérnék napközelpontjukat. A számítások szerint ezek apró, 5-10 méter átmérőjű repeszdarabok, a korábban szétesett nagy napsúroló üstökösök forgácsai, melyek csak néhány órára, maximum néhány napra izzanak fel a Nap közelében. Az utóbbi egy-két évben számuk emelkedni látszik, tavaly december 17-én például egyetlen nap alatt ötöt sikerült megfigyelni belőlük. Ezek alapján többen felvetették, hogy esetleg egy nagyobb darab közeledik a Naphoz, melynek előszelét látjuk a felvételeken. A feltételezés igaznak bizonyult.

Az 1843-as napsúroló üstökös egy korabeli, Tasmániában készült rajza. A kivételes méterű csóva 100 fok hosszan nyújtózott az égen, valódi hosszúsága elérte a 2 CsE-t, vagyis a földpálya átmérőjével vetekedett.
Az 1843-as napsúroló üstökös egy korabeli, Tasmániában készült rajza. A kivételes méterű csóva 100 fok hosszan nyújtózott az égen, valódi hosszúsága elérte a 2 CsE-t, vagyis a földpálya átmérőjével vetekedett.

A C/2011 W3 (Lovejoy)-üstököst egy ausztrál amatőrcsillagász, Terry Lovejoy fedezte fel november 27-ei felvételein, melyek egy 20 cm-es Schmidt-Cassegrain-távcsővel, és a rászerelt CCD kamerával készültek. A gyors mozgású, 13 magnitúdós üstököst két nappal később észlelte ismét. Az égitest helyzete és mozgása már ekkor arra utalt, hogy egy Kreutz-féle napsúroló akadt horogra, melyet a december 2-án megjelenő első hivatalos pályaelemek igazoltak.

A magyar idő szerint december 15-én éjfélkor bekövetkező napközelség idején fényessége elérheti a -2..-3 magnitúdót, ami a Jupiter látszó fényességével megegyező érték, ám ez még kevés ahhoz, hogy a Nap közvetlen közelében szabad szemmel is megláthassák a Csendes-óceán térségében élő megfigyelők. Az eddigi vizsgálatok alapján mérete a törpe és a fényes napsúrolók közt lehet, talán az 1945-ös égitesthez hasonlít leginkább. A december eleji vizuális megfigyelések 11,5 magnitúdós, halvány foltként említik, ám a legfrissebb, Argentínából származó megfigyelések szerint december 6-áról 7-re fényessége két magnitúdót emelkedett, vagyis a 0,5 CsE-s naptávolság elérésekor beindult az intenzív anyagtermelés.

Egy szép törpe napsúroló üstökös a SOHO napkutató szonda 1996. december 23-ai felvételén. Valami ilyesmit várunk a Lovejoy-üstököstől is, csak még fényesebb kivitelben.
Egy szép törpe napsúroló üstökös a SOHO napkutató szonda 1996. december 23-ai felvételén. Valami ilyesmit várunk a Lovejoy-üstököstől is, csak még fényesebb kivitelben.

Bár nagy izgalommal figyeljük az üstökös közeledését, hazánkból szinte biztosan nem lesz megfigyelhető. Sajnos a Kreutz-féle napsúrolók pályahelyzete olyan, hogy délről közelítik meg a Napot, és arra is távoznak, így ezek az üstökösök a déli féltekén élők számára látványosak. Csak akkor lehetne esélyünk megpillantására, ha túlélné napközelségét, és valami csoda folytán olyan látványos égitestté fejlődne, mint az 1880-as vagy 1960-as évek fényes napsúrolói, de erre vajmi kevés az esély. Ha netalántán mégis így történne, december 16-án hajnalban, közvetlenül napkelte előtt láthatnánk a délkeleti horizont fölé emelkedő üstököscsóvát. Annyi viszont biztos, ha egyszer feltűnik a következő nagy napsúroló, mindenképpen érdemes lesz körülnézni a dél-afrikai repülőjegyek piacán.