Natália
-3 °C
7 °C

Újabb fekete lyuk a Tejút közepén

2004.11.10. 10:00
Kapcsolódó cikkek (1)
Csillagászok megfigyelései szerint egy második fekete lyuk is található galaxisunk közepén, az IRS 13E-nek elnevezett objektum körül hét csillag kering.
Három évvel ezelőtt a csillagászok megerősítették, hogy a Tejút középpontjában egy szupernehéz fekete lyuk található, melynek tömege 2,6 milliószorosa a Napénak. Az objektum helyét egy erős rádióforrás, a Sagittarius A*, rövidebben SgrA* jelzi. Most azonban egy jóval kisebb fekete lyukat is találtak, melynek tömege csak 1300-szorosa a Napénak, és három fényév távolságra kering a fő fekete lyuktól, írta a Nature.

Röntgensugárzás

Jean-Pierre Maillard, a Párizsi Asztrofizikai Intézet csillagásza vezette a kutatást, ami a galaxis magjának IRS 13 nevű területét vizsgálta. Ezt korábban egyetlen objektumnak vélték, de a Mauna Kea obszervatórium infravörös megfigyelései szerint valójában egy hét csillagból álló halmazról van szó, melynek átmérője mindössze 0,065 fényév.

A Hubble űrteleszkóp és a Chandra röntgenteleszkóp adatai szerint a hét csillag egy közepesen nehéz fekete lyuk körül kering, amit IRS 13E-nek neveztek el. Ez az SgrA* körül spirálvonalban kering 280 kilométer per másodperc sebességgel. Ez az első közepes tömegű fekete lyuk, amit a galaxisunkban találtak. A kutatók az Astronomy and Astrophysics című lapban közölték felfedezésüket.

Az IRS 13 klaszter erős röntgensugárzást is kibocsát, ami szintén fekete lyukra utal. Kisebb röntgensugárzásokból egyébként arra lehet következtetni, hogy kis tömegű fekete lyukak is lehetnek a Földhöz közelebb, melyek tömege legfeljebb kétszerese a Napénak, de ezt a feltételezést megfigyeléssel még nem erősítették meg.

Maradék csillagok

A hét csillag egy hatalmas csillaghalmaz maradéka lehet, aminek nagy része már belezuhant a galaxis középpontjába, mondta Maillard. A megfigyelések megerősíthetik azt a feltételezést, hogy a szupernehéz fekete lyukak, melyek az elméletek szerint a galaxisok középpontjában vannak, folyamatosan növelik a tömegüket kisebb fekete lyukak és csillagok beszippantásával.

Ez azt is megmagyarázhatja, hogy miért találni olyan sok nagy tömegű csillagot ebben a térségben. Mivel a Sagittarius A* hatalmas gravitációs ereje megakadályozza, hogy a por- és gázfelhőkből csillagok keletkezzenek, valószínű, hogy ezek a csillagok a galaxis egy távolabbi pontján keletkeztek, és később vonzották oda őket a fekete lyukak.

A méretükből és a színükből következtetve a hét csillag minden bizonnyal rövid életű lesz, és valószínűleg kiégnek, mielőtt belezuhanhatnának a IRS 13E-be, tette hozzá Maillard.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!