Helló, Magomed vagyok!

Minden eddiginél nagyobbat ugrott Magyarország az elputyinizálódás útján április 20-án.

A párhuzamok eddig is megvoltak, csak olaj és földgáz helyett az EU-s pénzek lenyúlására épült fel a rendszer, megtörtént az állam foglyul ejtése, aztán a sajtó javának bedarálása, a választási törvény átszabása, jöttek a kopaszok, hol ligetvédőkre, hol népszavazási kezdeményezés megakadályozására, most épp a CEU és a civil szervezetek legyalulása zajlik.

De április 20-ig legalább azt mondhattuk: tetszik, nem tetszik, mindez a magyar társadalom frusztrációiból termelődött ki, mi csináltuk ilyenre, mi is működtetjük.

Azokkal együtt, akik pelmenyibe csomagolják tízóraira a mi kis kopaszainkat .

A Groznijban született Magomedet, Budapesten élő orosz állampolgárt mélységesen felháborította, hogy a nagy honvédő háború hőseinek emlékművét Komáromy Gergely sárga vízfestékkel megbecstelenítette. „Felkutattuk ezt az állampolgárt, elbeszélgettünk vele, és most angolul és magyarul elnézést fog kérni” – mondta Magomed a Youtube-videón. Komáromy ezt meg is tette. Nem ismerek olyat, akik másképp tett volna a helyében. 

Nem is ő az első.

Tavaly a krasznojarszki ellenzéki Konsztantyin Szencsenko mondta azt, hogy a parlamenten kívüli  ellenzéket (másmilyen ott már nincs) Oroszország ellenségének nevező Ramzan Kadirov Oroszország szégyene. Na, el is látogatott hozzá Szajtyijev háromszoros olimpiai bajnok birkózó, és békésen elbeszélgetett a szibériai képviselővel. „Elfogadom )))))” – írta ki az Instagramon Kadirov a bocsánatkérésre. De erre kényszerült Vova Zelinszkij színész, ugyanezt követelte a Putyint vezérének mondó csecsen vezető az orosz emberi jogok biztosától, a Novaja Gazeta komplett szerkesztőségétől - újságírójuk,  Anna Politkovszkaja meggyilkolásához is csecsen szálak vezetnek -, az ukrán külügyminisztertől, bár utóbbiakkal nem beszélgetett el Buvajszar vagy Magomed, így a bocsánatkérés elmaradt.

A Moszkva ellen egykor dzsihádot hirdetett néhai Ahmad Kadirov fia nagyon sokat megengedhet magának Oroszországban, cserébe a szeparatizmus felszámolásáért.

2006-ban még nem akadt civil csecsen, aki elégtételt vett volna ugyanennek az emlékműnek a meggyalázásáért. Ma már bátran megteheti, aligha kell tartania attól, hogy a magyar titkosszolgálatok felkapják a fejüket, vagy hogy a Pakssal lekenyerezett kormányfő szót emelne az ellen, hogy innentől orosz álcivilek mondják meg, hogyan tiltakozhatnak a kormány politikájával szemben a magyar polgárok. (Az már csak egy perverz csavar a történetben, hogy a nagy honvédő háború után Sztálin a csecseneket kollaboránsokként megbélyegezve kollektíve deportálta Közép-Ázsiába, de ezt az ellentmondást dolgozza fel Magomedov, ha akarja.) 

Igaza volt az Oroszországból kipenderített befektetési alapot vezető Bill Browdernek, hogy ha újabb megszállást akarunk, hát tessék. 

Hogy ezután Magomedov esetleg az orosz nagykövetség előtt tüntetőkkel is elbeszélget majd, az csak rajta, vagyis Kadirovon és Putyinon múlik. Sovány vigasz, hogy Magomed megmutatta: a Kreml játszóterévé tett Magyarországon már nem Orbántól kell tartani.