Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.
További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!
MEGNÉZEMA koronavírus megállításához azonnali és drasztikus lépésekre van szükség, nem csak az országhatáron és az egészségügyi intézményekben, hanem mindannyiunk életében. Az elkerülhetetlen károk nagysága attól függ milyen gyorsan érti meg a társadalom összes tagja, hogy meg kell változtatunk mindennapi szokásainkat. Hatalmas felelősség hárul tehát mindannyiunkra, de különösen az ország vezetőire: nem csak a kormány tagjaira, hanem a pártok vezetőitől zsákfalvak polgármesteréig, a nagyvállalatok vezérigazgatóitól a kisvállalkozókig mindenkire.
Az ország vezetőinek világosan kell kommunikálniuk a járvány várható forgatókönyveit. Az operatív törzs asztalán minden bizonnyal vannak számítások arra vonatkozóan, hogy várhatóan hányan kapják el a vírust, hányan szorulnak majd kórházi ellátásra, hányan kerülhetnek intenzív osztályra.
Akármit is mondanak pontosan ezek a számok, biztosan kijelenthetjük, hogy a magyar egészségügyi rendszer nem áll készen a koronavírusra.
Mentségére legyen mondva, a világ egyetlen egészségügyi rendszere sem áll készen rá. A napok óta az összeomlás szélén egyensúlyozó lombardiai egészségügy az OECD statisztikái szerint 10-ből 9.9 pontos. Ha a Dániai Egészségügyi Ügynökség (optimista) becsléseit vesszük alapul, Magyarországon a koronavírus-helyzet kezelésére nagyságrendileg 15 ezer kórházi ágyra és további 5 ezer intenzív osztályos helyre lesz szükség. Összehasonlításképp, az országos tisztifőorvos szerint 1600 lélegeztetőgép van az országban.
Bár ezeket a megbetegedéseket aligha tudjuk elkerülni, ezrek élete múlik azon, hogy sikerül-e elodáznunk a bajt. Sikerül-e lelassítanunk a vírus terjedését annyira, hogy a megbetegedések ne egyszerre szakadjanak az egészségügyi rendszerre, hanem hónapok során. Ahogy a közösségi médiában népszerű jelszó tartja, minden azon múlik: „ki tudjuk-e lapítani a görbét”.
Miért nem beszél hát a kormány ezekről a számokról, a terjedés várható sebességéről és az összes várható megbetegedésről? Vélhetően a pánikot igyekeznek elkerülni. Mindannyian láttuk a filmekben, ahogy kitör a rablás és fosztogatás, amint az utcákon kialszanak a lámpák. A társadalom-tudományi kutatások azonban azt mutatják, hogy ezek a rémképek erősen túlzók.
Számos természeti katasztrófa és terrortámadás elemzése rávilágít, hogy
vészhelyzetekben az emberek kifejezetten önzetlenül kezdenek viselkedni.
Sokszor saját egészségüket is kockáztatva segítenek a mentésben, megosztják szűkös tartalékaikat a rászorulókkal. Való igaz, hogy az emberek vészhelyzet esetén hajlamosak hirtelen túlreagálni a helyzetet. Azonban ezek a túlzó reakciók jellemzően gyorsan lecsengenek, és nem okoznak jelentős fennakadást. Sokan beállunk a sorba venni pár konzervnyi tartós élelmiszert, de csak kevesen térnek haza egy mázsa száraztésztával.
A helyzet világos ismerete természetesen szorongással és aggodalommal fogja eltölteni az embereket. Ugyanakkor a politológiai és pszichológiai kutatások szerint a szorongás kifejezetten hasznos érzelem vészhelyzetek esetén. A szorongó emberek több információt gyűjtenek, és nagyobb mértékben támaszkodnak rájuk viselkedésükben, valamint nagyobb mértékben képesek változtatni szokásaikon. Ha félünk egy fertőzéstől, jobban hallgatunk a fertőzések elkerülésére vonatkozó tanácsokra, és ösztönösen elkezdünk távolságot tartani családunkon kívüli emberekkel. A pszichológiai kutatások eredményei alapján tehát a hétköznapi emberek szorongása fontos eszköze, és nem akadálya a járvánnyal való küzdelemnek.
Fontos, hogy az embereknek látniuk kell a megoldást. Ha újra és újra súlyos stresszhelyzetbe kerülünk, és nem látjuk a kiutat, könnyen letargikussá válunk. A kormányzati kommunikáció célja tehát egy optimista szorongás keltése kellene, hogy legyen.
Az embereknek kellően aggódniuk kell ahhoz, hogy hallgassanak a rendelkezésekre, de kellően optimistáknak kell maradniuk ahhoz, hogy úgy érezzék, számítanak a tetteik.
És a tettek valóban számítanak. Kína és más távol-keleti országok példáján látszik, hogy a vírus megfékezésének kulcsa a magasabb higiénia és a társadalmi távolságtartás. A higiénia a könnyebb dió, hiszen kezet mosni elvileg mindenki tud, ugyanakkor érdemes megnézni egy videót az alapos kézmosás rejtelmeiről és egyszer lemérni milyen elképesztően hosszú idő a hivatalosan javasolt 20 másodperc, amit evvel kell tölteni.
A társadalmi távolságtartás sokkal nehezebb ügy, hiszen munkánk és boldogságunk alapja a jövés-menés és a közösségi eseményeken való részvétel. Az EU egyetlen kormánya – a magyar sem - rendelkezik Kína totalitárius eszközeivel karanténok kikényszerítésére.
A társadalom szövetének ideiglenes fellazítása így tehát az egyének, és különösképpen a mások idejével és hollétével rendelkező egyének kötelessége és felelőssége.
A cégvezetők haza kell engedjék dolgozóikat otthoni munkára, a rendezvényszervezők le kell mondják rendezvényeiket, a születésnaposoknak le kell mondani a bulijukat, a papoknak a miséket, a lelkészeknek az istentiszteleteket, és mindenkinek csak annyit szabad tömegközlekednie, amennyit elkerülhetetlenül muszáj.
Ha külföldi út miatt vagy más okból ki voltunk téve a fertőzés veszélyének vonuljunk önkéntes karanténba! Ne várjuk meg az első megbetegedést a baráti körünkben, az irodában, az iskolában mert akkor már késő: napok óta terjedhetett észrevétlenül köztünk a fertőzés. De felelős viselkedéssel és fegyelmezett önkorlátozással a károk – beleértve a halálos áldozatok számát is – jelentősen csökkenthetők.
A szerzők az Aarhus Universitet (Dánia) politikai pszichológia kutatói.
Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.
További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!
MEGNÉZEM