Miklós
-7 °C
2 °C

A NASA a Hold-utazásra koncentrál

2006.02.07. 12:30
Két küldetést is leállítottak, ezek célja a Naprendszeren kívüli élet kutatása lett volna. Az űrrepülők utódjának szánt CEV fejlesztése minden erőforrást felemészt, még néhány dolgozót is kirúgtak az ügynökség központjából.

A NASA háttérbe szorítja az ismeretlen világegyetem felfedezését, hogy közelebbi célokra, a Holdra és a Marsra koncentrálhasson. Most két olyan programot halasztottak el, amik az élet nyomait kutatták volna a távoli Naprendszerekben.

Új költségvetés


SIM PlanetQuest
A SIM PlanetQuest és a Terrestrial Planet Finder küldetések kidolgozásáért a NASA Jet Propulsion Laboratory részlege volt felelős. A cél olyan bolygók keresése lett volna, melyek méretük, és csillaguktól mért távolságuk, tehát hőmérsékletük alapján kedvező feltételeket biztosítanak az élet kialakulásához.

Bush elnök hétfőn hozta nyilvánosságra költségvetési javaslatát, ebben 16,8 milliárdos keretet kért a NASA-nak 2007-re, ami három százalékos emelést jelent 2006-hoz képest. Ez nem sok, pedig az űrügynökségre komoly feladat vár, ha teljesíteni akarja Bush nagyra törő terveit, és embert akar küldeni 2018-ig a Holdra, aztán valamivel később a Marsra.

Ehhez új szállítóeszközt kell fejleszteni, hiszen az űrrepülővel már egyik útnak sem lehetne nekivágni. A típus elavult, egyre kevésbé megbízható, ráadásul nem is ilyen feladatok elvégzésére tervezték. A CEV (Crew Exploration Vehicle) fejlesztése minden más küldetés elől elszipkázza a forrásokat, főleg, hogy a tervek szerint nincs sok idő: 2008 után meg kell kezdeni a tesztrepüléseket, 2011-ben pedig már embert kell feljuttatni az űrbe a CEV egyik modelljével. Ha minden jól megy, hét évvel később teljesíti a CEV egyik legfontosabb küldetését, és 45 év szünet után embert juttat a Holdra. Bush még 2004-ben határozta el, hogy az emberiség újra meghódítja a bolygót, még 2020 előtt, a terv teljesítéséhez viszont pár tételt ki kell húzni.

Élet után kutat

A SIM PlanetQuest elhalasztásával százmillió dollárt spórolnak meg 2007-ben, így viszont 2011 helyett csak legkorábban 2015-ben lőhetik fel a szondát. A SIM a tervek szerint a száz fényévnyi távolságon belül található égitesteket vizsgálja majd, célja a földszerű bolygók helyzetének és távolságának meghatározása több teleszkóp képének együttes vizsgálatával.

A Terrestrial Planet Finder teleszkópokat eredetileg 2016-ban és 2019-ben küldték volna fel, hogy a SIM adatait felhasználva kutassanak az élet nyomai után távoli naprendszerekben, ezt a programot viszont bizonytalan időre elhalasztották.

Turkál

Ugyanakkor a Jet Propulsion Laboratory részleg többi projektje nem áll le. A NASA 90 millió dollárt szán a Phoenix Mars küldetésére. A szonda a Mars északi pólusán landol majd, karjával beletúr a jeges felszínbe, hogy víz nyomai után kutasson.

További 348 millió dollár megy a Mars Science Laboratory kutatásaira, mely a vörös bolygóról gyűjt majd talajmintákat, és a kőzetet elemzi. A Mars Science Laboratory 2009-ben indult útjára.

A pasadenai NASA-központban jelenleg 5000 ember dolgozik, egy évvel korábban még 300-zal többen voltak: ők is a költségvetési megszorítások és átcsoportosítások áldozatai lettek.