Az Antipopulista Konzultáció

Írt nekem levelet az MSZP, sőt maga Gyurcsány Ferenc, amivel bearanyozta a napomat; sose kapok manapság levelet, emailt ír mindenki, aki akar valamit. Ja és még fel is hívott nemrég, igazán érzem a törődést. Újságolja nekem boldogan a magyar baloldal – ez mind ők lennének eszerint –, hogy új lendületet vett mostanában, amiből ugye feltételezném mindjárt, hogy tudja is, hová viszi éppen a lendület. A vektora a lendületnek. Ennek megfelelően folytatódik a levél, sorolja a magyar baloldal, mi minden szépet is akar ő: másfajta közéletet meg biztonságot és igazságosságot, hogy a politika az életről szóljon, és ne az élet szóljon a politikáról. Ő meg azt feltételezi tehát, hogy nem olvasok újságot, de ráfázott: írom is.

És itt jön a csavar.

„Ezért most, amikor a közös jövőnket érintő programon dolgozunk, minél nagyobb arányban szeretnénk hagyatkozni az emberek tapasztalataira”, satöbbi. A trükk megfejtése: a két üzenet között a helyes műveleti jel nem az „ezért”, hanem az „ennek ellenére”. Mert vagy az van, hogy a magyar baloldal tudja, milyen irányba vett új lendületet, vagy nem tud semmit se, és most nekem kéne eligazítani, hogy merre van az arra.

Vagy csak udvariasságból kérdezi, és igazából szarik rám.

Vagy nem is vett lendületet.

Vagy neadjisten a lakcímemre vadászik.

Na csak nehogy aztán populizmus legyen a vége. Mert én figyeltem, kérem, eddig is, felismerem a populistát két kilométerről ellenszélben. Ki vagyok képezve populista ellen. És most nem valami húsz évvel vagy legalább hat hónappal ezelőtti pálfordulást rángatok elő, a populizmus jelen pillanatban is a legnagyobb veszély, azért van idetámasztva az asztalomhoz a szigonypuska. Bizony, a populista is így kezdi, odatapasztja a fülét a nép szájához, fuj. Ha ez elharapózik, akkor végül csak populisták közül lehet majd választani, és akkor minek is a választás (tényleg, minek is?), úgyis az lesz, amit akarunk. Mi. A populáció. Szóval csak óvatosan a kérdő mondatokkal.

No de. Ha már kérdezősködünk. Ugye. Akkor előbb érdemes lett volna küldeni egy kérdőívet magáról a kérdezősködésről meg a direktmarketingről – legalább azoknak, aki csináltak már ilyesmit. De minimum átolvasni a Nemzeti Konzultációt! Hát lehet ezt így csinálni? Hát mi a szar ez, édes urak?

Mindenekelőtt: mi a nyeremény? Hol az autó meg a wellness-hétvége? Sőt a helikopter meg a szafari, mégiscsak egy kormánypárt. Egy Szoci csoki, ha többre nem fussa a lendületből. Rémlik valami? Az emberek nem küldenek vissza ilyen cuccokat magánszorgalomból, de ha bármilyen okból visszaküldik, akkor utána már odafigyelnek legalább fél szemmel. Még egy szcientológus sincs a díszes társaságban? Urak, magukat csúnyán átvágták.

Jelöljem be én, a tisztelt honfitárs, hogy mennyire tartom fontosnak a kérdéseket alább. Gyerekek jövőjének biztosítása, árak, bérek, közbiztonság, egészségügy. És a válaszlehetőségek. Ilyet szól: egyáltalán nem fontos. Komolyan, bejelölhetem, hogy mondjuk a közbiztonság énszerintem egyáltalán nem fontos. Vagy hogy az egészségügy egyáltalán nem fontos. Szarom le, valamiben meg kell halni, lőjenek le vagy altassanak el, ugye? Nem csoda, hogy az MSZP egyenesen hozzám fordul, amikor azon mereng, mi is lehet az az élet, amiről a politikának szólnia kellene. Mert nincs közöttük senki, aki tudná. Elhidegültek tőle szegények, csak a politika maradt, ott meg a közbiztonság olyasvalami, mint nekünk a cunami. Messze van. Elvont.

Úgy néz ki, az a kellemetlenebb időszak, amikor a politika az életről akar szólni. Megnöveli nagyon a nyomást.

A feloldása meg egyre inkább az, hogy a politika az politika, az élet meg élet. A krumplileves, az legyen krumplileves. Most két apparátus műveli, amit anno Kádárék: a depolitizációt. Magyarán, elvtársak, jön-jön-jön a csömör, a hosszú emlékezetű kiábrándulás, és vele az eddigi legalacsonyabb választási részvétel, utána pedig az eddigi legkevésbé legitim kormány.

Pedig az volna rendjén, ha a politika politika volna, az élet meg élet. Nem képzelné senki, hogy neki a politika szerint kéne élnie, és a politika se akarná életnek, buli színének, hitnek, identitásnak eladni magát. Az illuzionisták és a közönség gentleman’s agreementje, az hiányzik nagyon. A hülyének nem nézés.