Volt vita Vajna berlini tájékoztatóján

Volt vita a filmért felelős kormánybiztos berlini tájékoztatóján, mert az Andrew Vajna úr által felvázolt pozitív képet néhányan úgy éreztük (Kovács Gábor, Muhi András producerek és én), hogy korrigálni, pontosítani, árnyalni kell. Mert nem arról van csak szó, hogy felépült-e és működik-e egy új rendszer, hanem hogy az demokratikusan a szakma egyetértésével, érdekeinek, jogainak tiszteletben tartásával, vagy autokratikusan: egyszemélyi kinevezésekkel, a szakma ajánlásainak, szokásjogainak mellőzésével történt.

Mert senki épeszű, a szakmában jó ideje működő ember nem vitatja, hogy az MMKA döntési, finanszírozási rendszere (utófinanszírozás, túlzottan előre elköltött, fedezet nélküli pénzek, ígérvények, a konkrét projektek szakmai megvitatásának hiánya, és igen, talán bizonyos szinteken és emberek között működő korrupció) megújításra, megtisztításra szorult. De ezt nem egy egész szakma kriminalizálásával, megszégyenítésével, erkölcsi hiteltelenítésével kellett volna megkezdeni, hanem az egyes vezetők, érintett producerek büntetőjogi felelősségre vonásával, konkrét megnevezésével, és az állítások bizonyításával kellett volna megtenni. De tudtommal semmi ilyesmi nem történt, egyetlen pert kivéve.

A kérdés, hogy tényleg az-e az útja a szakma, a filmipar és a nemzeti filmművészet megújításának, megreformálásának, ha egyablakos a döntési, finanszírozási rendszer? Ha minden pénz, pályázat és döntés egy ember, vagy egyetlen, nem lehet tudni mennyi időre kinevezett zsűri kezében van? Ha megszüntetjük az önkormányzatiságot? Ha nem választott, nem delegált, nem önjáró, hanem kinevezett emberek irányítanak?

Szerintünk elképzelhető lenne ez másképpen is: több ablakos rendszerben, a demokratikus játékszabályok betartásával és betartatásával. Ez azért is hatékonyabb lenne, mert önkéntes. Magam sem hiszek a parttalan demokráciásdiban, de a szakmában dolgozó emberek tényleges érdekeinek érvényesítésében, érdekvédelmében és szokásjogainak figyelembevételében igen. Kényes egyensúly ez, de ezt kellene megteremteni, fenntartani, és átláthatóan működtetni.

Még nem tudjuk, hogy a most felépülő új szisztéma működőképes lesz-e. És hatékonyabb-e, mint az előző. Vajh jobb és sikeresebb művész és közönségfilmek születnek-e majd? Vagy ténylegesen minden marad a régiben? Vagy esetleg rosszabb lesz, és még akkora látogatottsága sem lesz a magyar filmnek, mint eddig volt?

A külföldi hozzászólásokból az derült ki, hogy legtöbb helyen demokratikusabb szisztéma működik, és fontos, hogy pontosan belátható ideig. 1-3 év volt az említett példákban a maximum, és rotációs elven működik a döntéshozói szervezetek többsége.

Kétségtelen, hogy elvileg, és reméljük gyakorlatilag is több pénz folyik be a magyar filmiparba, mint eddig, és ez az új vezetés érdeme. De senki nem beszél a kormányok tényleges, törvényileg előírt anyagi, politikai és erkölcsi felelősségéről, felelőtlenségéről, ami alapvetően befolyásolta, hogy a szakma oda jutott,ahova.

Vajna úrnak az az érve, hogy az új szisztéma, és vezetés teljesen elfogadott, mert 150 pályázat érkezett be, nem egészen helytálló. Mert egy egycsatornás rendszerben hova a bánatba pályázhatna máshova bárki, aki filmet szeretne csinálni, mint - ha kényszerűségből, túlélésből is -, de hozzájuk. Az is kétségtelen, hogy az új rendszer átláthatóbb, és a konkrét projektekkel komolyabban, és kommunikatívabban foglalkoznak, mint a régi. De például a szerzői filmek esetében ez nem mindig járható, mert valami pont attól eredeti, előremutató, látásmódja annyira újszerű, hogy még az értő, szakmai közönség sem érett meg rá, hogy igazán befogadja, mert túllép, túlmutat rajta. Akkor ezek a filmek hogy fognak elkészülni?

Hogy épül fel, és felépül-e a fiatalok kezdőlépéseit támogató szervezet? Mi lesz valójában a dokumentumfilmesek munkalehetőségeivel? És a terjesztés összes, még átláthatatlan problémájával? Vajon az artmozik visszaszorulása a jövő? De akkor hol tud megjelenni a magyar és a nemzetközi művészfilm? Sajnos ezekről a kérdésekről az idő rövidsége miatt sem esett szó, pedig ezek megválaszolása nélkül sincs előrelépés.

Èn ezek miatt szólaltam fel a kerekasztalbeszélgetésen, elsősorban a törvényesség, a demokratikusabb szisztémák védelmében, és mint az MRC (magyar rendezők céhe) alelnöke, nem csak mint magánember.

A szerző Balázs Béla-díjas színházi- és filmrendező, forgatókönyvíró.