A Trágár Professzor

< az előző rész tartalma

Mindenből a legjobb, kis hibával. A H szektorban szégyenletes, de könnyű volt az élet. Amíg Csepke kitakarította a házikót, és létrehozott előtte egy udvarszerű sík területet, a kortárs orosz író és a papagáj szereztek pár bútort, egy elektromos tűzhelyet, tusolótálcát, hordót meg hullámlemezt és egy majdnem ép dobozgitárt. Mire a Nap pirosodni kezdett, a kortárs orosz író sikeresen elvonszolt egy kábelt a vasúti töltéstől a papagáj által helyreállított minireléig. Napnyugtakor már kifőzött műanyag evőeszközökkel falatozták a sirálytojás-rántottát, és nézték ahogy a láthatár közelében terebélyes madárraj kísérte helikopter többtonnás szemétbálát pottyant valahová. A papagáj bánatos dallamot pengetett.

– Menekültnek lenni tudni kell – fogalmazott a kortárs orosz író. – Szegény Tanita, de szar lehet kizakózni az űrbe – tette hozzá, és csúnyán elsírta magát.

* * * * * *

– Nobel-díjat kaptam a .... nanorobotikus evolúciótervezés elméleti kidolgozásáért ... az egész világ ... – mondta a fordítógép –, persze mindent elrontott ez a kis betegség, hogy ... csúnyán beszélek. Úgy képzeltem, nem lehet akkora baj, ezért kiálltam a ... z akadémia elé, és elmondtam a beszédem. ... nagy botrány lett. Hogy egy ilyen ... ... embernek nem adnak díjat, és hogy adjam vissza. ... (!) ... Akkor azt mondtam ... nem ... és leléptem a díjjal meg a pénzzel. Körözést adtak ki ellenem, de ... szerencsére már kezdtek beérni a kutatás ... gyümölcsei ... így tartósan űrbéli rejtekhelyemre távoztam ...

Tanita úgy érezte, jobb formában van, mint valaha. A puha gyepen sütkérezett egy mesterséges tó partján, amelyben a Trágár Professzor egyszemélyes kajakjában ügyetlenkedve vázolta pályafutását. Kezdte megszokni a helyet, amit fokozódó hálaérzet kísért, továbbá az hogy a professzort és fordítógépét kezdte szórakoztatónak, mi több, szeretere méltónak találni.

– Az univerzum egy csomó ... semmiben lebegő szutyok ... és az embernek mindennél jobban kell a gravitáció – zümmögte a fordítógép, míg a professzor feljött a vízfelszín alól. – Tehát a nanorobotjaim, akik azt hiszik élnek ... röpke egy hónap alatt létrehoznak egy ilyen izét...
– Ez az izé? – vágott közbe Tanita, és a feje fölé mutatott.
– Ami pár száz méter átmérőjű ... hengeres ... üreg egy szépre faragott aszteroidában... benne ... elektromágneses párnán egy helyben pörgő negatív toronnyal. Ezek ilyen magánlakok a ... z űrben. A robotkák teljes gőzzel gyártják őket.... ... tetszik?
– Ó – mondta Tanita, és lesöpört magáról egy rovart.
– Nem pénzért adnom... hanem juttatom... szóval lenn a bolygón ... halálos bűn, de maga is kap egy ilyet, ajándékba – susogta a fordítógép. Tanita erre felkapta a fejét, és elejtett egy sárga virágot.

* * * * * *

A kortárs orosz író és a papagáj idegesen figyelték, ahogy sistergést adnak a majdnem tökéletes televíziókészülékben, mély koncentrációban nyomkodták a képernyő alatti gombokat, és állítgatták az antennát, amíg dührohamot nem kaptak. Csepke egy közeli szemétdomb tetején egy mályvaszínű fotelban ült, és miközben a környék felett bóklászó szemeteshelikoptereket figyelte, azon gondolkodott, hogy olyan pocsék éjszakája volt, hogy mindjárt elájul. Néha eszébe jutott továbbá a kortárs orosz íróval korán reggel folytatott beszélgetése cselekményük várható alakulásáról, amelynek egyetlen összefüggésben értelmezhető eleme a jojóművész azon demagógnak tűnő lezáró megállapítása volt, hogy az összefüggésben értelmezhető elemek csak bajt hoznak a fejükre. Szemétbála puffanása hallatszott át pár kilométerről.

Csepke előtt egy varjú ült, strandpapuccsal a csőrében. A tévés személyiség előre hajolt, hogy megállapítsa, valóban értékes drágakő csillog-e a papucs pántján, de látását megzavarta a hirtelen támadt füstköd, így végül addig hajolt a madár felé, míg el nem veszítette egyensúlyát. A szemétdomb tövében már úgy látta, hogy álmában kiszédült foteljéből, és miközben legurult, valami megvágta az alkarját. Szerencsére a papagáj bőr aktatáskájában akadt jód és gyorstapasz. Mire az ember nagyságú madár ellátta Csepke sebét, a kortárs orosz író büszkén jojózgatva jelezte, hogy sikerült befognia valamit.

(folytatódik)