A félkegyelmű

Tengelyig morális válságban vesztegel az ország. A köztársasági elnök ma már úgy gondolja, ha válság, legyen kövér. Lássuk uramisten, mire megyünk ketten!

Sólyom László - az egyre gyanúsabb alkalmasságú igazságügyi miniszterrel együtt - ritkán használt eszközhöz nyúlt: enyhítette a szentesi csalók jogerős büntetését. A szentesi csalók orvosok voltak. Hatvanötmillióval vágták meg az országos egészségkasszát. Emellett persze eltették a hálapénzt is, nyilván a szokásos összegnél is többet, mert most nem csak a munkájukat végezték, hanem arra jogosulatlan külföldiek javára csapolták meg a kasszát.

Ne ködösítsünk: nem szívjóságból tették. Nem azért, mert szegény páciensnek csak így jut kezelés. Ha irgalomból tették volna, nem kérik el mellé a sápot. Az egészség nem üzlet? A nagy büdöst nem.

De hát nem pontosan ez az, amit végre ki kéne irtani? Az üzemszerű tolvajlást? Azt, hogy a közösből lopni bocsánatos bűn, hogy mindent el tudunk intézni magunk közt egy borítékkal meg kacsintással. Azt, hogy a fehérgalléros és a fehérköpenyes bűnöző, az sose szívja meg. Hogy ha észre is veszik, ha lebukik, ha rábizonyítják és elítélik jogerősen, akkor se eshet baja, mert jön a tanácselnök elvtárs, meg az államtitkár koma, sőt maga az udvari bolondba oltott köztársasági elnök, és feloldozza. És ezúttal nem prédikál morálról meg elvárásokról. Meg se szólal. Csak a tolla serceg.

Látványos, szigorú perek nélkül a reformkor be fog dögleni. Szankciók nélkül nincs törvény. Ma Magyarországon az elnök nem a törvényt, hanem a kiskaput képviseli. A meglopottak aláírást gyűjtenek, félik és csodálják a csaló orvost, az elnök pedig megbocsát. Legalább ezzel kifejezi a nemzet egységét. És morális válságát.