Kristóf, Jakab
17 °C
24 °C

Majdnem az űrben a magánűrrepülő

2004.05.14. 11:55
Hatvannégy kilométeres rekordmagasságba jutott a SpaceshipOne magán-űrrepülőgép Kalifornia fölött. Ez volt az utolsó tesztek egyike, mielőtt hivatalosan is elindulhat az űrbe.
A SpaceShipOne nevű gépet Burt Rutan, legendás űrhajózási mérnök építette. Ő alkotta meg a Voyager repülőgépet is, ami 1986-ban egyetlen tankolással körberepülte a Földet. A SpaceShipOne-nal Rutan az amerikai X-Prize alapítvány tízmillió dolláros felajánlását szeretné elnyerni, a hatalmas összeget ugyanis az kapja meg, aki magánerőből felépített űrrepülőgéppel három embert száz kilométer magasba, azaz az űrbe röpít, biztonságosan visszatér az utasokkal a Földre, és két héten belül ugyanazzal a géppel megismétli a fellövést. A díjért Rutanékon kívül még huszonöt csapat versenyzik.

Rekord

A Mojave-sivatagban a SpaceShipOne nevű magán-űrrepülőgép és hordozója, a White Knight egy lépéssel közelebb jutott a díj megszerzéséhez, amikor Mike Melvill pilóta magasabbra vitte a gépet, mint ahol eddig bármilyen magángép valaha járt, írta a BBC. A hatvannégy kilométeres rekord a háromszorosa a korábban elért legnagyobb magasságnak.

A SpaceShipOne 2003 decemberében elsőként hajtott végre próbarepülést emberi utassal, az űrhajó ekkor huszonegy kilométeres magasságba jutott. A SpaceShipOne korábban összesen tizenkét sikeres próbarepülést teljesített.

Burt Rutan válallata, a Scaled Composites volt az első vállalat, aminek az Egyesült Államok repülésügyi hivatala engedélyezte, hogy száz kilométeres magasságban utasokat szállítson.