Natália
-3 °C
7 °C

Sör nélkül, súlytalanul repültek a magyarok

2006.09.14. 12:02
Súlytalanul repült a magyar egyetemistákból álló SpaceBeer csapat egyik tagja. Az Európai Űrügynökség (ESA) kilencedik alkalommal meghirdetett tudományos diákprogramjában először szerepelt magyar csoport, ami ugyan saját tudományos kísérletét nem végezhette el, de repülhetett egy Airbus 300-zal.

A magyar űrsörcsapat az elmúlt másfél hétben a franciaországi Bordeuxban készült a repülésre, majd egy speciálisan átalakított Airbus háromszázas repülőgép fedélzetén huszonkét másodpercig volt a súlytalanság állapotában.

Meghiúsult

A Miskolci Egyetem, az ELTE és a BME diákjaiból álló csapat fémhab-kísérlettel készült a repülésre. A magyar csoport a fémhab viselkedését, olvadását és ismételt megszilárdulását szerette volna vizsgálni. A szürkére festett hungarocelnek tetsző alumínium-fémhab kellőképpen merev anyag ahhoz, hogy energiaelnyelő képessége folytán gépkocsigyártásban, szigetelőképessége okán - mivel tűzálló - alagutak belső burkolásánál lehetne hasznosítani, és gravitáció nélkül könnyebben el lehet készíteni, mint a Földön.

A korábbi diákkísérleteknél tapasztalt műszaki problémák miatt megszigorított biztonsági ellenőrzések egyikén aztán elektronikus hiba lépett fel, ezért a kísérlethez szükséges berendezést végül nem engedték használni a súlytalansági repülés során. Azért sem, mert egy héttel az indulás előtt a francia csapat berendezése felrobbant és egy francia diáklány arca megsérült, jelenleg is kórházban van.

Színlátás

A magyar csoport egyik tagja ennek ellenére felszállt, a franciaországi Bordeaux repülőteréről szeptember 13-án reggel fél kilenckor indult a Novespace által üzemeltetett, speciálisan átalakított Airbus 300-as repülőgép. Dianiska Balázs a budapesti ELTE csillagász szakos hallgatója saját kísérlete helyett egy nemzetközi orvosbiológiai kísérlet-sorozatban vett részt, amelyben olasz és német diákokkal azt vizsgálták, miként változik meg az ember színlátása a súlytalanságban. Az Atlanti-óceán felett végzett parabolarepülés alatt az Airbus 300-as 7800 méteres magasságból 6100 méterig zuhant. Szeptember tizennegyedikén Vincze Miklós az ELTE fizika szakos hallgatója is részt vehet a súlytalansági repülésen.

Az ESA kutatói, csapat tagjai és a témavezető Babcsán Norbert a súlytalansági kísérletek folytatása mellett döntött, a fémhab kísérlet - lévén, hogy a meghiúsult diákkísérlet ellenére is tudományos jelentőségű eredmény várható tőle - jó eséllyel pályázhat újabb repülésre. A következő parabolarepülés előkészítésére a csapat újabb hallgatók bevonását tervezi.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.