A pedagógus genitáliái

Kicsi vagyok, székre állok,
bassza meg, még így se látok.

G. K. inkei (Inke: község, Somogy megye, Csurgói kistérség, terület 51,76 km², lakosság 1367 fő, irányítószám 8724) vagy pogányszentpéteri (Pogányszentpéter: község, Somogy megye, Csurgói kistérség, terület 13,15 km², lakosság 534 fő, irányítószám 8728) angol- (vagy ének-? vagy napközis?) tanárnőnek (vagy tanítónőnek?) feltehetően nincs saját digitális fényképezőgépe ésvagy számítógépe ésvagy internet-hozzáférése. Hasonló tulajdontalansági helyzetben az ember, ha digitális képeket óhajt készíteni, letölteni, feltölteni, továbbítani, szépen igénybe veszi (elveszi, kölcsönkéri) munkahelye erőforrásait (természete már ez magyar embereknek), p. o. az inkei Gróf Bethlen István Általános Iskola és Óvoda gépparkját.

A tanárnő (tanítónő) is megtette ezt legalább egyszer, és képeket készített az inkei Gróf Bethlen István Általános Iskola és Óvoda fényképezőgépével, és ezek a képek megjárták az iskola számítógépét. A képek a tanárnő (tanítónő) távoztával rajta maradtak az említett számítógépen, mert elfelejtette letörölni őket. Vagy letörölte, de elfelejtette vagy nem tudta, hogy a törlés parancs nem törli le a kijelölt állományokat, azokat még a kukából is ki kell takarítani (sőt, de ezt most hagyjuk).

Az ottfelejtett képeket a tanulók megtalálták. Vagy nem találták meg, mert hozzáférés híján nem is találhatták meg. A hozzáféréssel bíró számítástechnika-tanár találta meg őket. Vagy más. A számítástechnika-tanárban keserűség és bosszúvágy buzgott, mert korábban ő volt az igazgató, de nem választották újra. Vagy nem buzgott. A képek a számítástechnika-tanár keserűségének jóvoltából – vagy másnak a másmijéből – elszabadultak a mágneslemezről, és diffundálni kezdtek a virtuális térben, különös tekintettel az inkei Gróf Bethlen István Általános Iskola és Óvoda diákjainak elektronikus eszközparkjára.

A képek (vagy közülük egyesek) a tanárnőt (tanítónőt) ábrázolták, vagy nem őt ábrázolták, de mindenesetre olyan attribútumokkal bírtak, amelyeket a magyar népesség jelentős hányada az úgynevezett erotikus képek – vulgo: szexképek – sajátjainak vél. Vagyis kevéssé természetes testtartásba merevedett, alsóruházatot viselő vagy meztelen nőt ábrázoltak. A tanárnő (tanítónő) a később kikerekedő médiarotyogásban mellesleg (vagy nagyon nem mellesleg) azt állította, hogy az alsóruházatot viselő nő ő maga, azok a képek azonban, amelyeken a modell nem visel textilneműt, viszont többé-kevésbé felismerhetők a genitáliái (úgymint mell és pina), nem őt ábrázolják.

Az eset híre néhány hét múlva elérte a sajtót, és kiskaliberű bulvársztori (értsd: orgánumonként három-négy apgrédelt egyflekkes) kerekedett belőle. A tanárnő (tanítónő) szégyenében külföldre bujdokolt (itthon maradt), a faluban mindenki megveti (mindenki sajnálja), az iskolából mindenesetre távozott; a számítástechnika-tanárt kirúgták (nem tudni, elbujdokol-e). A tanárnő (tanítónő) atyja háborog, a helyi képviselő-testület vizsgálatot indít. Egyesek nem nyilatkoznak, mások nagyon is.

Június 5-én, kedden reggel megjelent egy cikk az „Inkén nagy vihart kavart” esetről a megyei online-ban Erotikus fotók a tanítónőről címmel. Mellesleg a cikkben az alapsztori mellett felbukkan egy, a későbbiekben elvarratlan maradó szál: a gyerekek „a napköziben gyakran pornóképeket, -videókat töltöttek le vagy nézegettek”. Ez a továbbiakban majd nem érdekel senkit.

