Döntsd a bilit, ne siránkozz

Alig 15 hónappal az után, hogy nyolc év kormányzást követően kikerült a hatalomból, a Magyar Szocialista Párt egyszerre süllyedt a sárga földig és szorult sarokba. A párt különböző szárnyai a nyilvánosság előtt harcolnak egymással, miközben a konc egyre kisebb. Az MSZP népszerűsége minden közvéleménykutatás szerint reménytelenül alacsonyan stagnál, és senki sem gondolja, hogy amennyiben a Fidesz-kormány tényleg rászánja magát mindenféle fájdalmas társadalmi és gazdasági reformokra, az pont a szocialisták szavazótáborát kezdené duzzasztani.

Ebben az egészen reménytelen helyzetben nyújtott  a sors egy utolsó szalmaszálat a szocialistáknak. A kusza, érthetetlen, bűzős és titkosított Szilvásy-ügy lehet az MSZP végső lehetősége a visszakapaszkodásra és a megerősödésre. Magyarországon senki nem gondolja, hogy az ügyészség, a titkosszolgálatok vagy bármilyen állami-félállami felügyeleti szerv az aktuális politikai hatalomtól függetlenül működne. Ilyen horderejű ügyeknél pedig egyébként is elképzelhetetlen, hogy ne legyen együttműködés a kormány és a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek közt. Így talán azt sem túlzás állítani, hogy az egyébként a gyűlölt posztkommunisták totális szétverésén fáradozó kormány villantotta fel előttük a visszatérés lehetőségét.

Szilvásy őrizetbe vétele az a pillanat, amikor az MSZP-nek már nincs hova hátrálnia. Ebben az esetben mindegy, ki melyik szárnyához tartozik a pártnak. Se Gyurcsánynak, se Szekeresnek, se Mesterházynak, se Lendvainak nincs már semmilyen mozgástere, nem tudnak kitérni a Fidesz elől, majd valami zseniális manőverrel újra pozícióba kerülni. A szocialisták csak maguknak köszönhetik amit nyolc év alatt összehoztak, a megsemmisítő választási vereséget, az utána még jobban szétzilált pártot, hogy mára olyan gyengék, még egy volt miniszterüket, Gyurcsány Ferenc egyik erős emberét sem voltak képesek megóvni a megalázó bilincstől.

Hogy Szilvásy és a vele együtt letartóztatott két különös életpályájú férfi valóban bűnös-e, azt majd a magyar bíróság talán kideríti. Magyarországnak speciel az az érdeke, hogy azok legyenek, mert ha esetleg kiderül, hogy alapos gyanú nélkül, politikai célból tartóztatgatnak itt le embereket, az aztán tényleg a magyar köztársaság végét jelentheti. Ez azonban Gyurcsány és az MSZP szempontjából most még mindegy. Nekik most arra kell figyelniük, hogy ebben az országban utoljára Torgyán József tudott annyira meggyengülni, hogy egyik bizalmi emberét le merték tartóztatni – hónapokkal később már sem ő, sem pártja nem volt releváns része a magyar közéletnek.

Az MSZP talán nem hónapok alatt, de szintén megszűnhet, ha ebben az ügyben nem lép valamit. Márpedig a sarokból lépni csak előrefelé lehet, bele az ellenfélbe. A Fidesz most egy nagyon kis mocskot kilögybölt abból a biliből, amibe Magyarország gazdasági-politikai elitje minden szarát belehordta az utóbbi húsz évben. Az MSZP-nek, ha életben akar maradni, ki kell borítania a maradékot.

A feladat borzasztó nehéz, és nyilván hatalmas áldozatokkal járna, hiszen bőven kerülnének nyilvánosságra olyan ügyek, amelyek szocialista politikusok, illetve a hozzájuk közel álló üzletemberek mocskos üzelmeiről rántanál le a leplet. A katarzisért, a választók elismeréséért azonban meg kell hozni ezt az áldozatot. Az öregeknek, a legtöbb kínos ügyet cipelőknek félre kellene állniuk, és engedniük, hogy vagy valaki fiatal, vagy valaki többé-kevésbé párton kívüli csapjon az asztalra.

Csak az elhatározás nehéz, maga a megvalósítás már könnyű. Fogni kell egy szép fehér papírlapot, és leírni néhány mondatban az utóbbi két évtized leggyanúsabb üzelmeinek igaz történetét. „A Margit híd felújítása azért került ennyibe, mert...“ „A Gripenekkel az úgy volt, hogy...“ „Az autópálya-építésekről azt kell tudni, hogy...“ Végül az így született rövid, közérthető irományt nyilvánosságra hozni.

Arra persze érdemes odafigyelni, hogy ne csak a szocialisták politikai ellenfelei legyenek említve, hanem a saját porta is legyen kiseperve. És a politikai szereplők mellett szóljon néhány bekezdés azokról a magyar oligarchácskákról is, akiknek asszisztálása és pénzéhsége nélkül talán most nem ott tartanánk, ahol, és akiknek az elszámoltatása legalább annyira szükséges, mint az enyves kezű politikusoké. Kétsége sem lehet senkinek arról, hogy a kormányon töltött összesen 12 év alatt az MSZP politikusai bőven elég anyagot gyűjtöttek egymásról és közös ellenfeleikről ahhoz, hogy mindannyiunk számára közérthetően el tudják magyarázni, mi folyik és folyt itt.

Amennyiben az MSZP vagy Gyurcsány Ferenc és baráti köre nem képes most megragadni ezt az utolsó szalmaszálat, meg is érdemlik a lassú elmúlást. Hiszen ez azt jelentené, hogy vagy gyávák, vagy buták, vagy tényleg csak nekik vannak ilyen hazaárulós-kémkedős-lopós ügyeik ebben az országban.

Ha a szocialisták most mégsem tudnak túllépni saját árnyékukon, az idők végeztéig titkosított Szilvásy-ügyben pedig továbbra is lehetetlen lesz tisztán látni, érdemes lesz majd észben tartani Ady Endre örökérvényű megállapítását: „nálunk a nagyon ritka leleplezések is voltaképpen még nagyobb panamákat lepleznek“.