A nadrágszíj túlcsordulni akar

„A nadrágszíj ott akar túlcsordulni – mondta bele a derék konzervatív eszmetörténész a kamerába –, ahol...” Ahol valami izgalmas oktatáspolitikai problémákok jöttek, vagy mik, de itt jegyzeteim megszakadnak, mert a képzavar tökéletessége padlóra vitte koncentrálóképességemet. Hétfő este volt, túl már a munkahetet keretbe záró két karizmatikus vezetői szájtépés első darabján, még éppen innen a hetet bearanyozó gépkarabélytár-ürítésen. Vibrált a légben valami transzcendens, na. Nadrágszíj, túlcsordulás, lőgyakorlat.

Ki is bújt belőlem a grammatikanáci (na jó, bevallom, leitattak az Index újságírói), és úgy döntött, a lehető legkorszerűbb formában, videós fájlcserélőkön publikált forradalmi közleményekben nyilvánul meg (közélet 2.0). Nehogy mán a nyúl vigye a Kalasnyikovot.

Az üzenet szövegét az olvasó interaktivitására bízom (mondom, közélet 2.0). Tessék letölteni a SpeakBoardot, választani, Miklós vagy Kriszta interpretálja a közleményt, és hangállománnyá konvertálni jelen dolgozat tetszőleges bekezdését. Kényelmeseknek elég, ha kopi-pasztáznak egy 250 karakteres szakaszt a Világhalló textboxába. A nemzetbiztonsági szolgálatok ugyanolyan komolyan fogják venni.

Naszóval, nemzetbiztonság. Ebben a városban éjféltájt (jobb mediterrán országokban kora este) géppityuval grasszálnak emberek (az emberek, vagyis a polgárok, vagyis a plebejusok, vagyis), magától értetődő könnyedséggel a rendőr-főkapitányság lőtávolán belül, ez fővárosunknak azon a kies tájékán egészen mindennapos, természetes mintegy, és ha már, csak eldurran fél tár, bele a homlokzatba. Miért is ne. Tényleg, baromi ronda az az üvegfal. Vélememénynyilvánítás, szabadon, kevéske önfeláldozással (az első lőgyakorlat után – ládahomoki lőtér, istenem – hetekig ciripelt egy hadosztály tücsök a fülemben; pocsék érzés, de a szabad vélemény ennyit igazán megér).

Az éles lőgyakorlathoz képest heti fél tucat bombariadó kismiska. (A Nyugatit meg a metrót értem, tényleg gatyába kéne rázni a közösségi közlekedést, a KFKI-t pláne, ott van egy atomreaktor, de szegény Trefort-kert mire volt jó, akkor inkább a műegyetem, ott is van atomreaktor.)

Hét közepén buggyant egy fortyogósat Molnár doktor kavarása, beütött a vizitdíj, hiába hajtogatta a Nemzet Orvosa váltig, hogy vonnyavissza. De a nemzethalállal, illetve a honi eü. kivirulásával (as you like it) kecsegtető aktus majdnem észrevétlen maradt a fájlcserélős videóblöffökkel megtámasztott terrorveszély-csörömpölésben. A hét végére szórványos Fletó-űző szabadtéri esztrádok és istentiszteletek jutottak.

Az igazi terror, a nadrágszíj és a túlcsordulás, persze, a két szájhős évadnyitó társulati ülése volt. A két beszédet jól összehasonlította már fű-fa, mi is. Tényleg, kiváló anyagot exkrementáltak a komparatisztikus retorikaelméletnek. Mert milyen érdekes, hogy percre egyformát szájaltak, vagy hogy Orbán a sokéves beszédtechnikai hadarásmentesítettségével 6318 szót hozott 55 perc alatt, mígdeellenbenazonbanviszont Gyurcsány, az idegtépő hatásszünetek szerelmese csak 5048-at. Izgi.

Hozták becsülettel a szótár kötelező upgrade-jét is, zászlóshajó projekt, új arisztokrácia, plebejus izé. Ezeknek beszédenként el kell sütniük minimum egy fogalmi parasztvakítást (magnetoliposzómakoncentrátum-tartalmú pszichodermatikus aktív formula a mosógépszerelők világszövetségének és a dentoginekológusok királyi társaságának ajánlásával).