Cuppannak a helyi fórumozók, ezerrel. A mokuska-félék ejakulatív kurvázásba csapnak: „Felháborító és szégyentelen. [...] Ő akarja nevelni a jövő nemzedékét??? Nem méltó a pedagógusi pályára, ha a bájait szeretné mutogatni, akkor menjen valamelyik Uniós nagyvárosba. [...] ha a testéből szeretne megélni, azzal biztosan jobban fog keresni.” A fórumozók jelentős hányada inkább direktbe szeretne onanizálni: „Ha megoldható én is szeretném megkapni a képeket. De ha lehet, akkor a nem kitakart képeket.”

A megyei online még aznap este ráélvez még egyet a sztorira: sértődött glosszában csördítenek oda az inkei iskolaigazgatónak, mert az visszavonta napközben tett nyilatkozatát. Amiből kiviláglik, hogy nincsenek igazán tisztában a sajtójogszabályokkal. A „lenge öltözékben világhálón tetszelgő tanítónő” fordulatból meg az, hogy az igazmondás mibenlétével sem. Legalábbis amíg be nem bizonyítják, hogy a delikvens maga terjesztette a képeket. De hogy nem ütötték föl a szótárat a tetszeleg szónál, az biztos.

Még aznap délben megírta a sztorit az Index is. Azzal a címmel, hogy Emailben, sms-ben terjedtek a somogyi tanárnő mellei. Sajnos, ha igaz, hogy az a mell nem az a mell, akkor az Index hazudott. Késő délután a Velvet dettó: Az angoltanárnő megmutatta bájait. Item: mutatta a fenét, nem ő mutatta meg. A bájak is vagy az övéi, vagy nem. (De legalább a Velvet hoz egy nőt, aki tanár is, erotikus is, képei is terjednek, oszt mégis jól elvan.)

Szerdán beindultak az országos bulvárlapok is. „Tanárnőjük szexképein csámcsogtak az inkei diákok” – így az egyik; és rögtön az első mondatban „angol tanítónőt” csinál a nem tudni, milyen végzettségű, de minden jel szerint magyar nemzetiségű pedagógusból. Egy szép mondat: „Az nem titok, hogy több pedagógus kolléga egyáltalán nem szívlelte Katalint.” Nem titok, hogy nem szívelem azokat a kollégákat, akik nem szívlelték meg magyartanáraik intelmeit.

A másik bulvár: „A tanárnő pucér fotóit osztogatták kiskorú diákjai”. Ebben ez a kedvenc mondatom: „A szexképeknek hamar híre [hírük] ment, a rosszcsontok mobiljaikra [mobiljukra] is rögzítették [őket].” Rosszcsontok. Cuppantom a rózsás pofijukat az édes ördögfiókáinak. (Egyébként mé’ van az, hogy magyar újságíró képtelen pontosan egyeztetni meg vonatkoztatni?)

Csütörtöki cím egyik országos bulvárban: „Meztelen tanárnő: kicsinált a kollégám!” Akárhogy nézem a cikket kísérő képen a tanárnőt (tanítónőt): ruhában van. Viszont a kognitív keret megvan, a meztelen tanárnő (jó, hogy nem mindjárt szextanárnő) innentől levakarhatatlan, az összes ragacsos konnotációjával együtt. Ugyanakkor először olvashatjuk – a harmadik napon – a delikvens saját verzióját. Hogy ki férhetett hozzá a képekhez; és hogy a fedetlen genitáliákat tartalmazó képek nem róla készültek.

Másik országos bulvár ezen a napon arról tudósít, hogy „kollégája bosszújára gyanakszik a tanárnő”, és „Írországba menekül”. A megyei online színes helyi riportot közöl, az derül ki belőle, hogy „az inkeiek sajnálják az erotikus fotói miatt elhíresült pedagógust”, meg hogy „az iskola volt a célpont, nem a tanítónő”.

