A kutatók a 60-as és 70-es évek Apollo küldetéseinek során készített képeket tanulmányozták, és összevetették nemrég készült spektrografikus felvételekkel is. A tudóscsoport az Ina nevű, 3 kilométer átmérőjű képződményt vizsgálta, amely a Hold egyenlítőjéhez közel található, és egyike a bolygó csupasz foltjainak.
Ezek a foltok kivétel nélkül korábbi szeizmikus töréspontokon találhatók, színük világosabb, mint a környező talajé, domborzatuk élesebb, és jóval kevesebb kráter található rajtuk. A Brown Egyetem csillagászai szerint ezeken a helyeken körülbelül 10 millió évvel ezelőtt gázkitörések történtek, ez okozza a látványos eltéréseket.
"Olyan, mintha pattanások lennének a Hold arcán" - nyilatkozta a Nature-nek a kutatók vezetője, Peter Schultz. A tudomány idáig úgy hitte, a Hold körülbelül egymilliárd évvel ezelőtt volt utoljára geológiailag aktív. Az amerikai kutatók elmélete megmagyarázná, hogy a csupasz foltokon miért található kevesebb meteorbecsapódás-nyom.
A NASA Lunar Prospector küldetése korábban talált kis mennyiségű gázt a Hold felszínén, radont és polóniumot. Úgy vélik, ezek nagyobb gázelegyek maradványai, amelyekben valószínűleg széndioxid is előfordult, mint a vulkanikus tevékenység gyakori velejárója.
A tudósok most további vizsgálatnak vetik alá a csupasz foltokat. Nem zárják ki, hogy még létezhet kis mennyiségű magma a hold belsejében, ami igen ritkán gázkitöréseket idézhet elő. A kitöréseket akár a gyenge holdrengések - a Föld gravitációs vonzása által előidézett szeizmikus mozgások - is okozhatják.