Ambrus
-7 °C
3 °C

Mindent formáz a magnetár

2005.02.03. 11:30
Amerikai kutatóknak sikerült igazolni, hogy a legnagyobb tömegű csillagok közül néhány az életciklusa végére érve elképzelhetetlenül erős mágnessé alakul. Mostanáig csupán tíz "magnetár" csillagot találtak az univerzumban. A földinél tíz milliárdszor erősebb mágneses teret gerjesztő neutroncsillagok titkát lassan sikerül megfejteni.
Ha a Hold és a Föld között félúton elhaladna egy magnetár, a különleges égitest rendkívüli mágneses mezeje tönkretenne minden hitelkártyát a bolygón, próbálta meg érzékeltetni az égitest körüli mező intenzitását Bryan Gaensler, a Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ munkatársa.

A mágneses mezőn kívül a magnetárok rendkívüli energiájú gamma- és röntgensugárzást is kibocsátanak. A kutatók mostanáig csupán tíz ilyen egzotikus neutroncsillagot fedeztek fel. Ezzel szemben például több mint 1500 pulzárt sikerült már katalogizálni, írta a CNN.

Pulzár a felebarátja

A pulzárok szintén az igen nagy tömegű csillagok romjaiból keletkeznek, nevüket pedig a szakaszosan kibocsátott, nagy energiájú rádióhullámokról kapták. A magnetárok keletkezési útja viszont a ritka égitestek 1998-as felfedezése óta talánynak számított. A legújabb eredmények alapján viszont megválaszolható ez a kérdés, jelentette ki Gaensler.

A csillagászok a következtetéseiket az ausztrál CSIRO kutatóintézet teleszkóprendszere segítségével gyűjtött adatokból vonták le. A rendszer a Tejút hasonló régióiban, jelesül szupernovarobbanások helyén pulzárokat és magnetárokat egyaránt talált, jelentette ki az amerikai kutató.

Kifújt a gáz

A Gaensler vezette kutatócsoport a Földtől 9000 fényévre, a Carina (Hajógerinc) csillagképben található 1E 1048.1-5937 magnetar körüli gázokat vizsgálta. Bizonyítékokat találtak arra vonatkozólag, hogy az eredeti csillag, amelyből a neutroncsillag kialakult, a mi Napunknál 30-40 szer nagyobb tömeggel rendelkezett.

Az eredeti csillagra utaló nyomok után kutatva a magnetár körüli hidrogéngázfelhőt vizsgálták. Ennek során tekintélyes lyukra bukkantak a neutroncsillag körül keringő gázlepelben. Az új elmélet szerint ez a lyuk lehet a bizonyíték arra, hogy az eredeti csillag hatalmas anyagfolyamokat taszított ki magából. A gázburok résének karakterisztikáját elemezve a kutatók úgy becsülik, hogy az eredeti csillag 30-40 Nap tömegét sűríthette magába.

Az amerikai kutató szerint a kérdés most az, hogy ha hasonló területeken pulzárok és magnetárok is előfordulnak, és még a keletkezésük sem sokban tér el egymástól, mitől lesz a kétféle égitest mégis ennyire különböző.

Bepörög kicsit

Korábbi kutatások arra utaltak, hogy a megoldás kulcsa az eredeti csillag kiindulási tömege lehet. A csillagászok rendszerint úgy vélik, hogy az igen nagy tömegű csillagok a kihunyásuk után fekete lyukká alakulnak, mondta Simon Johnston, a CSIRO munkatársa.

Az utóbbi években derült fény arra, hogy ezek a csillagok a gyors tömegvesztésüknek köszönhetően pulzárrá is alakulhatnak. Az óriáscsillagok igen sok anyagot vesztenek a napszélhez hasonló, bár annál akár 25 milliószor intenzívebb "szél" útján. Ez a tömegvesztés pedig a kutatók feltételezése szerint pulzárrá alakíthatja a túlsúlyos csillagot.

A pulzár és a magnetár közti különbség további forrása lehet az összeomlott neutroncsillag forgási sebessége kialakulása idején. Gaensler és munkatársai úgy vélik, hogy azok a nagy tömegű csillagok alakulhatnak neutroncsillaggá, amelyek másodpercenként 500-1000 alkalommal fordulnak meg a tengelyük körül.

Lehet nincs is több

Az ilyen rendkívüli fordási sebesség dinamóhatást kelt, és rendkívül erős mágneses mezőt gerjeszt. A normális neutroncsillagok ezzel szemben másodpercenként 50-100 fordulatot tesznek, és így a mágneses mezejük ezerszer gyengébb.

A magnetárok lehetnek az asztrofizika fehér tigrisei, véli Bryan Gaensler. A kutató úgy becsüli, hogy átlagosan tíz pulzár kialakulására eshet egy magnetár. Mivel az utóbbiak ráadásul rendkívül rövid életűek, az is elképzelhető, hogy az eddig felfedezett tíz csillagközi mágnesnél többet nem is találnak.