Bántják szegény Lázár Jánost

Lázár Jánosnak nem könnyű.

Igen, a lézerblokkoló nem volt elegáns, elnézést is kért érte, a kocsit meg leadta. Aztán az ellenségei kiforgatták a szavait, amikor azt találta mondani, hogy aki nem vitte semennyire az életben, az annyit is ér. Nem úgy értette, de mindegy, azért is elnézést kért.

A múlt héten már a „magánélete" miatt is magyarázkodnia kellett, mert húszmilliós, csehországi fácánvadászatot szervezett, pedig ő az egyéb teendői mellett csak szívességet tett egy nagyobb kompániának, akikkel természetesen osztoznak a költségeken. Különben is, az ügy senki adóforintját nem érinti, és ha kell, azért is elnézést kér.

És tessék, most megint rászálltak. Hogy titokzatos társával éjszakánként minden más kormánytagnál nagyságrendekkel drágábban, éjszakánként 250 ezer forintos szobában aludt pár hivatalos úton. Pedig a hírszerzés felügyeletében, titkos államügyben képviselte Magyarországot. Mindenki tudja, hogy az ilyen ügyekben frissnek és felkészültnek kell lenni, a hírszerzés komoly dolog, az embernek éjszaka nyugodt körülmények között kell pihennie. És nem is ő, hanem a tárgyalópartner jelölte meg a szállodát a tárgyaláshoz.

Lehetett volna máshol is aludni, hogyne, de ilyen hülyeséget csak az mond, aki nem tudja, hogy egy fontos tárgyaláson eleve csicska, aki spúrkodik. Itt az állam érdekeit kell képviselni, néha magasabb szempontok is vannak, mint a pénz. De ha ez annyira fáj, akkor inkább itt az a rongyos kétmillió, csak szálljanak már le róla. Rohadt vérszívók, az embert dolgozni se hagyják.

Ez az egész történet pokoli zavaros.

Próbáljuk meg elképzelni, hogy Lázár János a (hírszerzést végző) Információs Hivatal ügyeiről tárgyal egy külföldivel. Vajon mégis miről?

Mit mond erről Lázár? A legdrágább, angliai útról egyelőre semmit. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az államtitkár Svájcban „egy német állampolgárral a magyar–német, valamint a magyar–orosz kapcsolatokról”, míg Olaszországban „a Svájcba illegálisan vitt magyar pénzeszközökkel kapcsolatban" tárgyalt.

Ennek azonban így semmi értelme. Hivatalos, azaz politikai, diplomáciai ügyekben, például Magyarország és egy másik állam kapcsolatát érintő kérdésben mi szükség lenne titkos találkozókra luxusszállók mélyén?

A Svájcba menekített magyar pénzeszközök ügye ennél is furcsább. Ha Magyarország Svájcot az EU és az USA ezirányú erőfeszítésein túlmenően is próbálja, próbálta rászorítani a bankrendszere átláthatóbbá tételére, akkor azt miért titkos formában tette volna?

Ha viszont egy informátorral kellett találkozni, azaz operatív ügyről van szó, akkor miért Lázár utazott? Operatív ügyekbe nem folyhat bele, hiszen az ő dolga a hivatal működésének politikai felügyelete.

És mi lehet a magyarázat arra, hogy a tárgyalások 2-3 napig tartottak? A felvázoltnál sokkal összetettebb kérdéseket is simán át lehet tárgyalni néhány óra, esetleg egy nap alatt. Az ország egyik legnagyobb hatalmú, legkiterjedtebb feladatkört ellátó politikai vezetőjeként miért kellett piszlicsárénak tűnő ügyek miatt két vagy három napig külföldön tartózkodni?

Végül ha mégis minden rendben volt az úttal, és a negyedmillió/fős szobaár is indokolt, akkor miért mondana le Lázár János a költségtérítésről? Ha az ügy valóban államtitkokat érint, azt a bíróság megértően fogja kezelni, és nem fogja a kormányt további részletek kiadására kötelezni. Ebben az esetben viszont Lázár nagyvonalúnak szánt gesztusa, amivel ma lemondott a neki járó pénzről, teljesen indokolatlan: senki nem várja az állam képviselőitől, hogy a saját pénzükön tegyék a dolgukat, még ha az esetenként sokba is kerül.

A kétmillió viszafizetése az ügy mostani állása mellett egyetlen dolgot jelenthet: hogy Lázár azt szeretné, ha a sajtó leszállna róla.