Árpád
-2 °C
9 °C

Kóválygó aszteroida közelíti meg a Földet

2004.05.08. 14:15
A NASA olyan terveken dolgozik, hogyan lehet eltéríteni a veszélyesen közel kerülő aszteroidákat és üstökösöket. A több kilométeres égitestek közül a Toutatis 4179 idén szeptemberben évtizedek óta nem látott közelségben halad el.
A Toutatis üstökös szeptember 29-én alig 1,5 millió kilométerre halad el a Föld mellett. Ilyen méretű objektum 100 éve nem került közelebb a bolygónkhoz. Maga a Toutatis 1353-ban lehetett legutóbb ilyen közel.

Az ókori gallok Asterix-képregényekben is emlegetett Toutatis istene a háborúért és gazdagságért volt felelős. A francia kutatók által 1989-ben felfedezett aszteroida különlegessége a sajátos forgása.

Cikcakkban mennek a csillagok

A több tengely körül egyszerre támolygó Toutatis leginkább súlyzóra hasonlít: a kutatók szerint két, egymáshoz kapcsolt nagyobb darabból áll. Teljes hossza 4,6, szélessége 2,4 kilométer.

A mostani találkozás a kutatók szerint nem lesz veszélyes a bolygónkra nézve. Az aszteroida korábbi elhaladásai során sikerült radarképeket készíteni a felszínéről, és léteznek animációk az összetett mozgás szemléltetésére is.

A magyarázatok szerint a Toutatis felszínén 5,4 és 7,3 földi napnak megfelelő, de egymásba mosódó kettős ciklus mentén váltakoznak a napszakok. Az aszteroida felszínén álló ember feje fölött cikcakkban haladnának a csillagok, és soha nem követnék még egyszer ugyanazt a pályát.

Figyel a NEO

A NASA Near Earth Object (földközeli objektum) programja jelenleg 48 olyan aszteroidát követ nyomon, amely túl közel kerülhet a Földhöz. Ennek ellenére a vészlyhelyzet felkészületlenül érné a kutatókat.

2004. január 13-án kilenc órán keresztül katasztrófahangulat uralkodott a kutatók körében, mivel az 2004 AS1 aszteroida egy nap leforgása alatt 40 egységgel lett fényesebb. Ez arra utalhatott, hogy gyorsan közeledik a Föld felé.

Majdnem szóltak

A rossz időjárási viszonyok miatt csak négy obszervatórium tudta megfigyelni a 2004 AS1-t, ez pedig kevés volt a pályája pontos meghatározásához.

A kétségek közt vergődő kutatók a később nyilvánosságra hozott beszámolók szerint már az amerikai elnök értesítését tervezték, aki a következő napon a Hold- és Mars-utazást bejelentő beszéde helyett a közeledő aszteroidáról számolhatott volna be.

Megpróbálják eltolni

Azóta a NASA azon dolgozik, hogy vészhelyzet esetén összefogja az egyes lépéseket. 2015-ben egy személyzet nélküli űrhajó fellövését tervezik, amely demonstrációs célzattal nekiütközne egy 200 méteres aszteroidának.

A 600 megatonnás robbanással felérő lökés az égitesttet eltérítené a pályájáról, jelentette ki az amerikai szenátus tagjai előtt Rusty Schweickart, az egykori Apolló-missziók űrhajósa.

Kiszámítható becsapódás

Több évtizedes előzetes figyelmeztetés esetén a Földet fenyegető aszteroidát elegendő volna másodpercenként néhány milliméterrel arrébb mozdítani. Ehhez pedig atommeghajtású ion- vagy plazmahajtóműveket kellene alkalmazni. Az ilyen eszközök a NASA szerint már fejlesztési fázisukban vannak.

Az Arizona egyetem csillagászati kutatólaboratóriumának szimulációs oldala szerint egy 45 méter átmérőjű vasnikkel aszteroida 90 fokos becsapódási szög és másodpercenként 20 kilométeres sebesség mellett 3 kilométeres becsapódási krátert vájna a szárazföldön.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!