Re: Észre tért hű Felvidékünk

Potyagólokból és véletlenekből ne következtessünk tendenciákra – Szlovákia nem okosodik, hanem billeg, most éppen jobbra.

Az utóbbi évek permanens szlovák-magyar szembenállása, a komoly konfliktusok és a komolytalan média-csetepaték sorozata azt eredményezte, hogy a szlovák politikát mára lassan a belföldi hírek szintjén kezeljük. Ami jó dolog, tágul a budapesti magyar horizont, végülis erről (is) szólna az Unió. Vonattal, autóval Pozsony annyi mint Felsőzsolca, Slota a magyar határtól konkrétan tényleg szinte kőhajításnyira állítgat emléktáblát. A pozsonyi parlamentet pedig Orbán egyetlen mondata miatt összerántják vitanapra. Közel-külföldnek nevezi Oroszország a régi szovjet tagállamokat; „távol-belföld” – mondhatnánk mi Szlovákiára. És ez most nem annyira az ottani magyar politikán, mint inkább Slotán, Ficón múlott.

Ezzel együtt jár a talán túlzott összehasonlítása a két országnak, mintha valami ikrek-kísérletet végezhetnénk így. Tóta W. is ebbe a hibába esett szerintem, amikor nüansznyi különbségek alapján következtet kőkemény tendenciákra. Mint focimeccs után a drukker: ha az angol kapus nem pattog be a hasán a labda után a kapuba, hanem véd, Anglia nem „kétségeket ébresztett” volna hanem fejsimogatást kap győzelméért. Ahogy megkapta azt Argentína, pedig kihagyott nigériai helyzetek is kellettek egygólos sikeréhez.

A győzelem persze győzelem, a vereség meg vereség, de kérdés mennyire mély folyamatok eredményezték azt. A szlovák jobboldal is csak egygólos győzelmet aratott Ficó felett, ahogy Bugár is Csáky felett.

„Nagyot koppant a Magyar Koalíció Pártja” – írja Tóta, pedig csak 17000 szavazat kellett volna az MKP parlamentbe jutásához. Ami persze nem kevés, hiszen összesen alig több mint százezer szavazatot kaptak. A Híd-ra kétszázezren szavaztak, ebből kb. inkább csak a negyede, mint harmada szlovák. Azaz Bugár pártja 150 ezer magyar szavazatot vitt, ez 3:2 győzelem a javára. Egyértelmű, de nem kiütéses. Csákyék a küszöbben botlottak el (mondjuk ez fáj persze a legjobban).

Bugár győzelme mögött valóban lehet tendenciát is felfedezni, mert az őszi regionális választásokon pont hasonló, 3:2 arányban még alulmaradt Csákyval szemben. De hogy „sikeresen képviselik a magyarok érdekeit”, ezt korai kijelenteni. Bugár még nem volt miniszter, négy éve ellenzékben van, a párt pedig fél napja jutott be a parlamentbe. Talán itt is inkább protest-szavazatokról beszélhetünk, Csákyékkal szemben; ha már mindenáron magyar párhuzamot keresünk.

„A szlovákok csekély része vevő már a vudunemzeti vonalra” – túlzás, sajnos. Robert Ficó több szavazatot kapott, mint négy éve, és többet, mint amit a közvélemény-kutatók mértek. A Ficó-szavazó nem feltételnül „vudunemzeti” persze, hanem szociális témákra fogékony. Ján Slota pártja viszont valóban csak 2000 szavazattal lépte át a bejutási küszöböt. Mennyire tendencia ez? Kiderül négy év múlva. Slota pártja 2002-ben kiesett a parlamentből, 2006-ban 12 százalékkal tért vissza, három minisztérium vezetését szerezve meg ezzel.

„Van tizenkét százaléka a nagyszerű szlovák nemzetnek, amely felfogja nyersen is, okos fejével biccent, megérti, aláírja”, mármint a neoliberalizmust –  írja Tóta W., a Sulík vezette SaS sikerére utalva. (Sulík egyébként nem volt pénzügyminiszter, de az adóreformban valóban részt vett.) És szembeállítja ezzel az LMP-t, amiről „nem lehet tudni, hogy minek vannak”. Pedig a párhuzam tökéletes – ne higgyük már azt, hogy a szlovák szavazók tudják, az SaS minek van. Nem azért szavaznak rá, mert neoliberális, hanem mert teljesen új párt. Protest- és apolitikus szavazatok megint csak, ahogy az LMP esetében is. Az adóreformot politikusként végigmenedzselő Ivan Miklos, az igazi „szlovák Bokros” pedig a polgári-liberálisok listáján virít, lehet rá szavazni, ehhez nem kell az SaS.

Valóban bajban vagyunk a sok szittyálkodással, de Tótát elkapta a gépszíj, amikor nagyszerű, fejlett szlovák társadalomról beszél. Miközben a cikkének a címét se lehet Szlovákiában rendesen lefordítani, a Felvidék szó tabu; és a magyarul éneklő versenyzőre rászólnak a szlovák Megasztárban, hogy ez Szlovákia, miért nem szlovákul énekel. Előtte pedig angol fellépések tucatjai...

Kérdés, Bugár ezzel a masszív szlovák államnemzeti tudattal tud-e kezdeni valamit. Lehet mondani, hogy felejtsük el Trianont, és ne kardcsörtessünk, persze. Akkor nézzünk a jövőbe – fejlesszük például Dél-Szlovákiát, jövő-orientáltan, autópályástul. Ja, hogy ezt egy szlovák párt sem támogatja? A magyarság gettósodása sok szempontból kényszerű, a kardcsörtetés meg sokszor pótcselekvő kínlódás, nem élvezet. Bugár is kínlódik, sokszor láthatóan kötéltáncot jár amikor nyilatkozik.

Ezzel együtt kézzelfogható valósággá tudta tenni azt, amiről asztalnál ülő értelmiségiek csak álmodoznak 90 éve: etnikai különbségeket átívelő politikai erőt épített fel, és juttatott a hatalom közelébe.