Az internetről is letölthette

"Az Objektív stábja a robbanó kecsöp ügyében tényfeltárt éppen, amikor a weblátott kolléga megemlítette a főszerk.-nek, hogy a tettes akár az internetről is vehette bombája receptjét. A főszerk. összevonta szemöldökét, és legott lényeglátott. Kézenfekvő volt az egyetlen szólásszabad következtetés: szorgalmazni kell az online kémiakönyvek betiltását! [...] Igaz ugyan, hogy a bombagyártás akkurátus technológiai leírásához bármely egyetemi könyvtárban hozzájuthatni, de elektronikusan mégis más, attól meg kell óvni a közt. [...] Szabad országban szabad emberek csak azt tölthessenek le szabadon, amit szabad nekik." (Szittya-szörf, Magyar Narancs VIII. évf. 42. sz.)

az a kommunikáció szakokon médiaszemélyiségek agyába gyömöszölt műveltség

Visszanézve, internetpaleolit dühöngésem 1996-ban a pusztába kiáltott szó meg a falra hányt borsó nászából származó, különösen jól sikerült hiábavalóságnak tűnik (vanitatum vanitas). Mert mit hallok a magyar királyi (ún. "közszolgálati") televízió hírmagazinjában, most, hogy egy marha önjelölt vegyészgyerek szatyrában felrobbant egy adag aceton-peroxid? Hát, hogy "a tettes akár az internetről is vehette bombája receptjét". Na persze, hogy tekeredne nyakunk köré az a kommunikáció szakokon médiaszemélyiségek agyába gyömöszölt műveltség, az a csavaros! A humán is, meg a reál is.

Mert az még hagyján, hogy az a szponzorzakóban feszítő kamerábabeszélő-gép (itt tolultak a jelzők piszkosul, a baromarcútól a reménytelen faszkalapig, de kihúztam mindet) nem tudja, hogy minden évjáratban létezik az a sajátos kémikus kamaszfajta, amelyik - törik-szakad (törik is, szakad is) - a mama konyhájában kotyvasztott jód-azidot durrogtat szeplős osztálytársnők cipője előtt, és nem érzi magát érett férfinak, amíg nem sikerült glicerint nitrálnia.

De hogy egy naponta pofánkba hablatyoló ún. újságíró ne fogja föl, hogy az internet nem forrás, hanem közeg, az kétségbeejtő. Egy időben fel-felbukkantak postámban a nagy I-vel írt Internet-pártiak, hogyaszongya, az internet tulajdonnév, mert csak egy van belőle. Nekik szoktam azt válaszolni, hogy persze, világ is csak egy van, továbbá hogy az internet nem intézmény, hanem pont olyan médium, mint a posta, a vasút, a telefon meg a rádió (kisbetűvel).

(hogy egy szintén vegyészt idézzek)

A tévéből tudom, hogy ha torkon rúgok valakit, meghal. A moziban láttam, hogy az arzén méreg. Az újságban olvastam, ha kilopják a betonból a cementet, összedől a ház. A rádióban hallottam, hogyan kell piramisjátékot szervezni. Óbégató műsorvezetőnk - vaslogikáját felajzva - jajveszékel-e, hogy ó, ez a tévé, jaj a mozi, az újság, a rádió?

Annak a valószínűsége is erősen 1 felé látszik közelíteni, hogy médiahuszárunk nem látott még kémiakönyvet. Elárulom neki, az olyan, hogy leír egy csomó anyagot, és elmeséli mindegyikről, miket kell milyen körülmények között összekutyulni, hogy létrejöjjön (milyen reakciókban keletkezik), meg azt is, mik a kémiai tulajdonságai. Például robbanós fajta-é. Ezek a leírások csak úgy hemzsegnek mindenféle formátumokban és közegekben, papírra nyomtatva is, meg azon a hülye interneten elérhető számítógépeken is. A kémikus típusú ember fog egy ilyen leírást, oszt legyártja azt a trutymót. Enélkül elektronikus nagyokosunk is lúdtollal kapirgálná a pergament. Így megy ez (hogy egy szintén vegyészt idézzek).

Mármost, bír-e a felindult hangú közszolgálati tényközlés, hogy a robbanóanyag receptjét a tettes az internetről is letölthette, nagyobb hírértékkel annál, hogy "a piacon lehet krumplit vásárolni"?