Püspökök a nyelves csókért

Első pillanatban úgy tűnt, semmi meglepő nincs az osztrák papnevelde homoszexuális botrányában. Egyházi személyek titkos kilengései az újságok állandó elemei lettek, ugyanúgy, mint a népirtásban soros afrikai ország, Bush elnök heti világellensége, vagy a nyári strandhelyzet.

A történet is az elcsépelt klisékre épül: pornográf fotó- és videogyűjtemény, tanítványaikat molesztáló papok és mindent tagadó, majd később elbagatellizáló nyilatkozatok. A Sankt Pölten-i ügyben csak folklór elem, hogy nem néhány szexlapról, hanem negyvenezer darabos kollekcióról van szó, aminek kezelése már rendszerezett munkát, elhivatott szolgákat és nem mellékesen bőséges tárhelyet feltételez.

Amennyire az egyház precizitása ismert, az anyagot megfelelően katalogizálva, egy aranyozott, barokk számítógépben tárolták. Minden bizonnyal külön könyvtárban kaptak helyet a közösségen belül készült képek, rang szerint elkülönítve a szemináriumvezetőt, aki az egyik fotón növendékével csókolózik, helyettesétől, aki viszont tanítványának nemi szervét tapogatja. Az egymással hancúrozó kispapok felvételeit pedig nyilván egy puritán, meszelt falú folderbe mentették.

A témában mégsem a nyelvescsókot váltó reverendás urak képei érdemlik a figyelmet. Az illetékes egyházmegyei vezető nyilatkozata ugyanis nagyobb változást jelent a hagyományosan semmitmondó egyházi közlemények világában, mint amennyit a homoszexuális képek újítottak a puttókat is csak ágyékkötővel ábrázoló katolikus ikonográfián. Kurt Krenn püspök azt állította, az ügy erősen eltúlzott, egyszerű "ifjonti bohóságokról" van szó.

És valóban. Nem történt St. Pöltenben semmi különös. A fiatalok úgy viselkedtek, ahogy fiatalok szoktak, mondjuk ki egyenesen, ismerkedtek nyiladozó nemiségükkel. Igaz, a dolgok történetesen úgy alakultak, hogy kénytelenek voltak saját nemükkel ismerkedni, többek közt azért, mert más választásuk nem volt.

ismerkedtek nyiladozó nemiségükkel

Vitatható persze, hogy helyes-e, ha az egyetemi oktató viszonyt kezd hallgatójával. A korkülönbség, az index elfogult kitöltése, jogosulatlan ösztöndíjhoz juttatás mind az ilyen kapcsolat ellen szól. Ugyanakkor pedig, ki tud az epedő szívnek parancsolni, ugye? De sajtó világbotrány abból, hogy egy kis osztrák egyetem oktatói tizennyolc életévüket bőven betöltött diákokkal folytattak viszonyt, tényleg túlzás, ahogy a püspök úr is megmondta.

Kurt Krenn azonban egyházi forradalmat hirdetett ezzel a néhány szóval. Mi is csak emberek vagyunk, állt ki a világ elé a püspök. Nekünk is vannak vágyaink - tárta szét kezeit, mikor ifjonti bohóságot emlegetett. A nyelves csók ellen nem szólnak egyházi előírások, szögezte le végül.

Mielőtt azt hinnénk, hogy valóban léteznek csodák, és az egyház váratlanul szembenézett a valósággal, meg kell jegyezni: pánikreakcióról volt szó, a püspök egyszerűen előre menekült. Addig sem kellett ugyanis szót ejtenie a gyűjtemény másik feléről, amit viszont masszív pedofil pornó alkotott.

Az ügynek tanulsága persze nem lehet, de ha mindenképpen ki akarunk hozni belőle valamit, kiszámolhatjuk, ha negyvenezer fotó kellett ahhoz, hogy az egyház természetesnek ismerje el az ember szexuális vágyait, hány pedofil képbe kerül, míg valamelyik elöljáró megemlíti: mivel a Biblia nem ír arról, hogy az óvszer - apró lukacskái miatt - hatástalan az AIDS ellen, valószínűleg marhaságot hirdettek egy korábbi körlevelükben. Hány gyereknek kell levetkőznie, hogy szóba kerüljön: a születésszabályozásban mégis van ráció, hiszen annyi a szegény, túlnépesedett ország, és a szegény, túlnépesedett család. És mi lesz annak az ára, hogy egy pap hamiskás mosollyal összeadja az első meleg párt?