How are you gentlemen !! Itt az év vége, itt a nagy összegzések, szembenézések és leszámolások ideje, bár ha lenne a Facebookon diszlájk gomb, el lehetne intézni ezt az egész évet egyetlen kattintással. Ilyen unalmas, semmitmondó, jelentéktelen év rég volt az emberiség történetében. Történtek-történgettek ugyan dolgok, ahogy minden évben szokott történni valami, de szinte lehetetlen ezek közül bármit is kiemelni, ami igazán emlékezetessé tenné 2009-et.
Egy kenyai kecskepásztor Barack Huszein nevű fia lett az Egyesült Államok elnöke, ez jó, erre kevesen gondoltak volna akár csak néhány évvel korábban is. Aztán a pop királyának halálával meghalt a pop, ami tragédia ugyan, de a pop királya azon nyomban reinkarnálódott egy 48 éves skót popkirálynő képében, aki úgy néz ki, mint Shrek nagyanyja, úgy mozog, mint egy zsák krumpli, ennek megfelelően olyan story arcot lehetett köré kerekíteni, hogy a kecskepásztorfiúból lett világura ahhoz képest gyönge rendőrvicc.
És idén is elmaradt a világvége, a következőre 2101-ig kell várnunk.
Hazai viszonylatban még ennyi sem történt, kivéve talán, hogy egy jászalsószentgyörgyi benzinkutas kitiltotta a cigányokat a benzinkútjáról, és ezzel megásta a pannon gyökerű apartheid alapjait, viszont még mindig szabadlábon van. Nem úgy, mint birkózó olimpikonunk, akit Andorrában kellett elfogni, mert még tavaly elsétált a bírósági ítélet elől. Pedig összes híres honfitársunk közül Farkas Péter volt az egyetlen, aki, ha hagyják, igazán komolyan vette volna 2009-et. Ami, most már így a vége felé elárulhatjuk, a Természetes Rostok Nemzetközi Éve volt. Nem is tudták? Szégyellhetik magukat.
Mi, azon kevesek, akik komolyan vettük 2009-et, egyéb említésre méltó esemény hiányában feszült figyelemmel és átéléssel követtük a Rostok Évének történéseit: a bangladesi jutakiállítást és workshopot, a lámaszövetség illinois-i kongresszusát, az új-zélandi kreatív rostfesztivált, a kanadai Kecskegála és Alpaka Odüsszeia Show-t és a dél-afrikai Nemzetközi Mohair Csúcstalálkozót. Nem beszélve az Európai Len- és Kenderkonföderáció 60. Kongresszusáról, amelyet november elején rendeztek meg Strasbourgban. Vagy a globális FeltUnitedről, a Nemez Első Nemzetközi Napjáról.
Ennyire volt érdekfeszítő 2009, a Rostok Éve. Még mindig jobban jártunk vele, mint 2008-cal, ami meg a Krumpli és a Béka Nemzetközi Éve volt, ha nem tudták volna. De ne keseredjenek el, most még van idő felkészülni, jön 2010, a Biodiverzitás Nemzetközi Éve, amikor végre együtt megünnepelhetjük, amit tavaly meg idén elmulasztottunk, nevezetesen a Természetes Rostokat, a Krumplit és a Békát. You have no chance to survive make your time. Ha ha ha ha ....