Madárinfluenza, ÁNTSZ, Franz Kafka

2006.02.16. 01:47

A hét embere Ritoók Emese, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szóvivője, aki azt bírta nyilatkozni az Inforádiónak, hogy "akkor sem lehet gyorsítani a madárinfluenza elleni védőoltás törzskönyvezését, ha Magyarországon is megjelenne a betegség".

Persze azóta megjelent, de az ÁNTSZ-t ez – szóvivője nyilatkozata alapján – nem sarkallja gyorsabb munkára, sőt a formálódó pánikban, jó érzékkel ki is jelenti magáról, mint egy igazi kelet-európai sóhivatal, hogy ha itt van a madárinfluenza, ha nincs, neki megvannak a saját szabályai, aszerint működik, nem érdekli sem vírus, sem madár, sem emberi élet, mert a hivatal lelke a szabály, és a szabályhoz ragaszkodni kell, ha beledöglünk is. Beledögölhetünk.

Nagyjából ennyit üzen ez az egy mondatocska. Közönyt és arroganciát. És pontosan ennyit vár el a kelet-európai polgár egy hivataltól, nincs ebben semmi megrendítő. Abban már van, hogy ezt a dumát nem 1965-ben egy helyettes osztályvezetőtől vagy rendőralezredestől, hanem 2006-ban egy hivatásos szóvivőtől hallja.

Mert ha még igaz is volna, hogy egyetlen perccel sem lehet előbb törzskönyvezni azt a rohadt vakcinát, hogy technikai képtelenség, hiába nyakunkon kór, akkor sem mond ilyet normális ember, pláne nem egy profi kommunikátor. Akkor azt mondja, hogy mindent megteszünk, hogy csapataink harcban állnak, hogy minden erőnkkel ezen dolgozunk, és persze, néhány héten belül kész lesz.

A rettegett kelet-európai hivatal rettegett tisztviselője gúnyosan mosolyog a pánikban rohangáló alattvalókra, a nyomorult férgekre: hiába rinyáltok, akkor sem leszünk kész hamarabb. Hónap alá csapja a tányérsapkáját, sarkonfordul, és eltűnik a hivatal óriás vasajtaja mögött. Közénk is lövethetett volna. (Ugye tudjuk, hogy Franz Kafka realista író volt?)