Mi minden van egy üveg magyar borban?

2009.10.01. 13:50

Az, hogy Vincze Bélát, a 2005. év borászát hamisításon kapták, nagyon nem használ a magyar bornak. Ebben a pillanatban még nem világos, mennyire lesznek súlyosak a következmények. Lehet, hogy a hullámok néhány nap alatt elcsitulnak, az sem kizárt, hogy ezek a hullámok nem is olyan hatalmasak. Közel állok a borhoz, húsz éve iszom, tizenhárom éve írok róla, számomra brutálisan botrányos, ami történt. De nem biztos, hogy a széles néptömegek számára is az.

A botrány nem jelent meglepetést is. A magyar borvilágban egymást érik a pletykák és a híresztelések arról, ki mindenki él a legkülönfélébb trükkökkel, szerekkel, olyanokkal, amelyeket a hatályos törvények és rendelkezések értelmében tilos alkalmazni. Több cég nyíltan kínál eszközöket és segédanyagokat, amelyek legális felhasználása Magyarországon jogszabályokba ütközik. Márpedig ezek a vállalkozások ügyfélkör nélkül aligha működhetnének.

a terméket nem a fajta, nem az évjárat, nem is a termőhely minősíti és hitelesíti, hanem a név

Amikor a magyar borászat a 90-es évek elején lendületet vett, azt mondtuk: a terméket nem a fajta, nem az évjárat, nem is a termőhely minősíti és hitelesíti, hanem a név. A termelő, aki a terméket elkészítette. A fejlődés gyors volt, a magyar bor minősége és népszerűsége töretlenül emelkedett, az elsők sztárokká váltak, jobb körökben sikk lett ismerni a nagyokat boraikkal együtt. Az árak is megszaladtak, beestek az európai uniós pénzek, az egyéb támogatások, aki bírt és mert, beruházott, terjeszkedett.

Közben kiderült, a piacon egyre több termelőnek kéne elférnie, majd bónuszként odacsapott a gazdasági válság. A rendszerváltás óta sokszor halmozódtak fel a pincékben eladatlan-eladhatatlan készletek. Csakhogy míg korábban gyengébb borok ragadtak be az olcsó hamisítványok miatt, addig most menő termelők sorának vannak értékesítési gondjai. Mindez persze nem menti fel Vincze Bélát, és senki mást sem.

Ám a sztori főszereplője nem a rajtakapott termelő, meg nem is a Borminősítő Igazgatóság, amely mostanában valamiért roppant agilisan végzi a dolgát.

A részletek alapos ismerete hiányában nem látni, kinek mi áll érdekében. A kérdéseket viszont fel lehet tenni. Hitelesek maradhatnak-e a nevek, amelyről azt gondoltuk, hitelesítik a terméket? Tényleg általános-e a sumákolás és a pancsolás azoknak a körében is, akiket tenyerén hurcol a publikum? Biztos-e, hogy a megengedőbb szabályozás és kedvezőbb klimatikus adottságok mellett borászkodó újvilágiak versenyelőnyének kiegyenlítése végett Magyarországon és Európában is muszáj tiltott eszközökhöz nyúlni?

A bioideológia elharapódzása jegyében az utóbbi években nemcsak itthon, Európában mindenütt is gyarapszik a természetes borászkodás híveinek tábora. Vannak vadhajtások is – a biodinamizmus elvei inkább mulatságosnak tűnnek, mint értelmesnek –, de a törekvések tiszteletre méltóak. Vitán felül áll, hogy a jövő nem a műanyagé.

hülyeség lenne mindent lerombolni, ami eddig felépült, márpedig sok minden épült

A 80-as évek közepén kirobbant osztrák glykolbotrány mindent a feje tetejére állított odaát, és néhány év alatt kisöpörte a szennyet. Nincs szó arról, hogy Ausztriában minden arany, ami fénylik, de arról van, hogy mostanság nem ugyanazon a polcon vannak a boraink. Sokkal nagyobb a prezstízsük, mint a mienk. Ausztriában borforradmat csinált a glykol.

Nem hiszem, hogy Magyarországon glicerinforradalomra lenne szükség. Hülyeség lenne mindent lerombolni, ami eddig felépült. Márpedig sok minden épült. Én elégedett lennék azzal is, ha egyre többen jönnének rá: glicerint, tanninport, sűrítőgépet, tonna cukrot használni egyszerűen nem tisztességes. Ciki, és hosszú távon nem is éri meg. A hitelességet könnyű eljátszani, visszaszerezni lehetetlen. Ráadásul mennyivel jobb jót adni a kedves embereknek.