Árpád
-2 °C
9 °C

Kína embert küldött a világűrbe

2003.10.15. 08:04
Kína hajnalban elindította a világűrbe első űrhajósát a kínai gyártmányú Szencsou 5 (Shenzhou) űrhajó fedélzetén. Az első jelentések szerint minden rendben zajlik. Az űrhajó egyetlen utasa a 38 éves Jang Li-vej (Yang Liwei), a kínai légierő 38 éves alezredese.
Rendben zajlik az első kínai űrhajós Föld körüli repülése, a Szencsou-5 űrhajó fedélzetén utazó "tajkonauta" jelezte, hogy jól érzi magát - közölték kínai illetékesek.

Tekintse meg képeinket!
Fotó: EPA
Az űrhajót helyi idő szerint reggel 9 órakor indították útjára a Góbi-sivatagban található Csiucsüan űrrepülőtérről. A Sencsout egy Hosszú Menetelés 2F hordozórakéta emelte a magasba, majd a start után tíz perccel Föld körüli pályára állította, egyelőre nem közölték, hogy milyen magasságban.

A kínai állami televízió adását megszakítva közölte a sikeres indításról szóló hírt. A volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína a harmadik ország, amely önerőből saját fejlesztésű hordozórakétával és űrhajóval, saját területéről embert küldött a világűrbe.

Az űrhajó egyetlen utasa a 38 éves Jang Li-vej (Yang Liwei), a kínai légierő 38 éves alezredese, tapasztalt vadászpilóta. A tervek szerint az űrhajó 14 fordulatot tesz meg a Föld körül, azaz 21 órát tölt el a kozmoszban, miközben másfél óránként kerüli meg bolygónkat. A visszatérés szerda éjfélre várható. Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint az indításnál több kínai állami és pártvezető is jelen volt.

A Sencsou űrhajó

A Sencsou-5 űrhajó - jelentése mennyei hajó - egy orbitális, visszatérő-parancsnoki és egy szervizmodulból áll. Az orbitális modulra felszereltek egy ajtót is, amelyen keresztül akár ki lehet lépni a világűrbe. Ez az egység egyébként nem tér vissza a Földre, hanem még hónapokig Föld körüli pályán kering, majd a Föld sűrű légkörébe lépve megsemmisül. A 9 méter hosszú és 8 tonna tömegű űrhajóban három ember utazhat. A Sencsou űrhajó-család első tagját 1999. november 19-én indították el útjára, és 14 Föld körüli fordulat után ejtőernyős fékezéssel sikeresen visszatért bolygónkra.

Az űrhajó elnevezése állítólag Csiang Cö-min (Jiang Zemin) volt kínai elnöktől ered.

Az első kínai űrhajós

Az első kínai, űrhajós, azaz tajkonauta, Jang Li-vej tíz évet készült élete nagy kalandjára. Jang 1965-ben született az északkelet-kínai Liaoning tartományban viszonylag jómódú családban: édesapja közgazdászként, édesanyja tanítónőként dolgozott.

Klikk a képre!
Jang 1983-tól repülőtiszt, és tíz esztendeje válogatták be a kínai űrhajósjelöltek csapatában. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozott. A kínai űrprogramot körülvevő titkolódzás miatt neki is, akárcsak a többieknek, megparancsolták, hogy még feleségének se beszéljen tulajdonképpeni munkájáról - írta az AFP francia hírügynökség a kínai űrhajóst bemutató anyagában, hozzáfűzve, hogy a kiképzési időszakban szüleivel is csak nagyritkán találkozhatott.

Egyébként 13 éve nősült meg, és egy 8 esztendős fiú apja. Az alezredes végül bekerült abba 14 fős keretbe, amelyből kikerült a történelmi űrutazás kivitelezője. A hivatalos kínai sajtó szerint azért esett rá a választás, mert pszichológiai tesztjei nagyon jól sikerültek. Szakértők korábban inkább azt a két jelölt egyikét, vagy mindkettőt tartották esélyesnek, akik korábban az oroszországi Csillagvárosban is kaptak kiképzést.

Az eddigi elsők a világűrben
A világ első űrhajósa közismerten Jurij Gagarin volt. A szovjet légierő akkor 27 esztendős tisztje 1961. április 12-én a Vosztok-1 űrhajóval indult a kozmoszba, egy fordulatot tett meg a Föld körül, repülése 108 percig tartott. Az első amerikai, illetve a világ második űrhajósa személyének meghatározása azonban szakmai berkekben komoly váltott ki. Gagarin utazása után ugyanis alig egy hónappal az amerikai Alain Shepard kijutott a világűrbe, de nem állt Föld körüli pályára, hanem egy úgynevezett űrugrást (ballisztikus repülést) hajtott végre 15 perc alatt. Teljesítményét nem sokkal később megismételte Virgil Grissom. Az amerikaiak mindkettőjüket űrhajósnak tartják.

Az első amerikai, aki orbitális pályára állt, és három fordulatot tett meg öt óra alatt a Föld körül, azaz már "szabályos" űrrepülést hajtott végre, John Glenn volt, aki 1962 februárjában vágott neki a kozmosznak

Az elsők közé kívánkozik az amerikai Neil Armstrong is, aki 1969. július 20-án (európai időszámítás szerint 21-én) az emberiség első küldötteként lépett a Holdra.

A világűr meghódítóinak az úttörői közé tartozik a szovjet Valentyina Tyereskova is, aki 1963-ban első nőként utazott a világűrben.