Törd a sztrájkot, ne siránkozz

Nehezen érthető intézmény a sztrájk. Összeáll egy csomó dühös ember, és verik a seggüket a földhöz, hogy ők márpedig így, ennyiért, ilyen körülmények között nem akarnak dolgozni. És ezzel bemennek a tévébe (illetve delegálnak oda valami hájas disznót, aki általában úgy néz ki, mint a klasszikus karikatúra a kapitalistáról), magyarázzák, nagy feneket kerítenek neki. Pedig van ennek egy sokkal egyszerűbb módja, tudniillik a felmondás. Nem tetszik a férfivécé? Kevés a fizetés? Ezért a munkáért bárhol többet fizetnek? Ezt elő lehet adni a főnöknek, az ő felelőssége ugyanis ilyenkor újraszámolni, mennyit is ér az illető munkás. Ha nélkülözhetetlen, akkor majd ad több fizetést, meg piros szőnyeget a vécébe. Ha meg egy fillérrel se ér többet, és hat másik áll sorban a munkájáért, akkor mehet isten hírével.

Minek ehhez hőbörögni? Szervezkedni? Szakszervezkedni?

Az is egy érdekes téma, a szakszervezet, csak már lassan az is olyan képződmény, mint az egyház: eléggé nyilvánvaló, hogy amit mond, az nem igaz, csak nem illik ezt észrevenni, hagyománytiszteletből.

A szakszervezet ugye lényegében azt jelenti, hogy a szervezett munkások kijelentik, ők mostantól nem fognak egyenként versenyezni, hanem közösen kitalálják, mennyi legyen a fizetés, és annál kevesebbért nem hajlandók dolgozni, sőt holnaptól meg is mutatják, milyen lenne az, vagyis sztrájkba fognak.

Hogy hívják ugyanezt, amikor nem a munkások, hanem például útépítő cégek teszik félre a versenyt, egyeztetnek az áraikról, és lemutyizzák a megrendeléseket? Kartellnek hívják, és minden civilizált országban büntetendő, mert a fogyasztó, avagy a közjó sérelmére követik el. Ezzel szemben a szakszervezetet, amelynek célja szintén az ügyfél megrövidítése, az valami szentség.

Különösen pikáns, hogy a magyarországi szakszervezetek rendre az állami szektorban játsszák az eszüket, legalábbis eredményt ott tudnak elérni, ahol a zsarolás az államnak szól. Vagyis ahol a nemzetet nemcsak mint ügyfelet, hanem mint tulajdonost is meglophatják. Ideje már, hogy ennek vége szakadjon, és Magyarország megvédje magát. Örömteli tehát, hogy a légiközlekedésben egyre csenevészebbek a sztrájkok, de ez nem spontán fejlemény, hanem annak köszönhető, hogy a kesztyű fel lett véve.

Emlékszem Hardy Mihály ferihegyi szóvivő halhatatlan szavaira még a tavalyi hőzöngés idejéből: a repülőtér a dolgozók harmadával is kielégítően üzemel, vagyis a kísérlet elgondolkodtató, ami az állomány méretét illeti. A sztrájkkal bebizonyították, hogy túl sokan vannak. Akkor egyébként az történt, hogy a reptér alkalmi vendégmunkásokkal pótolta a behisztizett alkalmazottakat. Na, erre aztán toporzékolni kezdett a szakszervezet: ezek a szemetek hatástalanítják a sztrájkot! Arról nem volt szó, hogy más is tud buszt vezetni! Elveszik a játékpisztolyunkat, így nem lehet harcolni!

Counter-Strike

Ez így kőszívű szövegnek tűnik, holott valójában emberbarátságtól és a nemzetféltéstől csöpög. Az állami vállalatok nem az isten pénzéből működnek, hanem a mindenkiéből. A sztrájkok sikere a közterheket növeli. És nem olyan egyszerű a képlet, hogy mindenkinek tíz forintba kerülne a maléves béremelés (összesen harmincnégy százalék lenne!), hanem csavargyárak szűnnek meg, mert az állami vállalatokat kell tömni a nem államiak adójából. Pedig a csavargyárban nincs sztrájk, fegyelmezett és szorgos munka folyik, de még ha a saját munkásaik bérét kitermelik is, a Malév, a BKV, az agrártámogatás és az MTV rájuk eső költségét már nem bírják el.

A Malév és a repülőtér derekasan helytáll a zsarolással szemben, a köztévénél azonban a vállalat vezetése is a lázadást támogatja. Az MTV úgy tesz, mintha belehalna abba, ha ezerhatszáz helyett csak ezernégyszáz dolgozóval kellene műsort készítenie, holott a két nagy kertévé négy-ötszáz emberrel dolgozik. Igenis meg lehet csinálni a napi riportműsort, híradót, háttérbeszélgetést és filmblokkot ennyivel, ezernégyszázzal meg pláne. És nem ettől lesz gagyi, hanem attól, hogy hova küldik a riportert, meg mit olvasnak be hírként.

A tévé vezetése azonban toporzékol és sztrájkol, ahogy a szakszervezettől elleste. Az a taktikájuk, hogy ha nem kapnak pluszpénzt, akkor majd szar lesz a műsor, és megnézhetjük magunkat MTV nélkül. Medveczky alelnök dinamitövvel a derekán fenyegetőzik, hogy a levegőbe röpíti az egész tévét, lerombolja azt is, ami maradt, ha nem kapja meg az aranyrudakat. Erre a viselkedésre pedig kötelessége egy komolyan vehető államnak keményen reagálni: terroristákkal nem tárgyalunk, hanem behatolunk az ablakon keresztül villanógránáttal, a túszokat kiszabadítjuk, a terroristákat semlegesítjük.

Sok sztrájk van még előttünk, marad a kormányváltás utánra is. Ahogy a gyermekházasság vagy a párbaj, ez a káros, túlhaladott szokás is csak fokozatosan tűnik majd el a modern magyar társadalomból. Ehhez azonban az kell, hogy a deviáns viselkedést ne jutalmazzuk, az ellene eredményesen harcoló vállalati és állami vezetőket viszont igen. Kaphatnának például Munka Érdemrendet.