Gyurcsány hű maradt modorosságaihoz, most, például, tizenhétszer sütötte el az „ez az izé arról szól, hogy” patront. Ami az ezúttal bedobott zászlóshajó projekttel különösen bájos alakzatokat tud bimbózni. „Az ötödik zászlóshajó a magyar gazdaság fontos szereplőiről, a kis- és közepes vállalkozásokról szólnak.” A zászlóshajó szólnak. Mint a hét pólusváros, amelyekből az egyik kettő. Hazánk a hétpólusú mágnespatkó, tudásközpontjában a végtelen hülyeségfluxussal.

A zászlóshajó projektben azt szeretem a legjobban, hogy öt van belőle. Szótárice, ugye, a zászlóshajó egy flotta vagy hajóraj „vezénylő parancsnokának hajója”. Elképzeltem Trafalgarnál öt Nelsont.

Ja, egyébként nem mondott semmi relevánsat.

Orbán, az erkölcsi fölény bronz lovas szobra (barokk, naná) és a dichotómiák mágusa újabb metszéssel hasította ketté a társadalmat (hiába küldött rá Gy. F. egy pontosan időzített jegybankelnökjelölt-bejelentést). Új többségre és új arisztokráciára. (Mellesleg: mikor jön rá, hogy ha folyton újabb és újabb diagonálisok mentén vagdal ketté valamit, a végén miszlikben fog heverni?)

Az új többség – ha jól veszem ki – úgy áll elő, hogy aki ellenük van, az velünk van. Mintha már az aki nincs ellenünk, az velünk van se lett volna hosszú távon igazán hatékony. Pedig az nagyobb halmaz. Orbánnál mindenesetre az új többség 36:12-re verte az új arisztokráciát. Kézimeccs.

Hallhattunk egy szívdöglesztő definitív tárgyleírást: „Meggyőződésem, hogy Magyarországot csak a plebejus politika teheti erőssé. Sokan vannak még a polgári oldalon is, akik felhúzzák az orrukat, mert úgy hiszik, a plebejus politika valami lábszagú, provinciális és műveletlen dolog. Azonban a plebejus politika lényege éppen az, hogy nem kiváltságos politika. Magának sem kér, és mások számára sem ad kiváltságot. A plebejus politika nem leereszkedést vagy olcsó engedményeket jelent. Éppen ellenkezőleg. A plebejus politika magasrendű, erkölcsi megalapozottságú, érvelő és demokrata politika.”

Azt most hagyjuk, hogy jobb volna, ha a politika az exigenciákra alapozna, az erkölcsöket meg meghagyná nekem, rendűségének magassága-alacsonysága meg a gipszstukkó az azokra a vitaható alapokra húzott málló vagy álló falon (az érvelő és a demokrata jöhet).

Ha viszont ehhez a plebejushoz nyálazzuk kicsit a Finályt, ekképpen okoskodhatunk. A plebejus, az a plebs tagja, illetve az őt képviselő, neki szóló (pl. politika). A plebs a szabad, de nem teljes jogú római polgárok összessége (pejoratíve: az alja tömeg). Vagyis a plebs a populus (a nép) mínusz a patríciusok (mennyünk le görögbe: az arisztokraták). Vagyis a plebejus politikát úgy kapjuk a populistából, hogy kivonjuk belőle a patríciusokat? („Arisztokrácián” kapitalizmusban persze nehéz nem burzsoáziát érteni, de az egyenes beszéd nyilván lábszagú, provinciális és műveletlen dolog.)

Mármost, ha a plebs püföli az új arisztokráciát (Gyurcsány–Kóka–Veres, abcúg!), mi a fene van közben a régi arisztokráciával, elnök úr? Hanyatt dől a bőrfotőjben, és elégedetten dörzsöli a tenyerét? Csak nem?

Na, kábé ennyi ülepedett a héten megtépázott neuronjaimra a fekete kumulonimbusszokkal terhes medioszférából (savas ülepedés). Hogy a valóságban mi történt, fogalmam sincs. Illetve: a zasszony visszametszette a rózsát, mert elkezdett kihajtani a hülyéje.