Olivér
1 °C
5 °C

Fotókat küldött az üstökösszonda

2007.11.22. 11:25
Furcsa hangulatú fotók bolygónkról és a Holdról: másodszor járt a Föld közelében a Churyumov-Gerasimenko-üstökös felé utazó Rosetta-szonda.

Ahogy arról korábban a Hírek.csillagászat.hu beszámolt, minden eddiginél közelebb elhaladó kisbolygónak nézték a november 13-án földközelben járt Rosetta űrszondát. Most nyilvánosságra kerültek azok a képek, amelyeket a szonda készített a Földről és a Holdról. A 2004. március 2-án felbocsátott szonda fő célja, hogy az üstökösök eredetét, valamint a magjukat alkotó és a csillagközi anyag viszonyát vizsgálja. Mivel az üstökösök a Naprendszer keletkezésének idejéből származnak, összetételük szinte változatlanul tükrözi a korai Naprendszer tulajdonságait.

Klikk!

Az eredeti tervek szerint a szonda a 46P/Wirtanen-üstököst látogatta volna meg, de a pályára állítás elhalasztása miatt új célpontot, a 67P/Churyumov-Gerasimenko-üstököst fogja megközelíteni. Az üstököshöz tartó 10 éves útja során két kisbolygó - a Steins és a Lutetia - mellett is elhalad majd. A költségek csökkentése érdekében a szonda hintamanőverek segítségével jut el az üstököshöz, azaz különböző bolygók közelében elhaladva, azok gravitációs terét kihasználva módosítja pályáját. Ez év márciusában a Mars közelében járt, legközelebb - és egyben utoljára - 2009 novemberében jön újra a Föld közelében járni.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft