Seggünkben gumigolyóval

Mint ismeretes, a honi politikai jobboldal előretolt utcai Sturmabteilungjai megint egyszer letolták egy enyhén liberális stichű demonstráció jámbor résztvevőinek torkán a túlérett magyar szólásszabadságot. Az épületes performanszot hazánk demokratikus rendőrsége nemcsak lehetővé tette jól bejáratott rendezvény-tudomásulvételi és kordonépítészeti gyakorlatának leheletfinom alkalmazásával, de jól el is gyönyörködött benne. (Az ez évi rendes kormányátalakítás a belügyminiszteri posztot nem érintette.)

Mondja, kedves Sándor, hogy áll ön a mákos derelyével?

A közszolgálati televízió vasárnap esti politikai társalgóesztrádjában - amely címében hirdeti azt az örökbecsű igazságot, hogy Friderikusz a szólás szabadsága (mi más, ki más, ha eddig nem tudtátok volna) - a műsorvezető (minő sajátos véletlen, Friderikusz Sándor a neve), nem bírván megbirkózni a Vörösmarty téren handabandázó magyar szellemmel reménytelen küzdelmet folytató kiküldött tudósítójának szerencsétlenkedésével, azt a minden elemi tánc- és illemtankönyv szerint ordas inszinuációnak minősülő kérdést szegezte - azzal az ő melegszívű, mindent megértő mosolyával - Jancsó Miklósnak és Konrád Györgynek, hogy ugyanvajon szíttak-e már marihuánát. És senki sem kérdezte meg tőle: "Mondja, kedves Sándor, hogy áll ön a mákos derelyével? Az ánizslikőrrel? És a körömlakklemosóval? Birkát kefélt már?"

A Friderikusz-műsor még javában zajlott (tapicskolt egy eutanáziavágyó betegben), amikor a HírTv-n már deklarálták a jobboldal jelesei, hogy a közszolgálati tévé és személyesen Friderikusz megint sárba tiporta a szólásszabadságot, és adott a kiegyensúlyozott tájékoztatás pofájába. Egyoldalú, mert csak az egyik oldalt hagyja megszólalni. Jelesül az élesen marihuánaellenes dr. Funk addiktológust, a liberális eszmerendszer és a politikai exigenciák között kecsesen szlalomozó Magyar Bálint oktatási minisztert, meg a már említett Jancsót és Konrádot. Tényleg: gyalázat. (Tegyük hozzá, az ellenrendezvényt szervezők képviselőinek orra alá a Vörösmarty téren dugták oda a mikrofont, de ők a kamerák kereszttüzében pucoltak meg saját mozgósítottjaik atrocitásai elől.)

Mert hát tisztában kell lenni a magyar társadalom érettségének fokával.

Szóval szegény Friderikusz hiába minősítette többször is - a zárszavában, félbeszakíthatatlanul, megválaszolhatatlanul - provokációnak a rendezvényt. Értsük jól: a jeles médiaszemélyiség szerint a rendezvény szervezői provokálták az őket élelmiszeripari alapanyagokkal és üvegpalackokkal hajigáló, ordító, vonyító, genyázó ellent. Meg - na: per se - a sogenannte magyar társadalmat. Mert hát tisztában kell lenni a magyar társadalom érettségének fokával (Baumé?).

Ezzel a "jaj, ne adjunk hangot - még oly mély és jó szándékú - meggyőződésünknek, mert ugrik rá az acsar, és az ullyan zsenánt"-attitűddel Friderikusz nem magányos állócsillag a magyar zsurnalisztika egén. Másnap, például (csak egy példa a sokból), az ATV sajtóklubjában Mészáros Tamás (a magyar publicisztika megnyerő mosolyában az aranykorona) kibírhatatlanul hosszú-hosszú perceken át fejtegette, hogy mekkora politikai (nemcsak pártpolitikai, de "társadalompolitikai" - ki a jófene tudja, mi az?) baklövés liberális értelmiségiektől beszállni egy globális lágydrog-liberalizációs civil aktusba - pont most, amikor.

ezen a haladványon kellene befogott pofával elüldögélni kicsit

Amikor - így Mészáros - nemrég, keserves küzdelmek árán, sikerült jelentős jogi liberalizációs lépést tenni lágydrogügyben. Márminthogy a Btk. redves, elemi emberi jogokat semmibe vevő drogügyi szabályait sikerült visszaállítani az előző rezsim még szemetebb módosításairól az eredeti szemét állapotába. Mészáros szerint ezen a haladványon kellene befogott pofával elüldögélni kicsit, amíg érik a "haladás" következő lépésének lehetősége. Örüljünk az elért "eredménynek", és ne "provokáljuk" a társadalmat. Amely, mint tudjuk, még az érés fokain botladoz.

Nem tudom, észrevették-e már, minden drogügyben megszólaló ún. balliberális közszereplő - politikus, újságíró, szakértő, megmondó, vajákos, lelkipásztor, néptanító - először kényszeresen leszögezi, hogy ő "drogellenes". Még akkor is, ha csak annyit merészel mondani: talán mégse kellene záptojással beverni a száját annak, aki ki szeretné fejteni, hogy szerinte helytelen megbüntetni valakit, aki nem ártott senkinek. (A "drog" meghatározása természetesen rendre elmarad, nehogy bíbelődni kelljen az etanol, a nikotin, a koffein, a trigliceridek, a szacharóz vagy a lakodalmas rock mibenlétével.) Ellenes, még akkor is, ha egyébként rendszeresen vedel, zabál, szív, nyel, szúr, veri az asszonyt vagy analízisbe jár.

Rossz vége lesz. Addig vigyázunk a szánkra, ellenezzük százezrek mindennapi betevőjét, pátyolgatunk tévhiteket és sötét hazugságokat, addig kerüljük a provokációt, amíg elérünk abba az aranykorba, amikor majd Tóta W. Árpád is egy gumilövedékkel a seggében fog ábrándozni azon, milyen jó, hogy nem kell többet szavazni mennie.