Amikor azt mondták, hogy a gyerekem tök süket

És ez az egész csak a közepe a történetnek, úgyhogy gyorsan mondom, hogy kezdődött, és előre mondom a végét is, hogy Lídia mégiscsak hall, meg azt is, hogy ez az egész miért fontos.

Tavaly április legelején, a második szülésem után három nappal, hormonoktól túlfűtve, utcai ruhában, megereszkedett hassal és iszonyatosan büszkén állok a kórház kórtermében az életében először kezeslábasba csomagolt csodálatos kisbabámmal. Ő békésen alszik, a kórház csecsemőosztályának ügyeletes gyerekorvosát várjuk a zárójelentésekkel. A kedves doktornő hamar érkezik, minden rendben van, mondja, „a kötelező újszülöttkori hallásvizsgálatot viszont a gép meghibásodása miatt nem tudtuk megcsinálni, úgyhogy egy hónapon belül vigye el a Heim Pál Kórház Madarász utcai részlegének audiológiájára”.

Az újszülöttem zárójelentésére pillantok, azon annyi szerepel, hogy „hallásvizsgálat egy hónapos korig területi illetékesség alapján”. A Madarász utcáról csupa jót hallottam mindig, úgyhogy elkönyvelem ezt az információt olyasminek, ami miatt nem kell aggódni, és két hosszúnak tűnő hétig a szoptatás-örömködés-sírás-pelenkázás koordináta rendszerben eszembe se jut. Lídia már kéthetes, amikor felhívom a Madarász utcát, ahol két hónappal későbbre kapok időpontot, de mivel az aranyos kórházi doktornő és a zárójelentés is egy hónapos korig javasolta a szűrést, azt gondolom, hogy az egy hónapnak komoly jelentősége van, így pánikszerűen magánorvost keresgélek a neten. Totál laikus vagyok a témában, meglep, hogy milyen kevés helyen csinálnak magánúton ilyen szűrést, de kiválasztom az egyik rendelőt, ahol egy hónapos kora előtt fogadnak, elmegyünk, és megállapítják, hogy egyik fülére sem reagál a hangokra.

Az újszülöttkori hallásszűrés és az esetleges probléma korai felismerése irtó fontos dolog. A hangzó nyelv elsajátításában ugyanis nagyon fontos szerepet játszik a hallás, és mivel a hallássérülés nem látható fogyatékosság, objektív szűrések hiányában könnyen felderítetlen marad a korai életkorban. Ez pedig a szakemberek szerint pótolhatatlan veszteségeket jelenthet a beszéd elsajátításakor, magyarázta el nekem később Németh Tünde, az ELTE - Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatója.

Magyarországon 1983 óta létezik a gyermekkori tartós halláscsökkenés kötelező szűrése, de sokáig ez szubjektív módon történt: egész konkrétan vagy tapsoltak egy óriásit a gyerek füle mellett, vagy megráztak egy hangosabb csengőt. Aztán a kilencvenes évekre egyértelművé vált, hogy a viselkedés változásain alapuló, szubjektív tesztek hatékonysága meglehetősen alacsony, így objektíveket vezettek be, amik a páciens közreműködése nélkül mérik a szervezetünk fiziológiai válaszait a hangokra. Itthon a csúnya nevű otoakusztikus emissziós módszer terjedt el az újszülöttek szűrésénél, ami pár percet vesz igénybe, alvás közben is végezhető, és egyszerű: a baba fülébe beleraknak egy apró érzékelőt, az klikkelő hangokat ad, és reagál a belső fülből érkező rezgő válaszokra, majd ki is értékeli az eredményt. Ezt a szűrést végezték a magánrendelőben is, de alapesetben (elvileg) a kórházak újszülöttet ellátó egységeiben végzik. Mégis, a közvetlen környezetemből tudok jó pár olyan példát mondani, ahol ez nem történt meg, a szülőknek vagy nem mondtak semmit, vagy azt mondták, azért, mert meghibásodott a gép. Legutóbb a sógornőmnél volt ez: ő két hónapja szült, és az ő kisfiánál is elmaradt a születéskori kórházi szűrés. Sőt, ő még a Madarász utcai gyerekkórházba sem kapott időpontot, mondván, ott is hónapok óta rossz a vonatkozó gép.

Amikor Lídiáról azt mondták, egyik fülére sem hall, eléggé sírtam, és rohantunk a férjemmel a gyerek háziorvosához tanácsért, aki az idegbeteg párosunkat újszülöttestül az éppen ügyeletes orr-fül-gégész szakorvoshoz kísérte személyesen, ahol két dolog derült ki: egyrészt, amit a magánrendelőben elfelejtettek mondani, ha az objektív vizsgálat negatív eredményt hoz, akkor sem biztos, hogy a gyerek hallássérült, a vizsgálatot egy-két hónapon belül meg kell ismételni. Másrészt, idegbetegségünket látva soron kívül, de még így is hét nappal későbbre intéztek nekünk egy időpontot a Madarász utcába. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal szörnyűbb dolgok is történnek, de azt az izgulós egy hetet nem szeretem felidézni. Az azt követő megkönnyebbülést annál inkább, amikor a Madarász utcai objektív vizsgálat kimutatta, hogy kutya baja a kisbabánk hallásának. Na ez az a gép, ami most az utóbbi hónapokban hosszú ideig nem működött.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén májusban a legmagasabb szintű fül-orr-gégészeti, audiológiai és gyermekgyógyászati szakemberek közreműködésével kiadott vaskos szakmai irányelve (pdf file) egyértelműen kimondja, hogy „az életkorhoz kötött hallásszűrések közül a legnagyobb jelentősége az újszülöttkori szűrésnek van”, állítja, hogy a szubjektív hallásvizsgálati módszerek (úgyis mint taps és csengő) újszülött korban nem elfogadhatók, valamint hogy a kisbabák objektív módszerű hallásszűrése a kórházak szülészeteinek feladata. Amikor az egyik szerzőt, Prof. Dr. Katona Gábort, a Heim Pál Kórház Fül-orr-gégészeti Osztályának vezetőjét felhívtam, akihez a Madarász utcai részleg is tartozik, azt mondta, a gép 2-300 ezer forintos javítási költségére hónapokig nem futotta a kórháznak, de éppen a napokban megjavították. És azt is hozzátette, hogy azok a szülészeti osztályok, amelyek nem végzik el a szűrést, nem végzik el a kötelességüket.

Két kórháznak is írtam sajtómegkeresést, a Szent Imre Kórháznak és a Szent Jánosnak, mert a környezetemben ezekben fordult elő a szűrés hiánya a gép meghibásodására hivatkozva. Egyik kórház sem válaszolt.

Úgyhogy amíg várok a válaszra, annyit hadd kérjek minden szülészettől egy csomó parázó friss szülő nevében, hogy tudom, mennyire nehéz a hazai egészségügy helyzete, de ha valami elvárt és ennyire fontos, akkor légyszi légyszi. Légyszi.

UPDATE: a cikk megjelenése óta sok tucat levelet kaptam szülőktől, akik szerint az István kórházban, a Szent Margitban, MÁV kórházban, a SOTE I. és II. Klinikán is előfordul, hogy rossz a hallásvizsgáló gép.