
Tudósok és amatőr csillagászok kutatnak Nyugat-Kanadában a múlt héten becsapódott meteorit után, amely két szakértő szerint tíz tonna súlyú volt, amikor belépett a föld légterébe. Az átlagosnál lassabban érkezett és a levegőben szétrobbant meteorit több száz darabja heverhet Saskatchewan tartományban.
A helyi idő szerint múlt csütörtök hajnalban becsapódott meteorit Alberta és Saskatchewan tartomány határa felett ért a föld légterébe. A meteorit hétszáz kilométeres sávot világított be majdnem nappali fénnyel, amikor a levegőben darabjaira robbant. A jelenséget több ezren látták, és számos videofelvétel is készült róla. A szakértők éppen a sok felvételnek köszönhetően tudták megállapítani pályáját, és darabjainak feltételezett becsapódási helyét.
A csillagászok péntek óta keresik a meteoritról készült felvételeket, hogy minél pontosabban meg tudják állapítani pályáját. A kanadai űrkutatási hivatal munkatársai arra kérték a biztonsági kamerákkal rendelkező üzletek, benzinkutak és motelek vezetőit, hogy ellenőrizzék le a csütörtöki felvételeket, hátha felvették a becsapódó tűzgolyót.
A belépéskor tíz tonna súlyú volt a meteorit, és nagyjából háromszáz tonna TNT-nek megfelelő energiájú robbanással esett darabjaira - közölte a meteorok fizikájával foglalkozó Peter Brown professzor. Az átlagosnak számító húsz kilométer per másodperces sebességnél lassabban, 14 kilométer per másodperces sebességgel becsapódott meteorit több száz, ötvengrammosnál nagyobb darabja valószínűleg nagy területen szóródott szét - mondta el Brown.
A darabok feltehetően Saskatchewan tartomány nyugati, Alberta tartománnyal határos részén, Lloydminster határvárostól délre értek földet. A világűrből érkezett kövek után amerikai meteoritvadászok is kutatnak. A kanadai törvények értelmében a meteoritdarabok azt illetik, akinek a földjére zuhant.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Kifakadtak a csepeliek: A jelenlegi lomtalanítási rendszer egy pokol
Nézze meg ön is, mi a véleményük a lomtalanításról!
3 perce
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24