A rémálom vége

Szertefoszlott az irracionalitás vezérelte álom, 2024-ben nem lesz Budapesten olimpia. Lehet ezen keseregni, lehet az ellenzékre és a politikába készülő, világlátott, az egész országot meglepő fiatalokat szapulni, de sajnos az az igazság, hogy az olimpiai tébolyból a kiszállás volt az egyetlen ésszerű döntés. És nem a kétes kimenetelű népszavazás elkerülhetetlensége miatt.

Az olimpia egy csodás dolog, tényleg nagyszerű lenne a magyar sportolóknak Budapesten drukkolni. De nincs egy olyan dolog se az elmúlt mondjuk 20 évből, ami megerősítené, hogy ennek a lebonyolítását tisztességesen le tudnánk vezényelni. Jelenleg egy tetszőleges, nagyobb rendezvény meg tudja bénítani az ország szívét (Mogyoród környéke megvan a Forma-1 idején?), és persze a következő 7 évben még sokat fejlődhetett volna a főváros, sajnos ez a fejlődés nagyon sok pénzbe került volna.

És nem simán a bekerülési összegekre kell gondolni, hanem a megnövekedő, időközben felmerülő pluszköltségekre is. Nem véletlenül állt el a pályázástól több, nálunk sokkal gazdagabb ország és város is. A kormányoldal által mostanában gyakran sikersztoriként emlegetett vizes vb költségei jelenleg a tervezett négyszeresénél, 100 milliárdnál járnak. De mondok egy másik számot. Az olimpiai pályázás költségeit eredetileg 10 milliárdra saccolták. Ilyen-olyan kiegészítésekkel ez akár 34 milliárd is lehet.

Értik, ez az az összeg, amit eltapsolnánk arra az álomra, hogy talán majd mi rendezhetünk olimpiát 2024-ben. Szóval lehet itt jönni az olcsó olimpiát jelentő Agenda 2020-szal, nincs egyetlen olyan adat, tény, számítás se, ami azt támasztaná alá, hogy ez egy olcsó, racionális befektetés lenne. És, igen, lenne pénzben nem mérhető presztízse annak, ha egy ekkora világrendezvényt mi szervezhetnénk meg, de én most inkább arra lennék büszke, hogy kivételesen sikerült egy józan és ésszerű döntést kikényszeríteni a hatalomból. Ennek most sokkal nagyobb a presztízsértéke.

A helyzet az, hogy ez az egész már az elejétől kezdve bűzlött, és a rohadás szaga minden irányból érkezett. Ebben benne volt a megalomán hatalom, a beszari és szintén nagyravágyó ellenzék nagy része, az előző városvezetés, szinte mindenki. Ha ez egy tiszta ügy lett volna, akkor erről értelmes vitákat lehetett volna szervezni, de ne felejtsük el, hogy a döntést megalapozó megvalósíthatóság tanulmányokat sem akarták nyilvánosságra hozni. Mi lett volna, ha a döntés ELŐTT kérdezte meg volna valaki a népet, hogy okos dolognak tartaná-e az olimpiai pályázást.

Ebben az ügyben végig ment a mutyizás, a sunyulás, és a döntéshozók környezetének szeme előtt nyilván súlyos százmilliárdos megrendelések, tanulmányok, tanácsadások lebeghettek, pedig hol voltunk még a sikeres pályázástól?

Ennek most vége. A népszavazás kikényszerítése és az ebből fakadó józanodás bebizonyította, hogy nem teljesen vesztette el az egész ország az eszét. Nem olimpia kell nekünk ahhoz, hogy sikeres ország legyünk. Sportsikereket külföldön is szép dolog elérni, és sokkal olcsóbb is. Olimpiát majd rendezzünk akkor, ha lesz rá pénzünk, és ha ezt tényleg a többség is akarja. Hajrá, Magyarország!