Gyűlölni jó

Most, hogy közeleg karácsony, a szeretet, a halászlé és az áruhitelre vásárolt plazmatévé szent ünnepe, egy pillanatra álljunk meg, fogjuk meg egymás kezét, és hónunk alatt az új házimozi-erősítővel meg az összespárgázott lucfenyővel énekeljük el együtt a We are the worldöt. Aztán ráadásként valamit Oláh Ibolyától.

Árkot kell ugyanis temetni, még mielőtt belepné a hó, és a frissen hányt földkupac tövében csillogó szemmel ölelni minden kommunistát, fasisztát, keresztényérzelműt és kozmopolitát, meg még talán Torgyán Józsefet is. Együtt ringani a dallal, boldogan, önfeledten, míg a könny ki nem csordul, ahogy megmondta a Geszti Peti is. Merthogy készül a Magyarország-dal új verziója, amiben jobbos és balos művészek, szocik, szadeszosok, fideszesek és kereszténydemokraták együtt éneklik, hogy „Az ölelésben bőség, az igaz ügyben hűség”.

Nos, most, hogy közeleg karácsony, ebben az áhítattal teli várakozásban, amikor picit ünneplőbe öltözik a szívünk is, hadd mondjam el, hogy mennyire gyűlölöm, amikor valaki az árokbetemetésről beszél. Attól meg egyenesen hányok, ha még énekel is róla, kiadja kislemezen, és klipet forgat belőle.

És nem csak azért, mert émelygő rosszullét fog el az olyan klipektől, amikben egy rakás popénekes óbégat nagy átéléssel, fülhallgatóra szorított kézzel egy stúdióban. Hanem, mert egy épeszű demokráciában mindenki megérti, hogy nincs is rosszabb az előzékeny egyetértésnél, az összeborulásnál, meg annál, hogy, jaj, Feri, haragszom én rád, nagyon, de azért gyere, karolj belém, érzékenyüljünk el együtt. Mert a demokrácia igenis acsarkodás, háború, amikor a politikusok egymás arcába üvöltik, hogy te marha, te kretén, te faszparaszt. Ebből látszik ugyanis, hogy komolyan gondolják, és nem csak az Audi A8-as, meg a dél-afrikai kiküldetés miatt játsszák meg az egészet.

Persze a politikusok azért kapják a nagy pénzt, hogy helyettünk is gyűlöljék egymást, és persze hogy nem kell lefejelni mindenkit, csak, mert volt olyan hülye, hogy más pártra szavazott. Épeszű demokráciákban ettől még akár együtt is ebédelhetnénk, elmehetnénk moziba, esetleg színházba, dughatnánk, és talán még össze is házasodhatnánk. Sőt, megsúgom, ezt az épeszű emberek még itthon is így csinálják.

Éppen ezért gyanús ez a nagy összeborulás. Ezek szerint a most félszegen egymás kezét kereső művészek tegnapelőtt még legszívesebben hólapáttal csapdosták volna egymást, és teli szájjal komcsiztak, meg náciztak, ha összetalálkoztak egy fogadáson az aszpikos sonka mellett. Jaj, hogy rohadnál meg, hogy neked csak kétszer kellett fellépni pártnagygyűlésen, hogy megkapd a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét!

Ráadásul ebben a nagy ölelkezésben könnyen olyanokhoz simulhatunk, akiket még bottal sem jó piszkálni. Én, például, nem akarok egyetértésben összegabalyodni elmebeteg szalonfasisztákkal, tanácselnökből lett, adócsaló nagyvállalkozókkal, pihent agyú, a papa budai villájából ki-kiruccanó anarchistákkal, állami megrendelésekből visszacsurgatott pénzen hízó politikusokkal, korrupt rendőrökkel, hálapénzt követelő orvosokkal, csak azért is fölényeskedő hivatalnokokkal, buherált taxiórával mit sem sejtő vidékiekre vadászó hiénákkal, okosban mindent megoldó tévészerelőkkel, meg a postással, aki elolvassa a leveleimet. Sőt a házmesterrel sem, akinek sohasem bocsátom meg, hogy hidegvágóval elmetélte a vadonatúj bicikliláncom. Nekik mind, így a közelgő fenyőünnep alkalmából is kívánok egy nagy nyelves csókot Szilvásy Györggyel!

A többieknek boldog, őszinte érzelmekkel teli karácsonyt, sok plazmatévét és annál is több, nem lejárt szavatosságú bejglit ezúton is!