Hogyan fojtogatná Kuncze Gyurcsányt?

Gyurcsány Ferenc teljes erejével a szabad demokrata szavazók mozgósításának szentelte az elmúlt hetét, miután a két koalíciós párt feltűnően gyorsan, már a választások másnapján megkötötte a második fordulós visszaléptetési megállapodást.

A miniszterelnök esztergomi beszédének legalább a harmada szólt az SZDSZ dicsőítésére, még a helyi liberális jelöltet is meghívták a rendezvényre, akinek ugyan szót nem adtak, de Gyurcsány több száz ember előtt rámutathatott: lám, ilyen egy igazi liberális, nem áll az ország fejlődésének útjába a maga 6,31 százalékával. Szavazói - kétezer-százhuszonkilenc ember - eldönthetik a választást a szocialista Tittmann József javára.

A főváros XVII. kerületében a húsvéti ünnepek alatt állítólag nem kampányoló MSZP nemcsak pirostojásos hirdetésekkel szórta tele a postaládákat, hanem az első helyen forduló MSZP Alexa György és a harmadik helyről visszalépő SZDSZ-es, Barna Andor kézfogós fotóival is. Barna Andor 1988-ban lett a Demokratikus Ellenzék tagja, amikor Alexa György a barikád másik oldalán, az "ifjúsági mozgalomban" dolgozott. Nem is rosszul, hiszen a rendszerváltáskor segítő kezet nyújtott neki a párt, és a Csillebérci Gyermek és Ifjúsági Központ igazgatói székébe helyezte a mozgalmárt.

Tizenhat év elmosta az ideológiai különbségeket, az SZDSZ-nek ma már Orbán háza jobban fáj a volt MSZMP-sek átalakulásánál. El tudják képzelni, hogyha a nyolcvanas évek második felében váratlanul a Szovjetunió nyeri a lottóötöst, és Gorbacsov nincs rákényszerítve a változásra, akkor a mai MSZP-s jelöltek zöme átállt volna a demokratikus erők oldalára? Vagy csak megfeleltek az "új kor kihívásainak"? (Vagyis ott a kihívás, ahol a lóvé.)

És mi lenne a szocialistákkal most kezet fogó szabad demokratákkal? Állambiztonságiak kergetnék őket március 15-éken, a féllegalitás határán vegetálnának, nyugatra vándorolnának? Ilyenkor bánni lehet azt, hogy még egy nyavalyás bársonyos forradalmunk sem volt, mint a cseheknek, akik egy szűz szociáldemokrata párttal - értsd: az 1989 előtti levitézlett, hatalom- és vagyonátmentő politikusok nélkül - futhattak neki az első szabad választásnak. A kommunistáknak pedig magadatott, hogy kommunista párt néven induljanak és - szemben Thürmerékkel, akik elől az MSZP szívta el a levegőt - általában tíz százalék fölötti eredménnyel legyenek a parlament tagjai. (Az MSZP-nek több százezer olyan szavazója van, akik Csehországban a kommunistákat választanák, elég belehallgatni Bolgár György betelefonálós műsorába, ahol Gyurcsányt éltető nénik és bácsik követelnek kemény - értsd pártállami - fellépést a Fidesszel szemben.)

Ha végignézünk az 1990-ben parlamentbe került pártokon, akkor az SZDSZ-é sikertörténet is lehet. Hol van már a Független Kisgazdapárt, vagy a Kereszténydemokrata Néppárt (nem Orbán pajtásának, Semjénnek a nem létező csoportosulására gondolok)? És hol lenne akkor, ha a Demokratikus Chartával (szóvivő: Farkasházy Tivadar) nem köti össze sorsát az MSZP-vel? Az akkor valósnak hitt náciveszély ürügyén a régi cenzorokkal sétáltak együtt a cenzúrázottak, egymás kezébe adták a gyertyát az állambiztonság által megfigyeltek és a jelentéseket párnázott ajtók mögött olvasók. Emlékeznek még, mekkora patália volt egy-két Árpád-sávos zászlóból? Ma egy közepes Fidesz-gyűlésen van tízszer annyi, mégsem fáj senkinek, az MSZP még egy valamirevaló Nyakó-közleményt sem küld rájuk.

Nem csoda, hogy 1994-re a húszszázaléknyi SZDSZ-szavazó többsége is koalíciót akart, pedig az MSZP-nek megvolt a kormányzáshoz szükséges abszolút többsége. Ezzel alá is írták örök kispártiságukat. Más lett volna a helyzet a charta nélkül; a szocialistákat gettóba zárják, mint Csehországban a kommunistákat, és négy év (vagy kevesebb) Horn-kormányzás után az óhatatlanul jobbra tolódó Fidesszel kényelmes többséget szerezve átveszik a hatalmat. Orbánt megkímélik attól, hogy egy leányfalui házban alkudozzon Torgyánnal, és nem engednek olyan baromságokat, mint például a koronaúsztatást a Dunán vagy az értelmetlen országimázs központot.

Amikor Demszky az Orbán-kormány idején megkapta az SZDSZ elnöki székét, már késő volt meghirdetni a Fidesz és az MSZP közötti egyenlő távolság elvét. Bele is bukott, a balliberális oldalon Orbán már ördögi figurává nőtte ki magát, az egykori rendszerváltók talán még Biszku Bélát is szívesebben látták volna egy koalíciós kormány élén, mint az egykori liberális pártvezért.

A róla kialakult kedvezőtlen képért persze Orbán is mindent elkövetett, ezért is volt hiteltelen, amikor a 2006-os választás első fordulója előtti roadshow-in a szabad demokrata szavazókat is, mint rendszerváltókat, a maga oldalára akart állítani. Tette ezt egy Torgyánnal kötött koalíció, egy szélsőjobbal szemben megengedő kormányzás, egy liberalizmust szitokszóvá tévő politikai fordulat után. Orbán megérezhette, hogy most sincsenek elegen.

Az SZDSZ mára nagyjából olyan közel került az MSZP-hez, mint a Szentkirályi utcából vezetett KDNP a Fideszhez. Az első forduló előtt szó nélkül lenyelték, hogy Gyurcsány szocialista oktatási minisztert akar látni a jövőben, a választás utáni nagygyűlésen MSZP-s pulpitus mögött szónokolt Kuncze Gábor (Demszky diszkréten félreállt), a listájuk második helyén a Gyurcsány Ferenc cilinderéből előhúzott Kóka János áll.

Az SZDSZ 2006-ban ott tart, ahol 1994-ben. Ha az MSZP kiütéses győzelmet aratna a második fordulóban és egyedül is kormányt tudna alakítani, akkor a liberálisok megint nem mondhatnak nemet. A két forduló közötti nagy szabaddemokrata-szocialista összeborulás után hogyan fojtogatná Kuncze napirend előtt a Gyurcsány-kormányt? Hogyan festene sötét képet a gazdaság állapotáról Kóka János? Kiket venne meg kormányzati állásokkal Gyurcsány Ferenc?

És négy év múlva lesz-e akkor szerencséjük a liberálisoknak, mint most, amikor a semmiből jövő Mikola István és Semjén Zsolt egyedül többet tett a liberális szavazók mozgósításért, mint a fél ügyvivő testület együttvéve?