Pénteken egyik bulvár határozottan cáfolja másik bulvárt: „Nem igaz hogy Katalin külföldre akar menekülni.” Felbukkan a jog tudós embere: „Az informatika tanár [informatikatanárt] milliós kártérítés megfizetésére kötelezheti a bíróság, ha bebizonyosodik, hogy valóban ő tette közprédává a fotókat.” Ezt az információt így sikerült a címbe emelni: „Többmilliót [Több milliót ] fizethetnek a meghurcolt tanárnő szexképeiért”. Csodálkozzunk rá a meghurcolt és a szexképek között feszülő finom, szivárványos ívre. Meg a fizetni valamiért jelentésárnyalataira. És vegyük észre: hirtelen evidenciává lőn, hogy a tanárnőt (tanítónőt) meghurcolták. Másik bulvár ezen a napon rövid hírben közli, hogy „feljelenti kollégáját a szexbotrányba keveredett tanárnő”.

És eljöve szombat, és egyik bulvár dörgedelmes publicisztikában – „Fel a fejjel, Kati!” – állítja helyre az erkölcsi világrendet:

„De itt egy ilyen hiba állásvesztéshez, gúnyolódáshoz, pellengérre állításhoz vezetett, miközben a mezítelen női test látványa olyan hétköznapi, mint a levegő, hiszen mindent azzal adnak el. Katalin nem árulta a képeit vagy a testét, legfeljebb külföldön dolgozó barátját akarta meglepni a felvételekkel. Mi is a bűne? Nem az a tisztességtelen, aki más meztelen fotóit keverte az ő fehérneműsei közé, vagy azokkal illusztrálta a róla szóló cikket? Aki ezt eszközként használta fel egy iskola meghurcolásához? [...] ne legyen már örökké ilyen mocskos ez a világ.”

Sírjuk el magunkat befelé fordultunkban. De szép. „Tanárnőjük szexképein csámcsogtak az inkei diákok” – emlékszünk? Egyik bulvár ezzel kezdte. A meztelen tanárnő-vel folytatta. Azért én beszúrtam volna abba a glosszába egy kis önostort.

Ezt tudjuk mi, sajtómunkások (a fene essen Kovács Zoltánba), egy hét alatt ezer cikk se tudja hihetően addig vinni, hogy a főszereplő tanár vagy tanító, angol vagy ének szakos, megy vagy jön, egyáltalán, bárki a sztoriban beszél is, vagy csak a szája jár. Az is igaz, persze, hogy az olvasók így is olvastak ezerrel (így olvastak ezerrel).

Szombaton terjedelmes riport jelent meg az egyik szeriőz politikai napilapban:

„– Az inkeiek fel vannak háborodva! – állítja egy biciklivel hazafelé tartó, szőke fiatalasszony [...].
– Ön is fel van háborodva? – kérdezem [...].
– Dehogy! – tiltakozik szelíd hangon. – Én inkább sajnálom, hogy el kell innen mennie a Katinak. Nekem szimpatikus volt. Nem okozott ő kárt senkinek azokkal a képekkel.
– Látta ön a képeket?
– Nem.
– És a férje?
– Ő igen, de azt mondta, nincs bennük semmi bántó.

Még vagy tízszer járok hasonlóan.”

Na, így. Mindenkinek látta – a férje. Mindenki tudja, hogy mindenki más föl van háborodva. Hogy mindenki más rosszabbul él. Hogy mindenki más rasszista. Komcsi. Álszent, prűd, hullarabló. Hogy mindenki más más.

Tanulság nincs. Megoldás sincs. Orbánnak igaza van: „A kölcsönös felelősségvállalás társadalmi rendje nem támogatja, hogy olyan iskolák jöjjenek létre, ahol a pedagógusok helyét számítógépek és interaktív táblák veszik át.” Szemétbe az iskolai számítógépekkel! Bevezetném helyettük a kötelező iskolai Freikörperkulturt. Heti egy-két óra FKK, és a franc se rendülne meg egy pedagógus genitáliáitól.