Rendező vagyok, bazmeg

Szerintem elég nagy szarban van ez az ország mostanában. Az, hogy Viktor, a spirituális vezető mikor és hányszor beszél válságról, és miért gondolja, hogy nemsokára minden idők legerősebb Fidesze kerül szembe minden idők leggyengébb MSZP-jével, nem számít. A politikában mindenki teszi a dolgát, a kormánypártok iparkodnak igeneket mondani, az ellenzék nemeket, előbb-utóbb kijön ebből valami. Mához képest sokára, nagyjából 2010-ben.

Viszont túl vagyunk egy héten, amikor konkréten ideje volt lefejezni a rendőri vezetést cakkpakk, országos és budapesti rendőrfőkapitányostul, Rebisz-főnököstül, rendészeti miniszterestül. Az apraja hagyján – Bene, Gergényi, Dobozi mit számít? –, de előállt a helyzet, amikor már Petrétei Józsefen sem segíthetett a sok évtizedes mozgalmi kapcsolat.

Nem kérdés, már tavaly ősszel helyénvaló lett volna elhajtani a komplett társaságot a búsba. Előbb akkor, amikor nem bírtak – netán nem akartak – megbirkózni a köztévét ostromló idiótákkal, utóbb akkor, amikor azokkal is eredményesen küzdöttek, akik a világon semmit nem akartak megostromolni.

Ám akkor maradt mind, Ferenc miniszterelnöknek védenie kellett őket a politikai támadásoktól. Holott a Szabadság, a Köztársaság, a Blaha Lujza vagy később és főként a Deák téri és környéki töketlenkedés – akár így, akár úgy – épphogy szakmai természetű volt, a parlamenti politika mellesleg csatlakozott a történtekre. Mi, ha nem szakma az, hogy senki sem gondolta, Magyarországon valaha zavargások lehetnek, és az ilyent meg kell tanulni kezelni?

Ferenc miniszterelnök persze mindig mérlegel. Számol, kalkulál, okoskodik.

A zavargókat a többség nem szereti. Inkább nyugalmat akar, pokolba kíván minden forradalmi kísérletet, és amikor a hepciásokat leverik, annak örül. Ezért a sokaságot részint semmilyen idétlenkedés, részint semmilyen túlkapás nem izgatja fel. A zöm nem megy zavarogni, ezért úgy gondolja, nem érheti baj – innen nézvést logikus, hogy a főnökök maradhattak.

Ellenben mindenki közlekedik. Nemcsak nappal, esetenként éjjel is. Bárkit megállíthat a rendőr. És ha megállítja, szopathatja is, ha úgy tartja kedve.

Az emberek bulvártévét néznek. A bulvártévé az egyedit általánosként ábrázolja. Amikor a tévénéző néz, nem arra gondol, hogy egyvalakin erőszakot követtek el, ám ez összességében nem jellemző. Hanem arra, hogy őt is letérdeltethetik az egyenruhások, amikor jólesik nekik.

Vagyis ezért kellett most kapásból kirúgni, akit lehetett. Érzékeny, kifinomult, klasszikus populizmus.

Mindazonáltal messze nem Ferenc miniszterelnök a legnagyobb rendező. A legnagyobb rendező nevét nem ismerjük.

Van egy Rókusfalvy Pál nevű ember, akit kábé tíz évvel ezelőtt a köztelevízióban lehetett látni időnként. Később nem, de nem veszett el egészen, egyebek közt éttermet csinált és borászatot épített Etyeken, és feltalálta az Etyeki Pincefesztivált is, amelyen a helyi erők társaságában az ország legjobb termelői szokták megmutatni, mijük van. Ez egy nagyon értelmes, jófajta, tiszta sztori.

Amolyan művelt alkoholistaként vasárnap én is kimentem Etyekre, álltunk a sorban a falu előtt, sokan jöttek, lassan telt a parkoló. Időnként elsietett mellettünk egy-két jármű, olyanokkal, akik VIP-ebbek voltak a VIP-eknél. Egy kisebbfajta Lanciát lekapcsolt az intézkedő polgárőr. Na, abban ült a legnagyobb rendező. Amikor a sárga mellényes be akarta terelni a sorba, azzal próbálta kivédeni a dolgot, hogy nem érted, rendező vagyok, bazmeg? A polgárőr nem értette.

Fura, hogy vannak, akik nem értik. Igaz, a messzemenő következtetések levonásáig ostobaság lenne eljutni. Hiszen lehet, hogy szarban van az ország, de a borok aztán nagyon is jólestek. A többi meg mit számít?