Csillagszökevényeket kapott el a Hubble

Raghvendra Sahai amerikai űrkutató a munkatársaival a nagysebességű csillagok új osztályát tárta fel, és a felfedezés még őket is meglepte, mert elég nehéz kitalálni, hogy ezeket az objektumokat hol kell keresni. Az azonosításuk leginkább a véletlennek köszönhető.

Az űrkutatók olyan felvételeken találtak nyomokat, amelyek más kutatási céllal készültek. A képeken látható alakzatokat szerintük a gyorsan mozgó objektumokról eltávozó csillagszél és a környező sűrű intersztelláris anyag kölcsönhatása közben gerjesztődő lökéshullámok okozzák. Az alakzatok a Hubble nagyfelbontású felvételeinek köszönhetően részletesen is tanulmányozhatók.

A kutatók az objektumok korát, tömegét és sebességét csak becsülni tudják. Az erős csillagszél miatt valószínűleg fiatalok, mindössze néhány millió évesek. A csillagok többségéről távozik anyag csillagszél formájában, de túlnyomó részük csak fiatal vagy nagyon idős korában veszít sokat ilyen módon a tömegéből. Az életút minden szakaszában intenzív csillagszél csak a 10 naptömegnél nagyobb csillagokra jellemző. A Hubble által most detektált objektumok azonban nem lehetnek ilyen nagyok, mivel nincsenek körülöttük fénylő ionizált gázfelhők, tömegük a Napénak legfeljebb nyolcszorosa. Öregek sem lehetnek, mert az idős csillagokat övező ködök alakja egészen más, illetve sűrű csillagközi felhők közelében szinte soha nem fordulnak elő.

Távolságuk függvényében a lökéshullámok által létrehozott alakzatok mérete a Naprendszerének 17-170-szerese lehet, a csillagok sebessége pedig meghaladja a 180 ezer kilométert óránként, ami körülbelül ötszöröse egy tipikus fiatal csillagénak. Nagy valószínűséggel kidobódtak születési helyükről, egy vélhetőleg nagy tömegű csillaghalmazból. Az ehhez szükséges energiát nyerhették például egy szupernóvától, ha egy olyan kettős rendszernek voltak tagjai, melynek egyik komponense felrobbant. Egy másik lehetséges magyarázat két kettős rendszer, illetve egy kettős és egy harmadik csillag ütközése (szoros megközelítése) során fellépő erők hatása. A becsült kor és a sebesség alapján a kényszerű szökevények körülbelül 160 fényévnyire távolodhattak el a születési helyüktől.

Szökevény csillagokat már korábban is azonosítottak. Először az 1983-ban felbocsátott IRAS műhold egész égboltra kiterjedő felmérésével találtak erre utaló nyomokat, de az első igazi képviselőket csak a nyolcvanas évek végén fedezték fel. Ezek azonban jóval nagyobb lökéshullámokat produkáltak, mint a mostani tanulmányban szereplők, ami azt jelentheti, hogy tömegük és csillagszelük intenzitása is nagyobb volt. Sahai és kollégái 35, az IRAS katalógusban fényes infravörös forrásként jelölt területről készítettek felvételeket a Hubble egyik kamerájával, és planetáris ködök után kutattak. Ehelyett azonban csillagszökevények nyomait találták.

Sahai szerint a korábban azonosított nagytömegű objektumok valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelentették, a szökevény csillagok populációja nagyobb részének első képviselői az általuk detektált kisebb tömegű objektumok lehetnek. A kutatók további észleléseket is terveznek egyrészt újabb csillagok felfedezésének reményében, másrészt a most találtak és környezetük, illetve az egymásra gyakorolt hatásuk részletesebb tanulmányozása végett.