Jön a tajkonauta
Mindenesetre egy biztosnak tűnik: a Sencsou (Shenzhou) V jelzésű űrhajó még az idén egy Hosszú Menetelés típusú hordozórakéta segítségével a világűrbe jut, és az emberiség új fogalommal, a tajkonautával, azaz az orosz kozmonauta, illetve az angol asztronauta kínai megfelelőjével ismerkedik meg.
Az egyik nagy kérdés: első nekifutásra vajon csak egy űrhajós vagy netán több is utazik a Sencsoun, azaz az "Isteni Hajón". Szakemberek ugyanis korántsem tartják kizártnak, hogy szemben az első szovjet, illetve amerikai űrutazással nem csupán egy tajkonauta, hanem kettő, esetleg három vág neki világűrnek. A Sencsou ugyanis háromszemélyes űrjármű. A kínai űrhatóságok a legénység létszámát firtató kérdésekre azonban konokul mindössze annyit válaszolnak: ez titok.
Orosz tanfolyam
Amit biztosan tudni, jó ideje már, hogy 14 fősre szűkült a kínai űrhajósjelöltek csapata. Mindannyian a légierő tapasztalt tisztjei. Kiképzésük már hosszú évek óta tart, és ketten közülük az oroszországi Csillagvárosban is kiegészíthették hazájukban szerzett tudásukat. Sokan nem tartják kizártnak: ők ketten lesznek a kiválasztottak, hiszen az oroszországi űrhajós felkészítést már jó ideje megkapták, de szóba sem került, hogy első kínaiként orosz űrhajón kijussanak a kozmoszba.
A másik nagy kérdés: milyen időtartamra tervezik a kínaiak az első űrkalandot. Csupán néhány Föld körüli keringés, mintegy "berepülés" lesz-e, avagy mindjárt huzamosabb űrutazást bonyolítanak le. Az októberre tervezett űrutazás főpróbáján a december végén indított Sencsou IV - amelynek szerkezete és műszaki megoldásai már száz százalékban megegyeztek a majdan legénységgel repülő űrhajóéval - 6 nap és 18 óra alatt több mint száz fordulót tett meg a Föld körül - emlékeztetnek a várható repülési időhosszal kapcsolatban megfigyelők.