Orbán–TGM-koktél, jég nélkül

And it’s no, nay, never,
No nay never no more
Will I play the wild rover,
No never, no more.

Minden a visszájára tud fordulni. A skót, ír és mindenféle angolszász részegek legtöbbet ordítozott, legelcsépeltebb kocsmadala például antialkoholista propagandanótának íródott valamikor a 19. század elején.

Pénteken gyakorlatilag egy időben próbáltam megemészteni két hosszabb szöveget, egy beszédet meg egy kiáltványt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy jó ideje a Wild Rovert dudorászom. Tudják milyen ez, az ember fejében előmászik valami sötét zugból valami rég elfeledett dallamocska, és mint egy végtelenített szalag szól, órákon át nem lehet megszabadulni tőle. No, nay, never, no more.

A beszéd Orbán Viktor szokásos évi retorikai kunsztstükje volt, mi más; gyönyörű volt természetesen, és elmondhatatlanul informatív, mint mindig. És hatásos is, szűm megtelt reménnyel és bizakodással, hiszen felfedeztem magamban az új iránymagyart.

A proklamációt Tamás Gáspár Miklós írta abból az alkalomból, hogy megalakult a Zöld Baloldal, és el is indul az európai parlamenti választáson, listavezető Tamás Gáspár Miklós.

A régi harcostársak, akik 88-ban vállvetve toszakodtak a pártállami erőszakszervvel, újra egymásba gabalyodtak a monitoron. Lélegzetelállító információt tudtam meg tőlük. Azt ti., hogy a kapitalizmusnak annyi. Kész, vége, game over.

„A jelek olyan egyértelműek, hogy nem lehet nem észrevenni őket. Néhány éven belül egészen más világban fogunk élni. A megújulás át fogja rajzolni a politikai, a gazdasági, de még az is előfordulhat, hogy a földrajzi térképeket is. Másképpen működik majd a gazdasági rendszer. Sőt! A leharcolt és elfáradt kapitalizmus szó helyett könnyen lehet, hogy még a neve is más lesz.”

„Utópia a kapitalizmus abban a tekintetben is, hogy hitvallói – megint szemben az evidens tapasztalattal és a józan ésszel – úgy tüntetik föl, mintha a kapitalizmus megfelelne az emberi természetnek, s ezért örökkévaló lenne, mintha korábban nem léteztek volna másféle társadalmak, s mintha a kapitalizmus egyedül volna kivétel a történelmi változás főszabálya alól. A kapitalizmus keletkezett, és el fog múlni.”

A változást kikényszerítő tényezők talán legfontosabbika, hogy a világ képtelen volt megérteni (nem úgy e két nagyszerű férfiú) a piac valódi mibenlétét:

„Mások is, köztük jómagam is beszéltem és írtam arról, hogy változásra van szükség, hogy a piac mindenhatóságának a dogmáján túl kellene lépni.”

„A piaci csere egyetemessége utópia (bizonyos esetekben visszafelé tekintő utópia), és »természetesnek« való föltüntetése még a kapitalizmuson belül is képtelenség.”

Egy másik fontos felismerés, amelyre kocsmadal-dudorászás közben jutottam, hogy mennyire botor tévúton járnak azok, akik politikai programbeszédeket és kiáltványokat hallva-olvasva folyton azzal jönnek, hogy de hogyan? Hol vannak a költségvetési számítások, a törvénytervezetek, a hatástanulmányok? Ugyan! A megoldás, a recept, ez napnál világosabb: követelni kell!

„Igen, területi követeléseink vannak a reménytelenséggel szemben, a hazugsággal szemben, a megszorításokkal szemben, a régi, lejárt elittel és folytonos kudarcaikkal szemben. Teret követelünk az új gondolatoknak, új megoldásoknak, új eszközöknek, utat a jövőnek.”

„Visszaköveteljük a »baloldal« szót az eszme árulóitól. Visszaköveteljük a »szocializmus« szót a tervező államkapitalizmus és a modernizáló diktatúra híveitől és ellenségeitől. Visszaköveteljük a »kommunista« szót az egypárti kongresszusok szenilis szónokaitól. […] Visszaköveteljük a »nép« szót az osztályharc tagadóitól.”

(Például: ha igaz, amit az egyik mond, hogy „a felemelkedő hatalmak […] az iszonyatosan gyors gazdasági növekedésükből származó dollármilliárdjaikat előbb vagy utóbb átszivattyúzzák a védelmi és a katonai kiadások területére is”, és hogy Kína a gazdasági növekedésének több mint kétszeresét költi katonai kiadásokra, mi más üdvösebbet tehetnénk, mint amit a másik követel, és kilépnénk a NATO-ból, de üstöllést. Követeljük!)

Most tehát, hogy két ilyen nagy és derék férfiú is biztosított róla, hogy akkorát fogunk rendszerváltani globálisan, hogy még, első lépésként megfontolt politikai döntést kell hoznunk az EP-választások ügyében!

Tekintve, hogy az MSZP képtelen levetkezni a legótvarosabb Kádár-kori szűkagyúságot (itt van példának okáért az a házelnök, aki képtelen nem azon a hányadék tanácselnöki hivatalnoknyelven megnyilvánulni, amitől az embernek mindig az az első gondolata, hogy küldjön már neki valaki egy zsák névelőt); továbbá hogy az SZDSZ még mindig olyan hülye, hogy folyton a piacot emlegeti; az MDF mai bornírtságaira gondolva viszont az ember már a lakitelki népfőiskolai magyarságmentő kurzusokat is Zappa-koncertnek érzi; aztán a Jobbiknak a gondolatára is cigányul érezzük magunkat; LMP-proklamációt meg még nem olvastunk – már csak két komoly politikai erő közül választhatunk.

Továbbá tekintve, hogy annak a valószínűsége, hogy Orbán Viktorral talpon állva beszilvóriumozzunk a Kolibri pincéből jövet, egészen laza konfidenciaszinten is mérnöki zérus, mígdeellenben ez Tamás Gáspár Miklóssal megtörtént faktuális tényvalóság (kísérő Para-Kovács Imre), muszáj leszek a Zöld Baloldalra szavazni. A’ lesz csak a bebaszás.