Judit
3 °C
6 °C

Messzire néző

2005.04.04. 08:13

Éjszakai menedéket nyújtott egy otthonából megszökött kislánynak Gyurcsány Ferenc. A tizenkétéves Niki egy igazgatói intő miatt menekült el Ceglédről, de Budapesten eltévedt. Már sírt, amikor egy magas férfi rábukkant. Niki édesanyja el sem hitte, amikor a kormányfő telefonált neki a lánya ügyében.

A második leggagyibb megoldás, ha a kötelező (naptárdiktálta, kijelölt stb.) publiszerző arról értekezik, hogy miről nem ír, pedig lehetne. Most mégis ez következik, de csak azért, mert utána meg a leggagyibb megoldás jön, szerző teljes terjedelmében beidéz egy fővárosi postaládákban terjesztett levelet. Mert nem akarja megfosztani az olvasókat tőle. Remélem, polgártársunk nem tartja majd szerzői jogai megsértésének, ha írása nemcsak kerületében terjed.

Pedig hát lenne most elég téma. A legfontosabb persze a pápa halála. Nekrológ már volt az Indexen. Arról azért lehetne még írni, hogy hogyan illendő az országos lapoknak, tévéknek, rádióknak kezelni egy ilyen eseményt. Az ájult gyász hangján, mintha ebben az országban mindenki a tagja volna annak a közösségnek, amely elvesztette most vezetőjét, vagy tartalmas és informatív elemzést adva a világpolitika egyik eseményéről. Az is megérne néhány mondatot, hogy voltak szakértők, akik - még a pápa életében - arról értekeztek nyilvánosan, hogy a magyar Erdő Péternek nagyon komoly esélye van arra, hogy ő legyen az utód.

Április negyedike van. Szaporíthatnám az álvitát arról, hogy fel-, meg-, rászabadulás vagy megszállás volt-e, holott persze mindegyik. És biztos az is fontos, hogy ki lesz a köztársaság elnöke, meg az is, hogy milyen rosszul áll a beígért adócsökkentés ügye. Szívesen írnék vonatos cikket is, mert a múlt héten két vonatos kirándulásban is volt részem, az egyik érdekes és fontos volt, a másik meg jó volt. Sőt, ezekről fogok is. De most akkor jöjjön a levél, amely pár napja jutott el hozzám:

Gyalogolni jó. Mi nagyon szeretünk. A jeges, de napos februári vasárnapon (20-án) különösen jól esett a Buda-hegyvidéki séta, kiszabadulva a lapályos (Távol-)Kelet-Pestről. A reggel sütött krumplis pogácsás hegyvidéki ebédünk után megszomjaztunk egy csésze forró teára. Megláttunk egy szerény külsejű (reklám elkerülendő), hadd nevezzem így: a tájba illő nevet viselő sarki kis cukrászdát. Fél három volt.

- Menjünk be! - mondtam.

Jé, az Orbán Viktor! - tört ki belőlem a meglepetés

A kopottas berendezésű, (egyetlen) viaszosvásznas asztalos kis helyiség öregecske hűtőpultjai süteményekkel gazdagon fel voltak töltve. Tea (azaz foró víz) nem volt, így - "ha már bejöttünk" alapon - megettünk egy-egy almás rétest.

A viaszosvásznas asztal ezúttal nem a Tóth Árpád-i "meddő órát" - teremtette meg, hanem valami egészen más élménnyel ajándékozott meg bennünket. Éppen szedelőzködni kezdtünk, amikor nyílt az ajtó, és az ajtócsengő harsány jelével kísérve, sportos lendülettel belépett az ajtón - Orbán Viktor.

- Jé, az Orbán Viktor! - tört ki belőlem a meglepetés.

- Mit csináljak, az vagyok - tárta szét a karját. - Elküldtek süteményért. Ez a környék legjobb cukrászdája. Kik tetszenek lenni? - Bemutatkoztunk egymásnak. A pult mögött álló asszony jó nagy adag kávét tett volt miniszterelnökünk elé. A vendég sokallta az adagot, kisebbítést kért, majd leült a kopottas asztal melletti egyik székre, útitársam helyére. És elkezdtünk beszélgetni. Gyerekeinkről, iskoláról, némettanításról. ("Holnap megy a fiam nyelvvizsgázni" - mondta Orbán Viktor.)

A kávéját közben megitta. Nem ő búcsúzott el tőlünk, mi köszöntünk el tőle - magyarázkodva, hogy vasárnap van, és a családja biztosan nagyon várja haza, legalább ezen a napon hadd lehessenek együtt. A másnapi újságból tudtuk meg, hogy aznap este TV-vitára kellett mennie.

Ha írok, ösztönösen is, tudatosan is, mindig óvakodom a lelkesültség banális kifejezésétől. De most képtelen vagyok másképpen fogalmazni.

Volt miniszterelnökünk messzire néző és mélyre látó szemeit, nyílt emberi hangját nem feledjük. És a kétszeri kemény kézszorítását sem.

Orbán Viktor természetéből fakadó természetessége, közvetlensége, puritánsága, nyíltsága - így emberközelből - mélyen meghatott minket. És a tiszta, meleg emberi hangja is, amely még ma, szerdán is megdobogtatja a szívemet. Ezt a legutóbbi mondatot nyugodtan leírhatom, harmincnégy éve házasságban élő (már nyugdíjas) nagymama vagyok.

Volt miniszterelnökünk messzire néző és mélyre látó szemeit, nyílt emberi hangját nem feledjük. És a kétszeri kemény kézszorítását sem. A szavak és tekintetek sebeket ejtenek és gyógyítanak - gondoltam, Kosztolányival a fejemben, amikor kiléptünk a cukrászdából.

Te mindig találkozol valakivel - mondta útitársam, amikor már kint voltunk az utcán.

- Ez nem lehetett véletlen - válaszoltam.