Mentés másként

< az előző rész tartalma

Miközben az űrlift lassan ereszkedett a légkör felső rétegei felé, a Trágár Professzor egyik ismerősével tárgyalt telefonon arról, hogy a politikai helyzet miatt az lift működését pillanatnyilag fel kellett függesztenie. Tanita közben kényelmes angyaldresszében, az angyalsisak beépített telefonján hívta barátját, Stevie Wondert.

Stevie annyira meglepődött a híváson, hogy egy időre elveszítette az eszméletét. Utána rossz életkörülményeire panaszkodott - egy hermetikusan záró nejlonsátorban élnek harmadmagával -, és beszámolt értesüléseiről. A Colin Farrell téri demonstrációt megpróbálták feloszlatni, de a mémoidok a mentális nyomás keltette rettegésükben eldobálták fegyvereiket, és megjuhászodtak. Végül jelezte, hogy külföldi barátja, Nkono Sándor magánnyomozó szerint Csepke és a kortárs orosz író a korábbi fenyegető fejlemények miatt a H szektorban bújkálnak.

A professzor folyamatosan telefonált, amíg elhelyezkedett a kabinban, hogy megnyomja az űrlift plexikapuját működtető gombot. Az angyaldresszben felkapcsolódott a fűtés. Tanita intett a rokonszenves tudósnak, és a mélybe vetette magát. A Trágár Professzor nézte, ahogy az angyal kitárja narancssárga szárnyait.

* * * * * *

Csepke és a kortárs orosz író felváltva estek össze, és egészen lassan haladtak a hulladéktengerben. Elcsigázottak voltak, és kétségbeesettek is. Ha nem aszalódnék meg itt, mégiscsak öröm lesz bányában dolgozni, gondolta a kortárs orosz író. Ez egy kissé felvidította, de miután kikerültek két szemétdombot, összezavarodott, és fektében azon gondolkodott, hogy az is nagyon vidám ha nem száll a föld alá, hanem megaszalódik a verőfényben. Barátnőjét arra kérte, hogy hagyja hátra őt. Csepkének már nem volt ereje tovább győzködni, így tovább ment.

Az író jojóit markolva éppen arról vízionált, hogy kigőzölög belőle a lélek, és egy hatalmas fekete gőzmozdonyt látott, amikor megjelent valaki, és kiabálva elrángatta a géptől. Csepke volt az, de ennek nem volt értelme, mint ahogy annak sem, hogy haladni kezdett valami ingoványban, és meglepődött, hogy alant lábai mintha önállóan vinnék őt.

Csepke a falhoz vezette művész barátját. Talált egy beomlott részt, ahol átmászhattak. Egy sírkertbe jutottak.
– Pöpec apothegma – motyogta a kortárs ororsz író, és egy sírra rogyott. Csepke szerzett egy virágtartónyi vizet, és azon nyomban megitták. Szótlanul hevertek percekig.
– Feltámadunk, szólt végül a kortárs orosz író, és karját felemelve ördögvillát mutatott, amelyből egy jojó ereszkedett alá.

Átsuhant egy árnyék, majd némi huzatot keltve egy hatalmas madár ereszkedett melléjük.
– Tanita vagyok, visszatértem – mondta, és az üldözöttek felé egy palack szénsavmentes ásványvíz nyúlt a kezéből.

(folytatódik)