Puzsér Róbert: Az értékválasztás botránya
További Vélemény cikkek
- Hrutka János: A jövőt építő edző miért a 36 évesnek ad bizalmat, és nem a 20 évesnek?
- Nem az Országgyűlés, a Fővárosi Közgyűlés lesz az értelmes viták színtere
- A kínai elnök lázba hozta, az EU- és a NATO-csatlakozás ünnepe hidegen hagyta a kormányt
- Ha valódi kutatókból nem tudnak bábot csinálni, a bábjaikból csinálnak kutatót
- Palesztin emberi jogok mögé bújva borítja lángba az antiszemitizmus az amerikai egyetemeket
Az emberiségre már megint egy olyan kor hajnala virrad, melyben az önérzetesen megvallott önzést, pogányságot és aljasságot sem megvetés, sem felháborodás nem övezi. A szociáldarwinizmust újracsomagoló kurzus futószalagjainak véleményszakmunkásai nem győzik hangsúlyozni, hogy a történelmet mindig is érdekek írták, hogy a cél mindig is szentesítette az eszközt, és hogy az erősebb kutya a világ rendje szerint üzekedik.
Természetesen lehet így látni a történelmet, legfeljebb nem ártana mellé elismerni, hogy a világot nem az evangéliumi Krisztus, hanem a hatalommal és erőszakkal kísértő Antikrisztus uralja, ez pedig így törvényszerű, tehát így helyes és jó. Erre a fokú következetességre persze nem futja a keresztény fundamentalistákat játszó cinikus trollok tollából. Lelkiismeretről és civilizáltságról tudomást sem vesznek, pedig a múltra visszatekintve akár észre is vehetnék, hogy pusztán az önérdekre meg a nyers erőre épített hatalom soha nem volt tartós.
Így bukott meg az Arany Horda, így bukott meg a Harmadik Birodalom, és így bukott meg a Szovjetunió is, amint elemésztette ideológiai tartalékait, és felszámolta a maga küldetését. Egy uralmat csak érvényesebb szellem konzerválhat, mint a zsákmány vonzásának meg a gyomor korgásának filléres kocsmabölcselete.
Amit az erő jogát ünneplő barbárok képmutató, süket dumának tekintenek, az maga az ethosz, amely mindig több, mint a hatalmat megszervező érdek – egyedül ez tarthat fenn egy közösséget, egyedül ez működtethet egy társadalmat.
Ha pusztán önzés és önérdek érvényesül, annak a következménye csakis csőd lehet.
Hiába ábrándoznak a libertáriusok egy olyan jövőről, amelyben mindent a profitéhség mozgat, mert ennek a napja soha nem jön el, ez a szellemiség ugyanis már azelőtt elpusztítaná a környezetét és önmagát, hogy megszületne. A klímaapokalipszis veszélye épp azért ilyen fenyegető, mert ma már nemcsak a korszellem diktálja egyre nyíltabban az önérdek előjogát, hanem az algoritmusok és tőzsdei grafikonok mentén szerveződő gazdaság és politika is a legrövidebb idő alatt realizálható legnagyobb haszonra hajt.
Nem csoda hát, hogy hallatlanul rokonszenves a szememben Annalena Baerbock német külügyminiszter kategorikus kijelentése: „Ukrajnát támogatjuk. Nem érdekel, mit gondolnak a választóim.” A tömegdemokráciák korában ez a kijelentés közbotrány, melyet a reklámokkal önnön megistenüléséhez szoktatott fogyasztó az arcára mért ökölcsapásnak érezhet. Mégsem ő a létezés mértéke? Mégsem az ő kénye-kedve az univerzum egyetlen célja? Minden hazugság volt? Hát persze hogy hazudtak neki, és elég kínos, ha csak most jön rá. Az üzletemberek meg a politikusok célja soha nem az ő boldogsága volt. Az előbbiek mindig is a pénzére, az utóbbiak meg mindig is a szavazatára vadásztak – soha semmi más nem érdekelte őket. Önző indítékkal addig aljasították, míg ennyire könnyű lett az arcába hazudniuk, és rászedniük őt. Ezt a gyalázatos működést törte meg egyetlen pillanatra a német külügyminiszter, amikor kijelentette, hogy ő márpedig azt teszi, amit helyesnek tart, legfeljebb az állampolgárok majd megbüntetik érte a következő választáson.
Mi mást tehetnének ennek nyomán a hazai trollkurzus romlott sajtómunkásai, mint hogy diadalmas gesztusok kíséretében leleplezik a politikust, aki pofátlanul gondol valamit a világról, aminek előzetesen nem mérte fel a tetszését. Úgy mutogatnak rá, mint a népfelség elárulójára: hogy merészel fittyet hányni a populizmus alapvetésére, mely szerint minden hatalom forrása a választók elvtelen kiszolgálása?
Mellesleg kérdem: mikor fordult elő az elmúlt ezer évben, hogy Németország egy háborús konfliktusban akárkivel szemben Oroszországot támogatta? Most miért is kellene ennek történnie? Azért, hogy olcsóbb legyen a gáz ezen a télen? Felháborító: hogy merészel egy politikus tovább nézni és tervezni, mint a következő télig? Honnan veszi magának a bátorságot, hogy úgynevezett elvekhez kötődjön, és ne a puszta hatalomhoz, amelyhez majd felméri és kiszolgálja a közhangulatot?
Így kellene működnie a politikának, ahogyan Annalena Baerbock előadja magát: ez az ő álláspontja, mert meg van győződve arról, hogy ez így helyes, akinek meg nem tetszik, az majd nem szavaz rá, és kész.
Nem fogja pusztán a hatalom megőrzéséért az épp népszerű politikát folytatni. Így kellene működnie a demokratikus versenynek: a választóknak különböző elveket valló politikusok között kellene választaniuk pusztán a tetszésre hajtó közvélemény-szédelgők helyett, akik semmihez nem kötődnek, csakis a sikerhez. Éppen a tömegigény kényszeres kikutatása és annak minden egyéb szempontot nélkülöző kiszolgálása aknásítja el a huszonegyedik századi politikát, a populisták pedig már nem is elégszenek meg a maguk populizmusával: világtörvénnyé óhajtják avatni, és a nép ellenségének bélyegeznek mindenkit, aki nem tekinti szentírásnak a közvélemény pillanatnyi státuszát. Olyan társadalmakkal, melyek tagjai nem hajlandók elfogadni a rossz híreket, egyetlen vezető sem lehet őszinte többé – és ezért ráadásul csakis magukat okolhatják. Az emberiségnek vissza kell fordulnia az intézményes önzés és a világot formáló tetszés ösvényéről, amíg nem késő.
A szerző kritikus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Annalena Baerbock. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)