Timót, Xénia
-8 °C
-3 °C

Titokzatos objektum miatt halasztották el az Atlantis visszatérését

2006.09.20. 12:20
Az amerikai űrügynökség, a NASA legalább egy nappal elhalasztotta az Atlantis űrsikló szerdára tervezett hazatérését, mert ismeretlen tárgy vált le az űrrepülőgépről. A legénység az Atlantis védőburkolatát vizsgálja, miközben a misszió irányítói a tárgyról készült felvételeket elemzik.

Az objektumot hétfő reggel észlelték közvetlenül az Atlantis mellett, a NASA szerint bizonyos, hogy az űrsikló egyik darabjáról van szó. Az objektum azóta már ellebegett, így a földi személyzet csak a róla készült fotókat és videókat vizsgálhatja. A legénység közben ellenőrzi az űrsikló burkolatát.

Azonosítatlan lebegő tárgy

Az ellenőrzés az űrsikló robotkarjával történik, ami roppant hosszadalmas és nagy figyelmet követelő folyamat, de az óvatosság indokolt. A Columbia 2003-as tragédiáját, amelyben hét űrhajós halt meg, egy levált, 75 dekás szigetelőhab-darab okozta. Az űrállomás programigazgatója, Wayne Hale a CNN-nek nyilatkozva beismerte, hogy a burkolat ellenőrzésének folyamatát csak a három és fél évvel ezelőtti katasztrófa után dolgozták ki. Egyelőre nem tudni, hogy az Atlantis esetében mi okozott problémát: a tárgy éppúgy lehet elvesztett műanyagzsák és levált ártalmatlan jégdarab, mint a hőpajzs egy kritikus fontosságú darabja.

A Discoveryre is szükség lehet

A NASA a vizsgálatok befejezése után dönti el, hogyan alakuljon az STS-115 kódjelű misszió további menetrendje. Elképzelhető, hogy az Atlantis már holnap visszatér, de ha a sérülés mértéke jelentős, az is előfordulhat, hogy a legénységet átmenekítik a nemzetközi űrállomásra (ISS), ahonnan a Discovery hozza haza őket - az űrsikló legkorábban november 11-én tudna felszállni. Hale egy esetleges űrsétát sem zárt ki, amelynek során a legénység tagjai javítanák meg az Atlantis sérülését. Az űrrepülő tartalékai szombatig elegendőek ahhoz, hogy az űrben maradjon.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.