Kár aggódni a bankbetétekért

A hallban csodálkozva, aránylag higgadtan fogadják az eseményeket, de amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy „mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj!” – nyomban kitör a pánik. (Rejtő: Vesztegzár a Grand Hotelben)

A betétesek pénze az a betéteseké, a kormány nem is foglalkozik ezzel a kérdéssel, és elképzelhetetlennek tartom, egyébként, hogy egyáltalán napirendre tűzzűnk ilyen kérdést. Ez a bankok és a bankokba a pénzüket elhelyező emberek magánjogi szerződéseinek a kérdése. (Orbán Viktor, 2012.01.05.)

Hagyjuk most egy pillanatra a színészként gyurcsányi magasságokba emelkedő Orbánt, amint látványosan csodálkozva, egy nyilvánvalóan egyeztetett, de még így is elcseszve feltett hírtévés kérdésre úgy válaszol, hogy a józan paraszti eszünkre apellál: milyen kérdés ez egyáltalán, sugallja a válasz, ez egy magánjogi szerződés, olyan mint az mnyp és a tagok között volt, vagy olyan, mint bankok meg a devizahitelesek között volt, hát hogy nyúlhatna hozzá a kormány?

Hagyjuk ezt egy pillanatra, hogy legyen egyértelmű: nem kell aggódni a bankbetétekért. De önmagában az, hogy ez a kérdés felmerül, miközben gazdasági ok tényleg nincs is semmiféle betétzárolásra (annyira azért nem szar a helyzet), nagyon veszélyes. (És köszönjük Mesterházy Attila MSZP-elnök eddigi munkásságának megkoronázását, hogy az olcsó demagógia nevében bedobta a témát magasabb szintre is. Van néhány olyan kérdés, ami akkor is tabu, amikor a kormány már a munkatáborokat építi. Halló, felelős demokrata elvtársak, bankpánikkal nem játszunk.)

Egyébként tényleg ez az egy dolog van, amit nem nézek ki a kormányból az elmúlt másfél év után sem. És azt is el kell ismernem, hogy korábban több ilyen dolog is volt, amiket aztán sorra megléptek. De itt most nem józanságra, egyáltalán, bárminemű gondolkodásra vagy arra alapozom a reményt, hogy csak van néhány, Selmeczi Gabrielláénál legalább egyetlen ponttal magasabb IQ-val bíró ember a kormány körül. Hanem az utolsó gazemberekben (ez most nem a kormányra vonatkozik, csak példa), szóval az utolsó gazemberekben is meglevő túlélési ösztönre: nem megyünk rabolni, ha ott a sarkon a rendőr. Politika és bankbetét viszonylatban ez annyit tesz, hogy nem vágjuk el a következő ötven évre vonatkozó politikai visszatérés esélyét az utolsó utáni eszköz bevetésével.

Pláne, még egyszer, hogy erre most nincs is szükség. És pláne, hogy nem túl erős gondolat az sem, hogy ha sikerülne mégis olyan gazdasági helyzetet előidézni, amiben mégis szükség lenne ilyen lépésre – egyébként nagyon komoly, direkt erre irányuló gazdaságpolitikával is alsó hangon fél év munka még biztosan kéne ehhez –, akkor bizony komolyan előkerülhetne a köztörvényes felelősség is a politika nullázódás mellett. Durva egyszerűsítéssel: a bankbetét biztonsága minden normális államban egyfajta biztosítás is arra, hogy a mindenkori miniszterelnök nem kerül börtönbe.

De ettől még tény, az elmúlt hetekben, napokban a bankbetétek biztonsága téma lett. Persze, ne felejtsük, terjedt már itt rémhír 2009 tavaszán is. És ahogy akkor, most is megjelent már elemzésekben is, hogy elindult a tőkekivonás, az emberek pedig beszélgetnek arról, nyissanak-e Bécsben vagy Pozsonyban bankszámlát. (Brüsszelben egyébként meg arról, hogy Németországban nyissanak, és nyitnak is, mert, ugye, ha borul az eurózóna, és jönnek a nemzeti valuták, a német márka lesz a nyerő.) De az ilyen típusú lépés-gondolkodás jellemzően a lakosság elég szűk rétegét, a teljes betéti állomány kis százalékát érinti. A bankpánik meg ugye arról szól, hogy vagy a bankok vélt/valós nehéz helyzete miatt vagy éppen a kormány enyves markától félve, az emberek szépen beállnak a sorba, kiveszik az összes pénzüket, és ezzel tényleg bedöntik a bankokat, a bankrendszert és az országot. Onnan nehéz felállni. Egy ilyen forgatókönytől lehet és kell félni, szerencsére ma viszont ez nem reális.

