Lakatot a Magyar Rádióra!

Gondolkoztak már azon, hogy mi lenne, ha a Magyar Rádiót, ezt a nagy hagyományú, kialakult rendszerű, egyedülálló tudósítói hálózattal, tehetséges művészeti együttesekkel, nemzeti hangarchívummal, iskolateremtő műszaki gárdával, stabil hallgatóréteggel rendelkező nemzeti intézményt egyik napról a másikra bezárnák? És a helyén luxuspláza, parkolóház vagy Penny Market épülne? A szárba szökkenő magyar demokráciának ennél nagyobb lökést nem is adhatnánk, titokban a még épelméjű politikusok sem gondolhatnak mást, ráadásul egy csapásra megszabadulnánk a pártok "médiapolitikusaitól" - na, ezért a szóért húsz fekvőtámasz.

Kossuth rádió, vasárnap reggel. "Emlékezz a neked tett becsalicsárdai ígéretekre, és kérjed számon őket. Számoltasd el kijátszóidat. És ne csak a nem lesz gázáremelés, nem lesz gyógyszeráremelés, nem lesz tandíj, és a lakástámogatás minden áldásából az egész lakosság részesül című nagy volumenű hazugságokkal törődj csupán, bár ezek fontos bizonyítékai annak, hogy a szociáldemokráciát sosem szabad összetéveszteni az ócskán olcsó szociáldemagógiával" - recsegi egy költő, majd a kasszához fárad, és felnyalja honoráriumát, amit mi, néhány millióan dobtunk össze a közszolgálati rádió lelkes pártaktivistájának.

Az Antall-kormány idején még egy kisebb forradalom söpört végig a rádió körüli ügyek miatt az országon. A szocialisták megérezték, hogy szalonképessé válhatnak, ha meglovagolják a sajtószabadság ügyét. Hogy ez mennyire volt belülről fakadó igény, és mennyire macchiavellista praktika, arról az egykor az MSZMP KB kulturális alosztályvezetőjeként dolgozó Lendvai Ildikó tudna mesélni. Így fordulhatott elő, hogy két évvel a rendszerváltás után együtt védelmezte a közszolgálati intézmények függetlenségét az egykori cenzor és letiltottja.

Hogy most mi történik a rádióban, arról - nagyon helyesen - csupán ilyen, meg ilyen rövidhírek születnek, mert a hírértéke nulla, és még a drága olvasókat sem érdekli. (Az bezzeg igen, hogy Hollós János terrorpárti, de minimum kétértelmű műdalt rittyentett 2001. szeptember 11. után, és azt a közszolgálati tévé főműsoridőben be is mutatta.)

Kettős hatalom van a rádióban, és ez bolsevik diktatúrához szokott vezetni. A történelemben viszont legalább utólag látni lehet, hogy kik a jó, és kik a rossz fiúk. A mai Magyarország ebből a szempontból bonyolultabb és szomorúbb hely az 1917-es Oroszországnál. Egyik oldalon van ugye a vérjobbos, magát függetlennek hazudó Hollós János, másik oldalon a szakmaiságért aggódó, valójában egy jó szocialista Hollósra vágyó Gellért Kis Gábor. Itt már senki nem vonul az utcára, senki nem félti a sajtószabadságot; a riadt préda fölött köröző dögkeselyűk közül ugyan melyik vívná ki a közvélemény szimpátiáját?

A Kossuth rádió hallgatottsága közben nem csökkent olyan mértékben, mint a közszolgálati tévéé. (Azért sem, mert polgári körösöknek pártfeladat a Vasárnapi Újság vagy A mi időnk végighallgatása, még utasításokat is kapnak onnan, hogy hova menjenek jövő héten tüntetni vagy melyik művelődési házban lép fel Döbrentei Kornél. Lehet, hogy mégiscsak igaza volt Orbánnak, és a két nagy pártnak legálisan kellene közszolgálati csatornákat adni, hogy legyen hallgatottság, nézettség?) A Kossuth törzshallgatóinak átlagéletkora megegyezik az MSZP kemény magjáéval, nem véletlen, hogy mindent elárasztanak a "A végbélrák napja a Kossuth rádióban" típusú műsorok. A többi meg a Kádár-rendszer dögunalmának és a Horthy-kor szilaj nacionalizmusának adja sajátos keverékét, attól függően, hogy a szerkesztő Bolgár György visszatérésére váró balos vagy az Orbán Viktor homlokcsókjára áhítozó jobbos.

Ebben a helyzetben lehet álmodozni arról, hogy milyen szép, új elvek alapján lehetne felépíteni a közszolgálati rádiót, de teljesen felesleges. A BBC-szisztéma nem működhet egy olyan országban, ahol paranoiás pártok Újhelyi Istvánokkal és Szalai Annamáriákkal akarják uralmuk alá hajtani a közszolgálati intézményeket. A jórészt nyugdíjas, a közélet iránt érdeklődő rádióhallgatók szavazatait akarja magának a két nagypárt, és egyik sem törődik azzal, hogy - mondjuk - 2012-től egy EU-direktíva alapján kötelező lesz a digitális műsorszórás. Nálunk a legnagyobb újítás máig az, hogy a politikailag elfogult betelefonálók ostoba szerkesztői kérdésekre válaszolhatnak.

Szóval, most zárjuk be szépen a rádiót - na jó, a Bartókról meg a Petőfiről lehet vitatkozni, ha a jövőben még híreket sem sugároz -, és majd néhány évtized múlva egy médiaparkban újra indulhat az egész. Tudják, ez az a méregdrága beruházás, amit vagy húsz éve terveznek, a közszolgálati televíziók és a rádió közösen üzemeltetne Óbudán egy ultramodern stúdióvárost. Az ingatlanegyüttes kertjében tigris gazellával játszadozik, Újhelyi István pajkosan kergeti Szalai Annamáriát, mérgeskígyó házinyúl elől menekül, Gellért Kis Gábor homlokcsókot nyom Hollós Jánosnak.