Kettős jártató és sírülő

Hallgatom a Hír tévén, ahogy Bayer Zsolt lírai metaforákba zsinórozva vonja a tábornoki alhangot, Hankiss Ágnes húzza – azokkal a rettenetesen magyartalanul felcsapott szóvégi hangsúlyaival – a tercprímet, köztük meg Tőkéczki professzor kontrázza az esztamot Orbán Viktornak, aki azt nyilatkozta, alapelvnek kell lennie, hogy a határon túli magyarok valóságos európai útlevélhez juthassanak.

Hiszen: „Nemzetközi példák alapján kijelenthetjük, hogy semmilyen nemzetközi akadálya nincs egy olyan útlevél megadásának, amely az egész Európai Unió területére szabadságot ad [...], adjunk nekik olyan útlevelet, amellyel az egész Európai Unióban ugyanúgy közlekedhetnek, mozoghatnak, mint mi.” Merthát ez „nem egyszerűen hazafias kötelesség, [...] hanem a magyar társadalom, a magyarországi magyar társadalom elemi gazdasági és anyagi érdeke is”.

Mennyire úgy van, mélységesen egyetértek. Azt is gondolom, hogy a mindezeket világosan látó politikus magától értetődően foggal-körömmel küzd egy olyan törvényért, aminek az a lényege, hogy ha Áron vagy Regina Szépkenyerűszentmártonból vagy Klézséről beballag a bukaresti követségre vagy a kolozsvári konzulátusra, hogyaszongya, ő magyar akar lenni, akkor azt mondják neki: tessék helyet foglalni, Erzsike hoz egy kávét, és elbeszélget magával addig a tíz percig, amíg kiállítjuk az útlevelét meg a személyi igazolványát.

Csak azt szeretném tudni, Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt miért nem hozták meg ezt a törvényt?