Hogyan esett bele Ferenc a verembe?

Kezdem ott, hogy Gyurcsány Ferenc államférfi rém idegesítő alak, nem tetszik, amit csinál, nem tetszik, amit mond, pláne nem, ahogy mondja, unalmas és modoros, mint egy sokszorosan elkúrt Pokorni Zoltán. Elfáradt ez az egész ember, nem bírt csinálni semmit ebben az elszomorodott országban, ha akart egyáltalán.

Akárhogy is, itt lenne az ideje, hogy vegye a kalapját, ha van, ha nincs, dettó, képletesen, és menjen pihenni, megleszek nélküle. Megleszünk mind. Nem lehet feszt azon morfondírozni, hogy ki jöhet utána. Jön, aki jön, le van szarva.

Ezt azért volt fontos elmondani elöljáróban, mert amin március 9-én, vasárnap önök részt vettek – vagy nem vettek részt –, az a látszat ellenére nem ügydöntő népszavazás volt. Hanem előre hozott választás. Véleménynyilvánító, mintegy. Azt csak hazudták, hogy a jövő igennel kezdődik.

Nem kezdem el a legapróbb részletekbe menve magyarázni ezt, utólag a következmények a fontosak, nem a nüanszok, de az Orbán Viktor spirituális vezető és csapata által kezdeményezett háromigenes – vagy -nemes – referendum a létező legkevésbé azokról a kérdésekről szólt, amelyek mellé ikszeket lehetett rajzolni a szavazólapokon. Vizitdíj? Kórházi napidíj? Tandíj? Ugyan.

Ez történt: az ellenzéki párt rájött, hogy az őszödi beszéd és a reformkísérletek közepette kiváló alkalom kínálkozik hatalmasan nagyot rúgni Ferencbe, az államférfibe. Akinek népszerűsége kézenfekvő módon igen mélyre süllyedt. A közvélemény-kutatási adatok is mutatják ezt, de ahhoz nem elegendőek, hogy messzemenő konzekvenciákat legyen muszáj levonni belőlük. Márpedig, okoskodhattak a Fideszben, egy ciklussal korábban az EP-s Medgyessy- és MSZP-alázás alkalmas volt arra, hogy a kormánypártok vad erjedésbe kezdjenek, amelynek végén az akkori, európai értelemben vett miniszterelnöknek repülnie kellett.

Noha akkor nem is lett a baloldal lezúzva olyan rettenetesen, mint most. Amit, mármint a mostot, ezek szerint előre lehetett látni. Én nem láttam – a fene se gondolta, hogy az emberek ilyen tömegesen masíroznak az urnák elé –, de Orbán Viktor bizonyára igen. Esetleg szerencséje volt.

Bizonyos értelemben mondhatni azt is, hogy a spirituális vezető az államférfi legtehetségesebb tanítványa.

Arra gondolok, hogy 2004 decemberében volt egy szerencsétlen népszavazás, amikor arról lehetett dönteni, szívesen adnánk-e kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak, meg arról, akarjuk-e akadályozni a kórházak magánosítását. Akkoriban Ferenc, aki még kétkezi miniszterelnök volt, és csupán tervezte, hogy később államférfivá növi ki magát, ügyesen meglátta, hogy a magyar-világszövetség kezdeményezése határon túli vonalon kényszerpályára lökte az ellenzéket, tenyérbe mászó gátlástalansággal kezdett kampányolni a nemek mellett. Mondván, ha jönnek ezek a nyomorultak sok millióan, elveszik a munkát és a kenyeret azoktól, akik itt vannak, és megbecstelenítik a szüzeket. Pontosan tudta, hogy ebből semmi, de egyáltalán semmi nem igaz. Hazudott éjjel, reggel meg este. Mert látta, hogy előre hozott választás az is. Hogy meg lehet roppantani a Fideszt hirtelen.

És ráhajtott a hülye választópolgár zsebére, kizárólag azért, hogy megtapossa Viktort – aki már akkor is olyan volt, mint egy spirituális vezető, bár még nem nevezték annak.

Ha te így, én is így, forralt bosszút Viktor, és felírta egy kockás papírra: háromszorosan megyek rá a zsebekre én. És így is lett. Ki az, aki vizitdíjat szeretne fizetni? Ki az, aki kórházi napidíjat szeretne fizetni? Ki az, aki tandíjat szeretne fizetni? Ki az, aki adót szeretne fizetni? Ki az, aki fizetni szeretne a boltban a tíz deka parizerért és a zacskós tejért? A tambovi farkas, hacsak az nem. Megfogalmazták tehát a legálnokabb, legkétszínűbb kérdéseket.

Évek óta viszket a tenyerem. Jó lett volna elhajtani ezeket a bánatos francba. Na de ennyiért? Háromszáz forintért?

Nem kellettem hozzá.

A véleménynyilvánító választások megvoltak. Előre hozottan. Ferenc államférfi – akinek előbb-utóbb fel kell fognia, hogy amiben szereplő, az nem görög dráma, hanem magyar groteszk, rosszul szerkesztett tragikomédia, és nem Latinovits Zoltán fogja eljátszani őt, hanem Bajor Imre – megsemmisítő vereséget szenvedett.

Azt azonban feltehetően tudja, hogy a szocialisták idegeskedésre hajlamos népek. Tudnia kell, hiszen bizonyára emlékszik még, ő hogyan került pozícióba négy évvel ezelőtt. Nem alhat nyugodtan.