Miklós
-7 °C
2 °C

Alkalmas az űrrepülésre Charles Simonyi

2006.08.10. 16:55
Az orvosok mindent rendben találtak Charles Simonyi leendő űrturistánál, már csak az a kérdés, mikor ér rá.
Űrrepülésre alkalmasnak nyilvánították az orosz egészségügyi és űrhajózási hatóságok a magyar származású Charles Simonyi amerikai üzletembert, aki jövő tavasszal a világ ötödik űrturistája lehet - közölte csütörtökön Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz orosz űrhivatal illetékese.

Lehet, hogy később

Az orosz tudományos akadémia orvosi-biológiai intézetének és a kozmonauták felkészítését végző központnak a szakemberei két napja adták meg a Microsoft cég egyik alapító fejlesztőmérnökének a végleges repülési engedélyt. Mivel a jelenleg 57 éves férfinak szabályos előszerződése van az orosz űrhivatallal, elvileg már tavasszal egy orosz Szojuz űrhajóval, két hivatásos űrhajós társaságában, körülbelül egyhetes időtartamra a Nemzetközi Űrállomásra repülhet. A viteldíj 20 millió dollárba kerül.

Simonyi azonban jelezte, hogy üzleti elfoglaltságai miatt ez az időpont nem biztos, hogy kedvező lenne számára. Ebben az esetben 2008 őszén kerülne sor kozmikus utazására. Helyébe Anoushe Ansari, az iráni származású dúsgazdag amerikai asszony léphetne, és így ő lenne az első űrturistanő. Viszont Krasznov jelezte, hogy vele még nem kötötték meg az előszerződést, amely ugyancsak az űrutaztatás fontos feltétele.

Az biztosnak látszik, hogy legközelebb űrturista a 35 éves japán Enomoto Daiszuke személyében szeptember 14-én indul a Föld körül 350-400 kilométeres magasságban keringő űrállomásra.

Eddig hárman jártak a kozmoszban űrturistaként: az amerikai Dennis Tito 2001-ben, a dél-afrikai Mark Shuttleworth 2002-ben és az amerikai Greg Olsen 2005-ben.