További Űrkutatás cikkek
A Föld rádiósugárzási jellege – elsősorban a televíziós adásoknak, a katonai radaroknak és a műholdaknak köszönhetően – az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott. Mondhatjuk azt is, hogy lényegében „elárultuk” magunkat: ha léteznek intelligens élőlények a közeli csillagrendszerekben, akik legalább olyan technológiai színvonalon állnak, mint mi, akkor akár már tudomást is szerezhettek rólunk. A földönkívüli értelem nyomait kutató szakemberek ugyanis abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a világegyetemben esetlegesen előforduló technikai civilizációk aktivitása – például rádiósugárzásuk révén – már messziről felfedezhető.
A galaktikus kommunikáció elméleti lehetőségei
Két fizikus, az olasz Giuseppe Cocconi és az amerikai Philip Morrison 1959-ben egy érdekes cikket jelentetett meg a Nature című tudományos folyóiratban, amelynek hasábjain a földönkívüli civilizációk létéről és nemlétéről, illetve azok kutathatóságáról fejtették ki nézeteiket. Munkájuk legfőbb kérdése az volt, hogy miként tudna egy technikailag fejlett civilizáció jeleket küldeni a Tejútrendszeren keresztül, illetve miként lehetne ezeket a jeleket akár földi mérőműszerekkel is észlelni. Kutatásaik során olyan frekvenciatartományokat kerestek, amelyekben a sugárzás nagy távolságokra képes torzulásmentesen eljuttatni az információt. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a néhány GHz-es mikrohullámú frekvenciákon továbbított rádióadások a legalkalmasabbak a galaktikus léptékű kommunikációra, tudniillik jelenleg egyetlen olyan természeti jelenséget sem ismerünk, amely ebben a tartományban sugározna, ami azt jelenti, hogy itt a legkisebb a kozmikus alapzaj. Az energiatakarékosság elvét figyelembe véve azt is valószínűnek tartották, hogy a földönkívüliek keskenysávú jeleket használnának, hiszen a szélessávú sugárzás nagy távolságokra hatalmas energiát igényelne.
Cocconi és Morrison ezen kívül külön felhívta a figyelmet egy természetes eredetű hullámhosszra, az 1420 MHz-es frekvenciára, amelyen a csillagközi térben található hidrogén sugároz. Minden rádiócsillagász ismeri ezt az értéket, és logikus a feltevés, hogy ha léteznek fejlett földönkívüli civilizációk, akkor annak tagjai is tisztában lennének jelentőségével. Elég valószínű, hogy ezek a fajok ugyanúgy vizsgálnák galaxisunk anyageloszlását, mint mi, és különös figyelmet fordítanának a leggyakoribb elem, a hidrogén előfordulására. A két fizikus szerint az 1420 MHz-es frekvencia tölthetné be a rádiótartomány univerzális alappontjának szerepét: ha valaki nagy távolságokra akarna üzenni, csillagközi üdvözletét ésszerű lenne ennek szomszédságában sugároznia.
Lassan ötven éve fülelünk
Cocconi és Morrison cikkének megjelenése után nem sokkal, 1960 tavaszán indult az első olyan kutató program, amely hasonló elveket követve tett kísérletet idegen civilizációk megtalálására. Ez volt a híres OZMA projekt, amelynek kidolgozása és végrehajtása az amerikai Frank Drake nevéhez fűződik, aki a földönkívüli értelem kutatásának (SETI - Search for Extraterrestrial Intelligence) egyik legfőbb elméleti és gyakorlati szaktekintélyének számít. A program ugyan rövid ideig tartott és sikertelennek bizonyult, mégis nagy hatással volt a későbbi próbálkozásokra, ugyanis ez volt az első eset a történelemben, amikor az idegenek keresése a Naprendszeren túlra vezetett. Jelentőségét az is mutatja, hogy bár a SETI projektek spektruma sokat gazdagodott az elmúlt évtizedekben, a kutatók nagy része változatlanul elfogadja Drake tudományos és műszaki alapelveit.
Az egyre szélesebb nemzetközi összefogást igénylő kutatások tehát lassan már ötven éve folynak, a minden kétséget kizáró eredmények azonban egyelőre még váratnak magukra. Ez persze nem jelenti azt, hogy eddig semmi szokatlant nem tapasztaltunk. A SETI történetének legígéretesebb észlelésére éppen 31 évvel ezelőtt került sor.
Wow!
1977. augusztus 15-én éjszaka 11 óra tájban az Egyesült Államokbeli Ohio államban található „Big Ear” (Nagy Fül) nevű rádióteleszkóphoz kapcsolt automatikus rögzítő berendezés különös rádiójelet regisztrált. Az eseményre csak négy nappal később derült fény, amikor Dr. Jerry R. Ehman, az obszervatórium csillagásza végre átolvasta az „adás” kinyomtatott paramétereit tartalmazó leporellópapírt. Első meglepetésében csupán annyit jegyzett le a lap szélére, hogy „Wow!”, ami kb. annyit tesz: hűha.
