A meghatározó lemezlovasok kompországa előrelép

"Zsandárt a közterekre! Kalodát és bitót!
Botozással teremtünk majd europeér nívót!"
Pozsonyi "Bucó" Ádám, a nemzeti avantgárd géniusza

Kompország jól elbambult, aztán kikötött, komparatíve kompromisszummentes kompót, házunk előtt két kompon állt.

A lehető legreménytelenebbül közhelyes, iskolásan patetikus publicisztikákban és beszédekben szokás bevetni a sírjában irtózatos szögsebességgel forgó Ady Endre szarrá koptatott költői képét. A feltűnően indiszponált Medgyessy Péter természetesen akkorát kompországozott az EU-népszavazás éjszakáján, hogy a fal adta a másikat, még saját, baráti közönsége is csak elszórt tapsokkal reagált a történelmi bejelentésre, tehát az eufória (bocs) szombat éjjel országszerte elmaradt, helyette kicsit erőltetett, itt-ott inkább a bevetett segédanyagokból (sör, bor, sósperec) táplálkozó decens jókedv bírt kialakulni. Végül mindegy, az EU-kompatíbilis ifjúság leszórakozta magát igénye szerint a Duna-parton, ahol meghatározó lemezlovasok (Baja Ferenc szép kifejezése) talpalávalóztak az egymásba karoló Palotai Zsolt és Sterbinszky Károly jelképezte nemzeti egységben.

Honti Hanna-i nagyoperettes belépőt, neonlépcsős, flitteresős antrét kalkuláltak Athénra

A legközponti ünnepelést a Millenárisra koncentrálta volna a lakosságbarát kormányzati akarat vagy inkább kívánalom, de ottan az ünneplő lakosság részére bevilágított, színpados csarnok üresen kongott, míg a VIP-es karámon belül egymást taposták a kormányhoz közelálló lakkcipők. És persze már ment a suskus, a jólértesülés, hogy itten bizony seggberúgásra lendülnek bizonyos jól izmolt legfelső lábak, és az EUKK-nál (a népszavazási kampányért felelős Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány gyönyörű rövidítése) jobban teszik, ha kipárnázott nadrágban járnak mostanság.

Nagy terveket szőtt itten diplomácia, miniszterelnökség: Honti Hanna-i nagyoperettes belépőt, neonlépcsős, flitteresős antrét kalkuláltak Athénra, így lett igazítva a népszavazás időpontja is, de aztán semmi sem úgy alakult, ahogy kellett volna. Először az iraki háború kavart be: nem csak a figyelmet vonta el, a kommunikációs csatornákat dugította be, de igen zaklatott lelki állapotba hozta a drága Európát. Az EU két kulcsnemzete az asztal alá gurult nagyhatalmi szerepét keresi idegesen, a németek és franciák közül az utóbbiak kifejezetten ijesztő hülyeségeket beszélnek, sőt régi, rosszemlékű arroganciával oktatnak, pedig aztán nekik tényleg van mire, olyan dicsőséges szerepet vittek Kelet- és Közép-Európa történelmének alakításában.

Tehát a terv az volt, hogy bevillantunk Athénba kisuvickolt makkoscipőnkkel, vakító frotírzokninkkal, a friss, meleg népszavazási eredményeket lobogtatva, mint a legjobb aránnyal benépszavazódott leendő európai tagállam. Ehhez képest, ugye, itt ez a negyvenöt százalék_ A legjobb arány kategóriában még sikerült elcsípni egy második helyet (márciusban a szlovéniai népszavazók csaknem 90% igennel voksolt), a népszavazási részvétel messze alacsonyabb az összes többi tagországénál (Ausztria, 1994 - 82%, Szlovénia 2003 - 60%, Finnország 1994 - 70%, Svédország, 1994 - 83%, Dánia 1972 90%, Málta, 2003 - 91%, Nagy-Britannia, 1975 - 64%, Írország, 1972 71%), ebből bizony nehéz lesz Athénban bármit is kovácsolni, nemhogy tőkét, bizalmit vagy milyet, ugye.

Lehet vitatkozni, hogy a mákosgubára és Friderikusz Sándorra fókuszáló kampány mennyire volt béna, lesz még nyilván tucatnyi interpelláció, kisebb-nagyobb botrány, seggberúgdosódás az ügyben, de szinte biztos, hogy nem a gyönge kampány miatt mentek el ilyen kevesen. Akkor se ment volna el több magyar, ha maga David Ogilvy vagy Leo Burnett kampányol.

A magyar választó csak akkor rohan az urnához, ha veszélyt érez. Mint ahogy tavaly tavasszal az ország mindkét fele fenyegetve érezte magát a másik féltől, hála a nagyszerűen sikerült, igazán mozgósító kampánynak. De ezt az EU-meccset mindenkit lefutottként kezelte. Oké, csatlakozunk úgyis, hát kérdés ez? Nem kérdés. Ez egyébként jó. Mármint, hogy mindenki kész tényként fogadja el, hogy tudja: ott a helyünk.

Mink mostan túllépünk a mai kocsmán, nem lógunk a mesék tején, és nem tekintünk át történetileg obligát, St. Gallen rinyáló szerzeteseitől a Burgenlandban feketéző Vas megyei kőművesekig, nem homályosodik tekintetünk a történelmi pillanat nagyszerűségétől, hanem megállapítunk: Magyaroszág 382 nap múlva az Európai Unió tagja lesz. És ez jó. Jobb, mint ha.

A meghatározó lemezlovasok kompországa előrelép. (Fulladjon meg Ady Endre, lehetőleg máma még.)