Azért a kormány is aggódik, ugye, Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentette, minden erővel kivizsgálják, ki terjeszti a rémhíreket. Nos, segítsünk egy kicsit a vizsgálatban. 2009 tavaszán egy pénzügyi világválság első-második szakaszában voltunk, minden napra jutott egy bankcsőd, az izgalom arról szólt, bízhatunk-e bankjainkban. Ma az európai bankrendszer összehasonlíthatatlanul jobb és stabilabb helyzetben van annál, a magyar bankok pedig olyan erősek, hogy a kormány gond nélkül rájuk varrt pár százmilliárdnyi különadót.

Ma a betétek biztonságának ügye két ok miatt merül fel.

1.  Kérdés, hogy a kormány gazdaságpolitikának nevezett másfél éves tombolása után annyira közel van-e az államcsőd, hogy szükség lehet erre a pénzre.

2. Miután a kormány a jogbiztonságot porig rombolta, és konkrétan lenyúlta a magán-nyugdíjpénztári pénzeket, majd beleavatkozott magánjogi szerződésekbe, pl. a rögzített árfolyamos törlesztésnél és a végtörlesztésnél, kérdés, bízhatunk-e abban, hogy van olyan szerződés ma Magyarországon, ami fabatkát is ér, ha a kormánynak valamiért nem tetszik.

Így aztán a felelőskeresést egészen szűk körben is meg lehetett volna ejteni, miután a jegybankelnök távozott az Orbán–Matolcsy–Fellegi–Varga-négyessel folytatott megbeszélésről. Nem kell az ilyen vizsgálatokhoz nagy szervezet, csak egy kis lelkierő meg belátás.

Éppen ez a fenti két ok áll egyébként amögött is, hogy ma a befektetők 320 forint körüli összeget kérnek egy euróért, 10 százalék feletti hozamot a magyar államnak nyújtott rövid kölcsönökért: nincs fenntartható költségvetési és adósságpályánk, és a fene sem bízik már a kormányban. Aki ma esetleg a bankbetétéért aggódik, az pont azt érzi, amit az a befektető, aki egyre többet és többet kér azért, hogy finanszírozza az államadósságot.

És a piacon, makroszinten is igaz az, ami a betétek ügyében: bár a gazdasági-költségvetési helyzetünk nem jó, azért ilyen irgalmatlanul nem kéne elszállnia a forintnak, a hozamoknak vagy az országkockázati felárnak. Az árfolyamok mögött nem tisztán az áll, hogy a költségvetési hiány vagy az államadósság pillanatnyi értéke annyira aggasztó lenne. Hanem az aggodalom, hogy miből hozunk hasonló hiányszámot, mondjuk, jövőre, ha már nem lesznek lenyúlható nyugdíjpénzek, mit tesz a kormány a fenntartható költségvetésért, hogyan lesz gazdasági növekedés, ha minden intézkedés a beruházások elriasztásáról szól, az ad hoc adóztatástól az előírt béremelésekig. És az aggodalom azért egyre nagyobb, mert a kormány az elmúlt másfél évben egy sor őrültséget mantrázva hozott folyamatosan a saját kommunikált céljait is aláaknázó intézkedéseket, és lábbal tiporta a jogot. Ma ezért egyszerűen semmit sem hisznek el neki, a 320-as euróban simán van legalább 20-40 forint hiteltelenségi felár.

Erről a hiteltelenségi felárról szól a bankbetétügy is. Csak éppen a kormány hitele ebben az esetben már nemcsak az EU, nemcsak a piacok felé hiányzik, hanem választóik felé is. Miért kéne egy percig is Orbán Viktornak vagy szóvivőjének nyugtatnia itt bárkit is, ha egyszer működik a kétharmados ország, él a NER, és ők pedig töretlenül szolgálják az emberek érdekét? A bankbetétekért való izgalom megjelenése minden felmérésnél, közvélemény-kutatásnál pontosabb jelzője annak, hogy bíznak-e az emberek a kormányban. A politikai tőke jelentős részben arról szól, hogy rábízunk úgynevezett politikusokra a munkánkkal megtermelt pénzből egy elég tetemes részt, az adót. Költsék el ők, persze a mi boldogulásunkra. Ha attól félünk, hogy a kormány úgy elcseszte az adónkat, hogy az azon túli részt is elveszi tőlünk, miért szavaznánk rá, miért dönthetnének egy fillérünkről is?

A kormány mostantól nemcsak az EU-nál és az IMF-nél, hanem választóknál is kapaszkodhat.