Legnagyobb megrökönyödésére ugyanis a számsorozat nagy hasonlóságot mutatott azokhoz az értékekhez, amelyeket a korábban leírtak szerint a kutatók egy lehetséges földönkívüli civilizáció csillagközi üzenetétől elvárnak. A 72 másodpercig tartó, keskeny sávú rádiójel rendkívül erős volt, és frekvenciája nagyon közel esett a bűvös 1420 MHz-hez, egészen pontosan 1420.456 MHz volt. Ehman gyors elemzést végzett az adatokon, és megállapította, hogy az „adás” nagy valószínűséggel a Naprendszeren kívülről érkezett, mégpedig a Nyilas csillagkép irányából, de a forrás távolságát már nem tudta meghatározni. Látszólag minden egybevágott, egy dolog azonban még hiányzott a végső bizonyossághoz.
Többet nem sikerült befogni
A „Nagy Fül” elnevezésű rádióteleszkóp 1973 óta állt a SETI kutatások szolgálatában. A berendezés két detektorral rendelkezett, amelyek egymást követve pásztázták az égbolt meghatározott részét. Azon az estén a kinyomtatott eseménynapló tanúsága szerint azonban csak az első érzékelő fogta be a különös jelsorozatot, a pár perces késéssel pozícióba álló második már nem „hallott” semmit. Az „adás” időközben abbamaradt.
Az obszervatórium izgatott munkatársai egy hónapon keresztül vizsgálták a kérdéses területet a jelsorozat ismétlődését várva, de nem jártak sikerrel. Mint ahogy azok a csillagászok sem, akik az azóta eltelt 30 év alatt próbálkoztak, pedig némely esetben a Nagy Fülnél sokszorta érzékenyebb műszereket használtak. Észleltek ugyan néhány gyenge rádióforrást, de a Wow-jelhez hasonlót egyik alkalommal sem.
Nem bizonyított
Márpedig egy jelet addig nem tekinthetünk minden kétséget kizáróan idegen eredetűnek, amíg nem sikerül újra bemérni, állítja Dr. Almár Iván, a fizika tudományok doktora és a földönkívüli értelem kutatásának legnagyobb hazai szaktekintélye. A független kutatócsoportok megerősítése és az ellenőrzés különös fontossággal bír ilyenkor, hiszen számtalan tényező befolyásolhatja az adatok hitelességét, és csak egy hosszabb analízis zárhat ki minden mérési hibát. „A szakirodalom sok hasonló esetet ismer, amelyekkel kapcsolatban később kiderült, hogy vagy földi eredetű források, tehát pl. repülők és katonai radarok visszaverődő jelei, vagy egyéb azonosítatlan interferenciák álltak az észlelések hátterében”, nyilatkozta az Indexnek Dr. Almár Iván. (A csillagász szakember egyébként két olyan témába vágó kötetnek is a szerzője, illetve társszerzője, amelyek ennek a cikknek is forrásául szolgáltak: A SETI szépsége /1999/; Ha jövő, akkor világűr /2007/).
Ha hívtak, akkor miért csak egyszer?
A jelsorozat eredeti felfedezője, Dr. Jerry R. Ehman saját bevallása szerint manapság már nem igazán kíván spekulálni az „adás” forrását illetően, és a kezdeti lelkesedés ellenére inkább tudományos szkepticizmussal tekint az eseményekre. „Ha egy földönkívüli üzenni szeretne nekünk, azt nyilván több alkalommal is megismételné, mert így lenne logikus”, nyilatkozta egy évekkel ezelőtt adott interjújában. „Márpedig hiába vártuk az újabb kapcsolatfelvételt évtizedeken keresztül, a jelsorozat nem ismétlődött meg.”
Lehet, hogy tényleg illogikus csak egyszer elküldeni egy ilyen üzenetet, ennek ellenére volt erre példa a Földön is. 1974-ben a Puerto Ricoban található Arecibo Obszervatóriumból ugyanis kísérleti jelleggel egy képüzenetet továbbítottak galaxisunk egy meghatározott pontja felé, amely a Naprendszert, az élet legfontosabb összetevőit, a DNS molekula felépítését és egy emberi lényt ábrázolt. Az egyetlen alkalommal kisugárzott adatcsomag címzettje a mintegy 25000 fényév távolságban lévő M13-as jelű gömbhalmaz volt. Ha valóban élnek ott intelligens élőlények, biztos ugyanolyan zavartan néznek majd maguk elé, mint a "Nagy Fül" teleszkóp kezelői évtizedekkel ezelőtt.
SETI
Az amerikai SETI League szervezet hosszabb ideje működtet egy összehangolt, földönkívüli intelligenciák jeleit kutató világhálózatot, amelyet amatőr csillagászok rádiótávcsövei és berendezései alkotnak. A programra jelentkező kutatóknak többek között egy igen fontos követelménynek kell megfelelniük: eszközeiknek elég érzékenynek kell lenniük ahhoz, hogy a Wow-jelet vagy a hozzá hasonlóan erős rádióadásokat észlelni tudják. A profi rádióteleszkópok természetesen ma már ennél sokkal fejlettebbek.