A költő visszatér

Mióta márciusban megfogadta a milliószor megfogalmazott tanácsot, és eltakarodott, ellenségei és hívei, pártja és az ellentábor egyaránt a visszatérését várta. Vagy legalább az első megszólalását. Semmitmondó blogposztokból próbálták kihámozni, mire készül, mert valamire biztosan. A konok hallgatás minden napja erősítette a hitet és félelmet, hogy egy nagyszabású Tervet szövöget, és hozzá B, C és K tervet is.

Ennek az egyik oka az, hogy amióta a placcon volt, senki sem látta pihenni. De még egyenesen egy helyben állni se. Izeg-mozog, szervez, tervez, a lábával karikázik, a kezével citerázik. Bizonyára nem tudja abbahagyni az ilyen, ötkor kel a száműzetésben is, fut két iskolakört, és már megy is a war roomba számolni.

Amikor tehát a pártgyűlésen szólásra emelkedik, hat hónap visszavonult alkotómunkáról kellene számot adnia.

Nos, nem készül ő semmire, megnyugodhat mindenki. Egy leeresztett, leépült ember szólt a párthoz. Sokan hitték, hogy a művész úr egy nagyregényen dolgozik, némelyek tudni vélték azt is, miről fog szólni. De a költő valójában henyélt.

Az őszödi tizenhárom

Amit a pártnak elmondott, azt a bármelyik konfekcióöltönyös, húsos képű kommunista elő tudja adni. Még a párton belül is az egyszerűcske platform szövege lenne ez. Nemhogy a második ciklusa és a bukása tanulságait nem vonta le, de az előzményeket, a győzelmét sem dolgozta fel. Pedig Őszödön úgy tűnt, azzal már legalább megvan.

Most ugyanazt a debil szöveget löki: hogy szociálisan túlköltekezni „semmiképpen sem bűn, legfeljebb hiba”. Mintha nem volna tökmindegy, mitől megy csődbe az ország. Minden hülyeséget eszenciává sűrít egyetlen szimbolikus témában. Azt mondja, nem nekik kell szégyellni magukat, amiért „ideiglenesen el kellett venni” a tizenharmadik havi nyugdíjat, hanem szégyelljék magukat azok, akik oda sem adták. He? Reggeli kávé is kimaradt? Hozunk egy rossz döntést, amit vissza kell vonni, amire sose volt pénz, és akkor az szégyellje magát, aki nem akarta meglépni?

Lecseréltük a kocsit jelzáloghitelből, és most bukjuk a házat is. De szégyellje magát a szomszéd, aki nem vett új autót. Az a hülye, aki nem hülye. Az atyaúristen, az se érti.

Szabad Magyarország, sok-sok szocializmussal. Ilyet szól. Sok-sok. Avval. Legalább írná körül, vagy mondaná virágnyelven, de ő nem. Kimondja kereken, ahogy kimondta az elkúrást, a lószart, az egymás közötti faszkodást. Sok-sok szocializmus: ezt hozza Mikulásra Gyurcsány Ferenc. Ennyit bírt kiötleni remetei magányában.

Vörös és fekete

Bár a crack és a kokain is csodákra képes, ennyi idő alatt mégsem lehet így leépülni. A szétesett fogalmazás, a retorikai hibák a szónok rovására írhatók, de a tartalom, a szociális demagógia és a pártegység magasztalása a pártra van szabva. Az MSZP-ben ezzel lehet érvényesülni.

Az őszödi beszéd kiszivárgásakor ment az a szöveg, hogy azzal a politika úgynevezett boszorkánykonyhájába nyertünk betekintést, avagy a közmondásos kolbásztöltőbe, ami, sajnos, ilyen undorító. Pedig annál sokkal visszataszítóbb ez a lényegében nyilvános előadás, ami pont arról szól, mi vezetett ahhoz a beszédhez. Az, hogy egy gátlástalan és tehetséges ember éppen a szocialista pártot választotta lovacskának. A szocialista párt volt a gazdag és befolyásos úrilány, aki által a pápai gyerek felemelkedhetett. Az őszödi beszéd akkor hangzott el, amikor az udvarlás költségeiről megjött a számla.

Gyurcsány most újra udvarol, és a párt göcögve tapsikol. A sok-sok szocializmus, az valami cuki. Azzal meg lehet hódítani a fonnyadt asszonyszíveket. Hát lesz benne részük, csak máshogy fogják hívni a Pártot.