A károkozók okoznak, a hárítók nem hárítanak

Nemrég volt módomban kifejteni, hogy nem vidáman, de elfogadom, hogy a sztrájkjog velejárója egy kultúrdemokráciának. Viszont a sztrájk csak akkor fogadható el, ha a többieknek (nem sztrájkolók, ügyfelek, polgárok) érezhető kellemetlenséget, de nem elviselhetetlen kárt okoz.

Nem szeretnék tehát azzal foglalkozni, hogy miért sztrájkolnak Gaskóék, hogy igazuk van-e, és hogy mennyire jó fej módon szüntetik be a munkát.

Vádolom ellenben a politikai elitet, hogy húsz éve képtelen megoldani azt a problémát, hogy az úgynevezett gördülősztrájk megengedett (nincs tiltva), így a szerencsétlen utas nem kalkulálhat előre a munkabeszüntetéssel.

Vádolom a szakpolitikát, hogy magasról tojik az elvileg létező minimális szolgáltatás fogalmának tisztázására. Magyarán az ellenérdekű felek megállapodására bíz olyasmit, amiről lehet tudni, hogy az egyik fél (a sztrájkolók) nem akarnak megállapodni, hiszen nekik az az érdekük, hogy minél kevesebb vonat menjen. Ezt a problémát, ha a politikusokat, szakembereket érdekelnék a valódi emberek valódi bajai, nem volna nehéz orvosolni. Számos nemzetközi példa van. Akár a megegyezési szabályok alakításával (például addig nincs sztrájk, amíg nincs kitalálva az elégséges), akár valamilyen független döntőbíró bevonásával, akár az egyes közszolgáltatásokra alkalmazott konkrét előírások megalkotásával (pl. a vasúton a fővonalakon minden órában, a mellékvonalakon kétóránként végigmegy egy mindenhol megálló vonat).

De nincs ilyen megoldás, ezért sosincs a vasúton elégséges szolgáltatás. Vagyis könnyen lehet, hogy ebben a percben is száz és száz honfitársunk fogadja meg fogcsikorgatva, hogy autót vásárol, és soha többé nem hagyja mobilitását a megbízhatatlan vasút kénye kedvének kitenni. Ezzel tovább rontjuk saját környezetünket, élhetetlenné tesszük világunkat. Egyben szépen demonstráljuk, hogy ebben a szerencsétlen országban csak az működhet, amire az egyén maga keres megoldást, ami a közösség által választott vezetőkre van bízva, az rossz, használhatatlan, megbízhatatlan. (De legalább jó drága.)

Vádolom továbbá a MÁV és leányvállalatai, a szakminisztérium és csatolt részei vezetőit, hogy teljesen tehetetlenek egy maroknyi munkavállalói csoport ellen, így a sztrájk közben és után képtelenek a károk csökkentésére.

Szerintem hülyeség az a közkeletű összeesküvés-elmélet, hogy a MÁV vezetőinek érdeke lenne Gaskóék rombolása, ezért ők biztatják a érdekvédőket, és amelyet azzal a frappáns érvvel szoktak alátámasztani vélni, hogy hiszen a MÁV adja a főszakszervezetiseknek a milliós bérüket.

Nem, mint mondtam, szerintem impotencia, nemtörődömség. Vasútvállalataink vezetői a sokadik sztrájknap után is képtelenek szükségmenetrendet összehozni. Ad hoc módon próbálnak vonatokat indítani. Mivel ez teljességgel kiszámíthatatlan, és mivel a közlekedő vonatokról sincs összehangolt és hatékony tájékoztatás, az éppen közlekedő szerelvények is konganak az ürességtől.

Nincsenek előre elkészített sztrájkmenetrendek. Nincs előre kitalált forgatókönyv arra, hogy a sztrájk végeztével hogyan álljon helyre gyorsan és hatékonyan a közlekedés. Ezért aztán Gaskóék néhány vasúti csomópont kétórás megbénításával (tehát sztrájkalapjuk minimális apasztásával) képesek egy egész napra szétzilálni az ország vasúti hálózatát.

Noha pár éve a többi között éppen erre, a közlekedési ágazatok közötti munkamegosztás koordinálására hoztak létre RKI (Regionális Közlekedésakármilyen Irodák - én se tudom megjegyezni a nevüket, fölösleges) néven egy sóhivatal-hálózatot, senki sem szervezi meg a Volán-vállalatok pótlóbuszait a vasúti sztrájk idejére. Ahol a helyi Volánok indítanak vonatpótló járatokat, ott sem tájékoztatja senki erről a tényről a vasútállomáson rekedt utasokat.

Különben minden rendben a vasutassztrájkkal.

A Kötött pályán kommentelheti is az írást.